Évnyitó verseny a Griffben

A 2014. év első versenye a Griff Squash Clubban megrendezett VÁV Union Open 2. fordulója volt, mely a hétvégi két nap alatt került megrendezésre.
A hölgyeknél szombaton lezajlott versenyre hét játékos nevezett, és a végső sorrend a várható papírformának felelt meg. Újdonság volt, hogy ezúttal első alkalommal pénzdíjas versenyen vehettek részt a hölgyek is.
A férfiak legfelsőbb kategóriája kétnapos lebonyolításban zajlott, a 14 induló közül sajnos két fő a vasárnapi mérkőzéseit nem játszotta le. A verseny hozott meglepetéseket mindkét játéknapon. Szombaton Farkas Balázs legyőzte az első kiemeltet és ezzel a négy közé jutott. Ulics Máté szoros mérkőzésen Makra Rolandot verte, ez is egy váratlan eredmény volt. Vasárnap Sebők Benedek is győzelmet szerzett az első kiemelt fölött, igaz, ekkor Marci más sérüléssel bajlódott. A győzelmet Krajcsák Márk szerezte meg, a harmadik helyért pedig kiélezett mérkőzésen Farkas Balázs Játszott eredményesebben.
A C kategóriás játékosok szombaton léptek pályára a végső sorrend eldöntéséért.  Itt borultak a várható helyezések, hiszen a négy 5/8 kiemelt kerül a dobogós helyekre. A verseny végeredménye a fiatalok előretörését hozta, hiszen a győztes Konecsni Kristóf mellett a negyedik helyezett is még utánpótlás korú játékos lett.

Helyezettek:
Női:
1. Márton Zsófi (Alba-Török SE)
2. Csókási Gabriella (Tisza SE)
3. Csókási Eszter (Alba-Török SE)
A kategória:
1. Krajcsák Márk (PSA-Griff SE)
2. Török András (Alba-Török SE)
3. Farkas Balázs (Alba-Török SE)
C kategória:
1. Konecsni Kristóf (Alba-Török SE)
2. Bartek Bálint (Go Ahead SE)
3. Fritz László (Etalon SE)
Részletes eredmények a Versenyarchívumban és a Versenynaptárban.

Share this post

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük