A hét végén két kiemelt versenynek is lejár a nevezési határideje. Október 2-án vasárnap éjfélig lehet elküldeni a 2016-2017. évi Országos Csapatbajnokságra a nevezéseket. A beérkezett jelentkezések összesítése után kerülnek kialakításra a csoportok, majd a sorsolások és a fordulók helyszínei.
3-án, hétfőn pedig a 2016. évi HJO nevezési határideje jár le, még ide is lehet jelentkezéseket elküldeni.

Kérjük tartsátok be a határidőket, mert utána már nem tudják fogadni a szervezők a nevezéseket.

Míg a seniorok itthon, a fiatalok egy csoportja Szlovákiában lépett pályára az idei Slovak Junior Open versenyen, Bratiszlavában. A kilenc magyar fiatal jó játékkal szép eredményeket ért el.
A nevezők száma miatt a lányok 17 és 19-es csoportja összevonásra került. Szabó Mercédesz 5. lett, Nagy Sára a második kiemelt 3:1-es legyőzése után került a döntőbe, ahol kikapott 3:1-re s így ezüstérmes lett.
A fiúknál Jeszenszky Zoltán(B13) magabiztos versenyzéssel,  jó játékkal az  1. helyet szerezte meg, míg B15-ben Takács Benedek 5., Simon Dániel 4., Rózsa Barnabás 3., Nagy Simon a döntőbeli 3:1-es vereséggel a 2. helyen végzett.
B19-ben Konecsni Kristóf 3., Lantos Olivér 4. lett. Gratulálunk a fiataloknak az eredményükhöz.
Nagy Ferenc beszámolója

A hét végén kellemes őszi időben került megrendezésre az idei Fallabda HEAD Squash Kupa Tihanyban. Ebben az esztendőben első alkalommal lett kiírva versenyszám a 60 év feletti játékosok részére, ahol hat nevező lépett pályára a győzelem megszerzéséért. A legnépesebb mezőny ismét az 55 év feletti csoportban jött össze, ez már kezd megszokott lenni. Jó hangulatú, feszes rendezésű verseny tanúi lehettünk, ahol Nagy Péter Bálint ismét duplázott, megnyerte a 35 és a 45 felettiek csoportját is. A hölgyeknél Udvardi Leonóra, 55-ben Sódar László, és a debütáló 60-ban Werner Miklós lett a győztes. További eredmények a Versenynaptárban, illetve a Versenyarchívumban érhetőek el.

A hét végén a Griff Squash és Fitness Clubban került megrendezésre a szezon első összevont versenye, melynek névadója a VÁV UNION volt. A versenyre 63 játékos nevezett, a lebonyolítás ezúttal is kétnapos volt. Sajnos a hölgyek versenyén a minimális rtésztvevő lépett pályára, mert az egyik nevező betegség miatt visszalépett. A legtöbben a B kategóriában léptek pályára. Ezúttal is szép számban volt részük szoros, izgalmas mérkőzésekben, a klubban jelenlévőknek és az online közvetítést otthon nézőknek is. A verseny mellett a rendezőknek az az izgalom is jutott a verseny két napjára, hogy fog vizsgázni az első alkalommal használt elektromos jegyzőkönyv és eredményjelző rendszer. A program kezelését még tanulni és gyakorolni kell a játékos/bíróknak, és technikailag is fejleszthető még a berendezés, de hiba nélkül szerepelt mindkét napon. Sokan már további berendezések beszerzését szorgalmazták, hogy jusson minden pályára.
A verseny végeredményét a Versenynaptárban és a Versenyarchívumban is el lehet érni.

