Március második felében is több nemzetközi versenyen vesznek részt felnőtt válogatott sportolóink.
A hónap közepén Csókási Gabriella az Egyesült Államokban, Kamocsai Bendegúz Franciaországban, Kiss-Máté Csenge Svédországban szerepel.
Gabi: „New York Cityben rendezték meg a Big Apple Satellite versenyt, ahol a második fordulóban búcsúztam. Ellenfelem a Yale Egyetem első számú játékosa, a maláj Heng Wai Wong volt. A pályán jól éreztem magam, bár egy kis időbe telt, mire igazán sikerült megtalálnom a ritmust. Ennek ellenére nagyon jó érzés volt ilyen magas szinten játszani, és sok motivációt adott a folytatáshoz.”
Beni: „A Squash Passion csapatával ligáztam a hétvégén La Rochelle-ben. Egy nappal hamarabb érkeztem, így lementünk ütni egyet csapattársammal, Greg Marche-val, ami felejthetetlen élmény volt. Másnap két csapat ellen játszottunk. Az első körben elég erős ellenfeleket kaptunk: Baptiste Masotti (WR 20), Declan James (WR 28), Toufik Mekhalfi (WR 56), Edwin Clain (WR 93) Az én ellenfelem Edwin Clain volt. Nagyon élveztem a játékot, de nagy volt a sebességkülönbség, így a szettek végére nagyon elfáradtam. A csapat sajnos kikapott, de ez várható volt ilyen ellenfelek ellen. A második körben a helyi csapat ellen játszottunk. Ott magabiztosan, 3:0 arányban sikerült nyernem, és a csapat is 3:1-re győzött. Hatalmas élmény volt a francia ligában, a „nagyok” között játszani. Remélem, lesz még rá lehetőségem.”
Csenge március 20-án Az 1.000 USD összdíjazású stockholmi versenyen 1. kiemeltként vág neki a küzdelmeknek. Csenge célja egyértelműen a tornagyőzelem.


