Szerdán az elnökség találkozott a klubok képviselőivel, hogy a versenyek kiosztását egyeztesse. A találkozón kilenc klub személyesen jelent meg, további hat klub pedig előzetesen adta le a kérelmét. A találkozó után összesítve a beérkező igényeket azt lehetett látni, hogy a versenyrendezési igények erősen meghaladják a kiosztható versenyek számát. A nagy érdeklődésre való tekintettel az elnökség további 3-3 C és D kategóriás versenyt illesztett be a programba. Feltehetően ez kissé meg fogja osztani egy adott versenyen az indulók létszámát, de így több helyszínen lehet versenyt rendezni, ami elősegíti a sportág népszerűsítését is. A csapatbajnokság fordulóinak helyszínét csak a beérkezett érvényes nevezések után fogja kijelölni az elnökség. Még néhány kiemelt verseny helyszíne sem lett kiosztva, ezek vagy pályázati útján kerülnek kiosztásra, vagy már egyeztetés alatt állnak, a nyilvánossá tétele még kicsit várat magára. A részletek a Versenynaptárban tekinthetőek meg.


A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnöksége 2014. augusztus 27-én, 17:00 órára meghívja mindazokat, akik egyéni vagy csapatversenyeket szeretnének rendezni az előttünk álló szezonban. A találkozó elsődleges célja egy beszélgetés a versenyt szervezőkkel és az igények felmérése. Ugyan a versenynaptárunk eléggé zsúfolt, de a rendezésre jelentkezők száma is jelentős, ezért minden igényt kielégíteni biztos nem lesz lehetséges, de az elnökség igyekszik a sportág érdekeit szem előtt tartva mindenkinek kedvében járni.

A találkozó helyszíne: Rózsadomb Center, Hill Bowling (IV. emelet) a szövetség irodájával azonos szinten.

Ha nem tudsz személyesen eljönni, küldjél valakit, aki az érdekeidet képviselni tudja helyetted.


Elkészültek és már a weboldalon (Szövetség/Szabályzatok) közzé is lettek téve az új szezon szabályzatai. Markáns változás a csapatbajnokságon és az utánpótlás ranglista rendszeren figyelhető meg. Az idei csb. új csoportot kapott Premier Liga néven, amiben a négy kiemelkedő teljesítményt nyújtó csapat vesz részt, ők hat alkalommal lépnek majd pályára a szezonban. Az utánpótlás ranglista szellemét az elnökség a felnőtt ranglistáéhoz közelítette, ahol előtérbe kerültek a hazai utánpótlás versenyek, a nemzetközi ranglistás helyezések bónuszai mellett. Kisebb mértékben módosult a Magyar Kupa szabályzata és a ranglista szabályzat is.
Olvassátok figyelmesen és fokozottan tartsátok be az ott megfogalmazottakat.
Jó felkészülést mindenkinek, hamarosan indul az új szezon!


Tegnap a szövetség irodájában Calin Vant (Battai Fáraó Squash KSE) átvette jutalmát, melyet az előző szezon legszorgalmasabb D-s játékosként érdemelt ki. Calin az elmúlt szezonban 10 alkalommal lépett pályára egyesülete színeiben D-s versenyeken, ami kiemelkedő szorgalomról tanúskodik.
A játékos díját az L&H Sport Kft biztosította, mely egy Tecnifibre Carbonflex 125 ütő volt.