Az első nap után a Top Challenge férfi csapata 2. helyen áll! A Lányok a 4. helyen várják a holnapi napot! Nagyon szépen küzdött mindkét csapat.
A fiúk a Piramid Middlegate csapata ellen játszották első meccsüket, ahol a rivális csapat a megengedett 2 külföldi helyett 3 idegenlégióssal állt ki, így 2 játékosuk meccsét érvénytelenítették. Boros Dávid Cameron Pilley-vel játszott egy nagyon látványos mérkőzést, öröm volt nézni.
Majd Black&White Racket Club színeiben David Palmer Papp Nándit kapta ellenfeléül. Minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy Nándi megmozgatta az egykori világelsőt és nagyon hasonló stílusban játszottak.
A Lányok az első meccsüket a Paderborn csapata ellen szoros mérkőzéseken elveszítették, egyedül Udvardi Nóri hozta a meccsét. Edó a Holland idegenlégiós Milou ellen játszott, aki a WPSA 40. helyezett, de sajnos nem sikerült a bravúr. Csengének egy nagyon harcias ellenfele volt, és nagyon szoros 2-3-es meccsek maradt alul.
A délutáni fordulón az Edgbaston Priory ellen küzdöttek. Sajnos itt nem tudtunk meccset nyerni, viszont nem is számítottunk másra az Angol lányok ellen.
Sajnos a nap végére kiderült, hogy csak 3. helyen állunk, de bizakodva várjuk a holnapi napot.

bnsv_2016_szep_nyomtatos_oldal_2  bnsv_2016_szep_nyomtatos_oldal_1
Már áll a felfújható squash pálya a Budapesti Nagy Sportágválasztó rendezvény helyszínén, Kőbányán, a Maglódi út 12/a területén. A program pénteken reggel 9 órakor kezdődik, amikor az iskolák fogják felkeresni az eseményt, szervezetten kiszállítva a tanulókat. Szombaton a családoké lesz a lehetőség, hogy felkeresve a helyszínt sok-sok sportágat kipróbálhassanak a kilátogatók. A mi területünkön az érdeklődők megismerkedhetnek a sportág alapjaival, valamint célbalövéssel és “Ki üt nagyobbat” játékkal is várjuk a fiatalokat.
Ugyan ti már ismeritek a sportágat, de azért érdemes lesz kilátogatni, és egy kicsit segíteni a squash népszerűsítését.

A Top Challenge SE Női és Férfi csapata tegnap kora délután elindult Pontefractba, a Squash Bajnokcsapatok Európa Kupájára, az ECC-re. Szokás szerint mindkét csapat remek hangulatban várta a repülőutat és a reptérről tartó 2.5 órás autóutat is. Kis nehézségbe botlottunk az autóbérlés során, de cserében egy vadi új autóval kezdhettük meg utunkat. Csomagok bent, utasokat elosztva 2 autóval folytattuk utunkat Pontefractba London Luton reptérről. Nem hagytuk magunkat becsapni a fordított közlekedés miatt, de azért akadtak gondjaink az úton, köszönhetően 7-8 éves gps-nek, amit magammal hoztam. Még szerencse, hogy googlemaps a barátunk, így pici csúszással, de megtaláltuk a szállásunkat. 

A hét végén a Griff Squash és Fitness Klubban kerül lebonyolításra a szezon első összevont versenye. Szombaton a hölgyek, valamint az A és C kategóriás férfiak lépnek pályára. A női és a magasabb férfi kategóriában a helyezettek pénzdíjban részesülnek. Vasárnap a B és D kategóriás férfiaké a lehetőség, hogy megmutassák, hogy készültek a nyári szünetben az új szezonra. A versenyen szombaton és vasárnap is lesz élő online közvetítés, az elérhetőséget hamarosan közzétesszük. Ezen a hétvégén fogjuk első alkalommal kipróbálni a centerpályán az elektrónikus jegyzőkönyv és eredményjelző rendszert, remélhetőleg problémák nélkül. a versenyre nevező játékosok igazán remek kiszolgálásban részesülnek, póló, ebéd, ajándék ital…

160910_lu1719  160910_fu1719  160910_fu15  160910_fu13

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre Tatabányán az utánpótlás junior körverseny első fordulója.
Harminc indulóval, öt kategóriában mérkőztek meg a játékosok.
A csekély indulói létszám ellenére jó hangulatban, színvonalas mérkőzésekkel tarkítva telt el ez a szombati nap. Fussunk át az eredményeken.

