Modinvest Kupa 2018. senior verseny, Kiskunhalas

Szombaton Kiskunhalason találkoztak a senior játékosok, hogy részt vegyenek a hagyományos Modinvest Kupán. A több éves múlttal rendelkező versenyen ismét nagyszámú nevező vett részt, és élvezhette a kiemelkedően figyelmes vendéglátást. A finom trakta mellett természetesen fontos szerepet kapott a squash is, ami sok szoros, izgalmas találkozót hozott. Sok új arc is részt vett a viadalon, köszönhetően a békéscsabai különítménynek.

A hölgyek ezúttal kevesen voltak, a többséget a síelés elcsábította. A két induló a legidősebb férfiak kategóriájában is megmérettette magát, de emellett eldöntötték azt is hogy ki a jobb. Takács Kata kerekedett felül a mérkőzésen, legyőzve Fábián Mónikát.

A legidősebb férfiak versenyében volt ismét a legnépesebb csoport. Itt a ranglista alapján borult a papírforma, de tudjuk, hogy azok a játékosok, akik az élen végeztek, a tudásuk alapján hozták a papírformát. Szoros mérkőzésen, fordulatokban bővelkedve, Nagyiványi Gyuri legyőzte Baksai Lajost, és ezzel megnyerte a csoport versenyét. A harmadik helyet Sódar László szerezte meg Vas Károly legyőzésével.
A férfiak 45 feletti csoportjának a döntője sikeredett a legszorosabbra, és egyben a legizgalmasabbra is. Itt a listavezető Nagy Péter Bálint, és az újonnan belépő Polczer Rajmund került a döntőben. Szép és hosszú labdamenetekkel jutottak el a 2:2-es állásig, és jött a döntő szett, amiről egy idő után azt hihettük, hogy sosem lesz vége. Felváltva szerezték meg a pontokat, de végül Péternek sikerült elérnie a kétpontos különbséget, így az első helyet tudhatta magáénak. Ez volt a verseny záró mérkőzése, méltó befejezés volt! A harmadik helyet Takács Zoltán szerezte meg szintén szoros mérkőzésen Kiss András előtt.
A legfiatalabb kategóriában egy kicsit kevesebb szoros meccset hozott a verseny, de azért itt is akadt izgalom. A négy közé jutásért kicsit borult a papírforma, de azért itt sem volt ez nagyon meglepő. A bronzmeccset Kozma János és Kiss András vívta, András került ki győztesen a találkozóból. A döntő egyik résztvevője Nagy Péter Bálint volt, ezt már lassan szokásosnak is vehetjük. Az ellenfél Rabi Illés, aki szoros mérkőzésen ugyan, de alul maradt ezen a küzdelmen. Ezzel Nagy Péter Bálint sikeresen szerezte meg két korcsoportban is az elsőséget.
Jó verseny volt, kitűnő vendéglátással, és izgalmas mérkőzésekkel. Köszönjük a verseny támogató Modinvest Kft-nek, és a házigazdáknak a lehetőséget. Egy év múlva vélhetően ismét találkozhatunk ezen a remek helyszínen.

Share this post