Böhm Gabi beszámolója:
23 nevezés érkezett a B versenyre, de Bencsik Balázs lemondásával 22 fő jelent meg szombaton a City Squash Clubban. 3 hölgy játékos is vállalta a megmérettetést. A legjobb négy közé a papírforma alapján az 1-4 kiemeltek kerültek, de az elődöntőben a ¾ kiemelteknek sikerült a döntőbe jutás. Szederkényi Dániel Somi Attilát, Szűts Dániel Marka Rolandot verte döntő játszmában. A döntőben Szűts Dániel magabiztosan 3/0-ra győzött, a bronzmeccsen Makra Roland bizonyult jobbnak.

 

Lehoczky Attila beszámolója:
Lezajlott a “D” kategóriás ranglista verseny Dunaújvárosban, a Duna-Fitt Sportcentrumban, ahol 23 játékos mérte össze felkészültségét egymással. A verseny végig jó hangulatban, a sportszerűség szellemében zajlott és szerencsére a komolyabb sérülések is elkerülték a versenyzőket. A játékosok játékereje, a mutatott játék sok esetben nem tükrözte a versenyzők ranglistán elfoglalt helyezését. Az előzetes papírforma többszörösen is felborult.

A döntőbe teljesen megérdemelten Fitos Krisztián és a 15 éves Gerdán Barna jutott, ahol nagyobb tapasztalatának köszönhetően, Krisztián győzött. A bronzéremért – meglepetésre, de nem érdemtelenül – Sáli Barna és Csibi Attila küzdöttek, ahol nagy küzdelemben végül Sáli Barna győzött.


A Szegedi Tisza Squash SE újabb idegenlégióst igazolt le a Premier Ligában játszó csapatába. Az angol Eddie Charlton vélhetően már a jövő pénteki versenynapon pályára lép a csapat színeiben.


A hét végén három napon keresztül zajlott a Griff Squash Clubban a 2015. évi Hungarian Junior Open korosztályos nemzetközi verseny. A találkozón 14 nemzet 100 fiatal sportolója vett részt, ennek egyharmada hazai játékos volt. A legtöbb induló ezúttal is az alacsonyabb korcsoportokból került ki. A versenyt A Squash Day kapcsán szervezett bemutató játékok is színesítették, köszönhetően Krajcsák Márknak és Török Andrásnak. Részvételük sok gyereknek adott maradandó élményt, köszönjük a segítségüket. A szervezők munkáját is köszönet illeti, rendben, jó színvonalon bonyolították a versenyt a játékosok és kísérőik megelégedésére. A hazai játékosok eredményesen szerepeltek, három korcsoportban is hazai döntőt izgulhatott végi a nagyszámú közönség. Kilenc dobogós helyezést sikerült begyűjteni a hazai játékosoknak, ebből négy első helyezés volt. Csókási Gabi ezzel a győzelemmel búcsúzott az utánpótlás versenyektől, már csak a felnőtt mezőnyben tud szerepelni a jövőben.
Dobogós helyezettek:


A hétvégén lezajlott a szezon első összevont versenye a Viadukt Sportközpontban. 67 játékos vett részt a kétnapos versenyen, sajnos a hölgyek ismét elég kis létszámban. Az első napon nagyon sok színvonalas  meccset láthattunk. Mindjárt az első körben Hoffmann Péter és Szabóky Márton összecsapását, amely másfél órán át tartott, végül 3:2 arányban Péter került ki győztesen, aki végül meg is nyerte csoportja versenyét.  A lányok versenyét Csókási Gabriella, a C kategóriát pedig Bíró Balázs nyerte meg. Az „A” kategória első három helyét szegedi játékosoknak sikerült megszereznie. Második nap volt „B” és „D” kategória. Az előző naphoz képest sokkal több 3-1, 3-2-s meccset játszottak a versenyzők. A mezőny rendkívül kiegyenlített volt, ez eredményezte a szoros mérkőzéseket. „B” kategóriában Makra Roland és Reiser Dávid játszották a döntő mérkőzést, akik előző nap az „A” kategória mezőnyében is összemérték tudásukat. Mind a két esetben Roland bizonyult jobbnak. A „D” kategóriát Fitos Krisztián nyerte meg.
Részletes eredmények a Versenynaptárban.
A versenyen készült klipp ITT nézhető meg

Gubi Ramon beszámolója


Az MF(S)Sz elnöksége szerdai ülésén napirendre vette a ranglistával felvetődött kérdéseket. Ebben a témakörben egy határozat született, mely a korábban bevezetett kategória győzelmek után járó bónusz pontokat érintette. Ezt az tette szükségessé, hogy a ranglista pontok a szezon elején felezésre kerültek, ezzel a korábban meghatározott bónusz pontok mértékét is le kellett felezni. Ellenkező esetben a kiosztott pontok irreális ugrásokat eredményezhettek volna. A bónuszpontok kiosztásának módosított leírása ITT olvasható.