Az elnökség értékelte az összevont versenyekre beérkezett pályázatokat, és ki is osztotta a helyszíneket.
A Griff Squash és Fitness Klub rendezi a szeptemberi és a novemberi versenyt, ahol a férfi „A” és a női csoportok pénzdíjas versenyt játszhatnak.
A decemberi verseny a Rózsadomb Squash Klubban, az utolsó, márciusi verseny pedig Szegeden kerül megrendezésre.
A szeptemberi versenyen a női, az „A” és „C” csoportok játszanak szombaton, a „B” és „D” csoportok pedig vasárnap. A két játéknap versenyenkét váltakozva kerül lebonyolításra. Minden versenyen legalább az „A”-s versenynapról élő netes közvetítésen lehet majd követni az eseményeket.

Szeptember 5-én zászlófelvonással és welcome dinner-el kezdődött meg a 9. Egyetemi Squash Világbajnokság Kuala Lumpurban. Klubunkat, városunkat, országunkat Sebők Benedek képviseli, 5 napig érte leng a nemzeti lobogó 9000 km távolságra kis hazánktól.
Sebők Beni első napja 100%-os volt a Világbajnokságon!

64-es táblán már a legjobb 16-ban van! Délelőtt 11-kor a kínai Junjie Wangot győzte le 5 szettben, majd ottani idő szerint 17 órakor a kiemelt pakisztáni Muhammad Arif-ot búcsúztatta 27 perc alatt.!
A második napon 11.00 órakor játszotta az első meccset a kiemelt malajziai Muhammad Addeen Idrakie-val, aki a PSA világranglistán a 120. helyen áll. Sajnos erősnek bizonyult az ellenfél, így 3:1 arányban kikaptunk. A második meccsre ottani idő szerint 17:30-kor került sor. Itt a szintén kiemelt Angol Matthew Robin Broadberry-vel került össze, akit 2:1 arányban (11-8 8-11 7-11) sikeresen az alsó ágra utasított Beni.
Ezzel a győzelemmel másnap 12 órakor a 9-12 helyért folytatódik a küzdelem a dél-Koreai Jaeiin Yoo-val.
A két nap statisztikája: 4 játszott mérkőzés, 3 nyert, 1 vesztett meccs: 75%, szettarány 9-6: 60%, pontarány 147-127: 53.6%.
A harmadik versenynapon déli időpont szerencsét hozott Beninek. A dél-kóreai Jaeiin Yoo igencsak el lehetett fáradva, mert Beni mindössze 16 perc alatt eldöntötte a mérkőzést 11-6, 11-8-as végeredménnyel. Ezek után magyar idő szerint de. 10 órakor a szintén kiemelt angol Miles Lukes Jenkins (PSA 253.) következett az ág első helyéért. Ezt is sikerrel hozta Beni (12-10 3-11 15-13), így összesítésben az előkelő 9. helyezést érte el az idei világbajnokságon. GRATULÁLUNK BENI!

Forrás: Squash Club Szeged Facebook

Szombaton került megrendezésre a 2016/2017-es idény első B kategóriás versenye a biatorbágyi Viadukt Sportközpontban, 21 fő jelenlétével.
A selejtezők és a főtábla első köre nem hoztak meglepetést, a kiemeltek nagy többsége sikerrel ment tovább. A második kör már nagyon izgalmas mérkőzéseket ígért. A Kamocsai Beni és Konfár Tamás maratoni 5 szettes meccse rendkívüli izgalmakat és magas szintű játékot hozott, Beni 0/2-es szett-hátrányból jött vissza 2/2-re, de a döntő szettet végül Tamásnak sikerült megnyernie. A két Dévald testvér is sikerrel jutott be a legjobb 4 közé, Tomi Pocsai Ákost, Peti Krasznai Gábort győzte le 3-1, 3-1 arányban.

