6. Masters – Százhalombatta

Hétvégén került megrendezésre a szezon hatodik, 35 év felettieknek szóló versenysorozatunk soron következő állomása. Fábián Mónika versenybíró beszámolója:

Az Omega Sportcentrumban jó volt látni új, illetve rég nem látott Masters versenyzőket. Minden korcsoport képviseltette magát, szoros, izgalmas mérkőzéseket láthattak a kilátogatók.

Hölgyek 35+

Az egyik legizgalmasabb mérkőzés a döntőbe jutásért zajlott a hölgyek között. Fábián Mónika és dr. Wéber Julika mérkőzött meg, ahol Fábián Mónika végül 3:2-es eredménnyel győzött, biztosítva helyét a fináléban. A döntőben Fábián Mónika a rendező klub színeiben játszó Fehér Enikővel csapott össze, és szintén 3:2-es eredménnyel bizonyult jobbnak, így ő lett a bajnok.

1.Fábián Mónika

2.Fehér Enikő

3.Oláh Anikó

Férfi 35+

A körmérkőzések során Tóth Pétert emelném ki. Részvételével rendkívül izgalmas, gigászi küzdelmek zajlottak, melyek során előbb Tóth Viktorral, majd Végh Benedekkel mérkőzött meg. Mindkét találkozó szoros szettekben dőlt el, és Tóth Péter kiváló játékkal végül mindkét mérkőzést megnyerte, ezzel is igazolva a 2. helyezését.

A verseny legfelső fokára Makra Roland léphetett, aki minden mérkőzését szettveszteség nélkül nyerte meg.

1.Makra Roland

2.Tóth Péter

3. Végh Benedek

Férfi 45+

A döntő során született a korosztály, illetve a nap egyik legfeszültebb, ugyanakkor legizgalmasabb mérkőzése. Kozma János ugyan mindent megtett, hogy megtalálja a megfelelő stratégiát Csépai Martin ellen, aki sikerrel hárította mindezt.

1.Csépai Martin

2.Kozma János

3.Tolmácsi Zoltán

Férfi 55+

A legemlékezetesebb mérkőzést ebben a korosztályban a harmadik helyért vívott összecsapás jelentette. Hujber Tamás és Gáti András rendkívüli küzdelmet vívott egymással öt szettben, összesen 94 pontot szerezve.

1.Kovács Zsolt

2.Szalay Zsolt

3.Hujber Tamás

Férfi 65+

Szoros, olykor fordulatos mérkőzések közül dr Petrusz Jánost emelném ki Sódar László ellen, aki 2:0 után hozta fel döntetlenre a mérkőzést, és az utolsó szettben bár szoros pontszámmal, de alul maradt. A korosztályt Nagyiványi Gyuri magabiztosan nyerte.

1.Nagyiványi György

2.Sódar László

3.Tóth Ferenc

Gratulálunk minden győzteseknek, helyezetteknek.

Köszönjük a szíves vendéglátást, illetve kiváló közreműködést Fehér Enikőnek és Galambosi Ákosnak.