3. Masters körverseny, Győr

Eljött a várva várt nap, hogy a hazai Masterek újra játszhassanak azon az üvegpályán, immár végleges helyén a Marcal Teniszcentrum ban, amit tavasszal a HMO-n, Budapesten kipróbáltak.

Ez a klub ad majd otthon a Golden Ball Squash Clubbal együtt a 2024-es Hungarian Masters Grand Prix-nek, így a tavalyi körverseny állomásnak, ami a Golden Ballban volt és a mostaninak köszönhetően már ismerős lesz a közeg jövő év áprilisában.

Köszönjük Németh Balázs a szervezést, a finomságokat!

A nap folyamán számtalan ötszettes mérkőzést láttunk mind a mezőny elején, mind a végén, heroikus küzdelmeket, az állóképesség határának feszegetését, és hatalmas meglepetéseket.

Néhány érdekesség:

Rabi Illés, aki két kategóriában indult 8 mérkőzést, 28 szettet játszott szinte megállás nélkül.

Kozma János bár első körben összekerült James Hyattel, ez nem szegte kedvét, hiszen 26 pontot, s majdnem szettet is sikerült hoznia az Európa-bajnok ellen.

A 45+ férfi legjobb négy helyezettje között három 55+ játékos küzdött egymással:

A döntőből 3-1-re James került ki győztesen Nagy Péterrel szemben, a bronzért még nagyobb csata folyt, az 5 szett végül Krasznai Gábor javára dőlt Polczer Rajmunddal szemben.

A hölgyeknél teljesen borult a papírforma új belépőink okán, nagy örömöt jelentett minden játékosnak, hogy a nyolcas táblán négy most csatlakozó vagy régóta nem játszó játékost köszönthettünk!

A dobogó első két helyét is ők foglalták el: Vass Mónika és Csík Mónika.

A férfi 35+ már papírforma szerint alakult, Szabókyt senki sem tudta megállítani, őt Szécsi majd a 45+os Rabi követte.

Az 55+ mezőnyében körbejátszottak hőseink, ahol egy szett híján majdnem körbeverés alakult ki.

A rendkívül jó hangulatú verseny fényét Vass Zoltán emelte még magasabbra:

A díjkiosztó során tett bejelentése, hogy a szezon további Masters körverseny állomásait pénzdíjassá teszi ezzel ösztönözve a még nagyobb létszámot, a még izgalmasabb csatákat és példát mutatva a többi leendő támogatóan kitörő örömet váltott ki a játékosokból.

Hálásan köszönjük Vass Zoltánnak a felajánlást!

Képek a Squash Masters- Hungary Facebook oldalon találhatók.

Találkozunk 2024. januárban Budapesten, a decemberi hírlevélben minden fontos információt megtaláltok majd a szezon további alakulásáról.

Share this post