Ma mutatkozik be a felfújható ASB minipálya Szombathelyen. A Szövetség által vásárolt eszköz nagy figyelmet keltett a szombathelyi Nagy Sportágválasztón. A rendezvény ma reggel kezdődőtt, és a gyerekek nagy érdeklődéssel fogadták a pályát, ami tényleg egy látványos darab. Reméljük, hogy az eseményen segító Öntöde SE. képviselői a sportágat is ennyire látványosnak tudják bemutatni, és sok gyereknek tudják felkelteni az érdeklődését.

2016. szeptember 3-án indul a 2016 – 2017-es versenyszezon. Az első verseny a biatorbágyi Viadukt Sportközpontban kerül megrendezésre egy B-kategóriás ranglista versenny keretében. A versenyre a megszokott módon lehet jelentkezni a Versenynaptár menüpont alatt a versenyengedély számának megadásával. A weboladal és a versenyekkel kapcsolatos felületek hamarosan megváltoznak, de még a régi rendszer van életben. Jó felkészülést és jó versenyzést kívánunk mindenkienk az új szezonban!

A korábban Szegeden megtartott tábor után 2016. 08. 22-én elkezdődött Tatabányán az utánpótlás válogatott edzőtábor. A tábor időtartama egy hét. Napi három edzéssel készülnek a résztvevők a következő szezonra. Remélhetőleg mindenkinek hasznosan telik az együtt eltöltött idő, és az eredmény majd megmutatkozik a nemzetközi versenyeken.

A MF(S)Sz elnöksége elkészítette a következő szezon Egyéni Országos Bajnokságának és a TOP8-as versenyeknep a pályázati kiírását, melyet ezúton teszünk közzé. Vélhetően a közzététel és a leadási határidők közötti időszak elég lesz arra, hogy az érdeklődők megkeressék lehetséges partnereiket és meg tudjanak állapodni.
Az Országos Bajnokság és a TOP8 kiírás a versenyek nevére kattintva tölthetőek le.

Folyamatosan frissülnek az érvényes szabályzatok az új szezonra. A Ralglista, a Csapatbajnokság, és a Senior Ranglista módosított verziója már elérhető a Szövetség/Szabályzatok menüpont alatt. Itt található az érvényes Fizetendők listája is, mely az alapdíjakat tartalmazza. A listán az AKTUÁLIS megjelöléssel ellátott szabályzatok vannak érvényben, de még megtalálhatóak az egyel korábbi verziók is. A még hiányzó listák folyamatosan frissülnek és kerülnek ki a weboldalunkra.
És egy fontos adatot kiemelünk, az Országos Csapatbajnokság nevezési határideje2016. október 02.
A versenyengedélyek érvényessége 2016. szeptember 30-án jár le, a november 1-i versenyen már csak meghosszabbított versenyengedéllyel lehet pályára lépni.

A szövetség elnöksége elkszítette az összevont versenyek rendezésére kiírt pályázatot. Az előttünk álló szezonban négy ilyen verseny kerül megrendezésr, az első szeptember 17-18-án. A pályázati anyagok leadási határideje szeptember 01., így még a játékosok időben értesülhetnek a verseny helyszínéről.
A pályázat IDE kattintva letölthető.

Felvezetésre került az új szezon Versenynaptára. Ezzel egy időben a régi inaktívvá lett téve, de a korábbi eredményeket megtaláljátok a Versenyarchívum menüpont alatt. A helyszínek kijelölése még nem történt meg, ez a következő napok feladata lesz. Ahol a vereny mellett „pályázat útján” megjelölés található, ott napokon belül közzétesszük a pályázati kiírásokat. A „kijelölés alatt” megjelöléssel rendelkező versenyek jelentkezés alapján kerülnek kiosztásra, figyelembe véve, hogy minél több klub kapjon lehetőséget.

Kérjük azokat a klubokat, akik szeretnének versenyt rendezni, hogy asquashiroda@squash.hu mail címre írják meg mielőbb az igényüket, megadva a dátumot is. A kiosztás ezek figyelembe vételével fog megtörténni.