Szombaton megkezdődött az új szezon, a nyitó napon egy b-s verseny az RSC-ben (22 fő) és egy D-s verseny a CSC-ben (25 fő) került megrendezésre. Az új szezon mellett az új versenyprogram is kezdetét vette a hétvégén. Ez az alkalom rámutatott még néhány kisebb hibára, ami a bírók munkáját nehezítette, de az oldal látogatói egy valós idejű tájékoztatás részesei lehettek. A bírók a rendszerben vezetik a versenyt, ami azt is eredményezi, hogy mindenki azonos időben láthatja a mérkőzések eredményeit, és a verseny állását. Az eddigi visszajelzések pozitívak voltak, reméljük, hogy a jövőben a többi fejlesztés is elnyeri a tetszést.
A B kategória versenyét Kamocsai Bendegúz nyerte, a döntőben 3:1 arányban győzte le Dévald Pétert. A dobogó harmadik helyéért két korszak csapott össze, hiszen Krasznai Gábor Dévald Tamással lépett pályára. Ezúttal a fiatalság jobbnak bizonyult, így Tamás állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A vigaszág győztese Füredi Péter lett.
Szombaton a CSC-ben vette kezdetét a 30. magyar fallabda szezon egy “D” kategóriás versennyel.
Abban a Cityben, amelyik pár napon belül ünnepli a 26. éves fennállását és ezt ünnephez méltó módon tette, ugyanis teljesen megújult belső térrel, bútorokkal, öltöző és vizesblokk burkolatokkal és stílusosan gömb formájú lámpákkal a recepciós térben és a pályák előtt várták a játékosokat. A ledes világítás által a pályákon is jelentősen több fény volt, világosabb lett a játéktér.
A 25 nevező közel azonos szintet képviselt, ezáltal igen erős versenyre lehetett számítani, ez végül is így is lett. Jó néhány mérkőzés végződött 3/2-es eredménnyel, többek között a döntő is, amit ezúttal Wiandt András nyert meg Karnauf Tamás ellenében, míg a 3. helyet Herr Péter “nyerte” játék nélkül, ugyanis ellenfele, a hazai színekben versenyző Karlinger Levente Achilles húzódást szenvedett a 4 közé jutásért, így nem tudta vállalni a kisdöntőt nagy sajnálatára. A vigaszágat a soproni Kovács Attila nyerte.