Öthetes junior tábor

Öt hét – több száz kilométer – kitartás, fejlődés, közösség – magyar juniorok nyári felkészülése” -fogalmazott Püski Lénárd junior szövetségi kapitány a nyári öthetes intenzív edzőtáborról.

Vannak olyan válogatott utánpótlás játékosaink, akik az egész programot végigcsinálták, nekik külön gratulálunk! Szinte minden válogatott játékos megfordult a City Squash Clubban a Marczibányi téren a nyár folyamán, ahol a squash mellett az erősítés és nyújtás is szerepet kapott az állóképesség fejlesztés, robbanékonyság, gyorsaság és mobilizálás mellett. A Margitszigeten végzett futásban Kárai Kázmér, az úszásban Kárai Péter segített, a funkcionális edzéseket Stéger Máté, a gerincerősítést Székely Mónika vezette és támogatta a fiatalokat.

Püski Lénárd beszámolója:

„Óriási öröm és büszkeség számomra, hogy idén megszervezhettem az öthetes junior edzőtábort, ahol a gyerekek minden nap maximális erőbedobással dolgoztak – reggeltől estig.

53 óra squash edzés – edzőmeccsek, solo gyakorlások, csoportos foglalkozások és irányított játékok

18 000 méter úszás – kemény intervallumokban

100 km futás – változatos intervallum terheléssel

12 óra funkcionális edzés és mobilizálás – erő, állóképesség, gyorsaság, agilitás, stabilitás fejlesztése

Külön öröm számomra, hogy a junior válogatott szinte teljes létszámban jelen volt – még ha valaki csak egy hétre is és keményen dolgozott. Némely heteken pedig nagy élmény volt, hogy felnőtt válogatott játékosok is csatlakoztak az edzésekhez, így a juniorok közvetlenül tanulhattak a tapasztaltabb versenyzőktől. A pályán kívül is épült a közösség: közös nyújtások, ebédek, rengeteg nevetés, támogatás – pont az a fajta sportcsalád, ami hosszú távon is erőt ad. Célom az volt, hogy nemzetközi szintű edzőtábort hozzunk létre itthon, ahol a gyerekek személyi edzőktől, futóedzőktől, jógaoktatóktól, squashedzőktől és válogatott játékosoktól tanulhatnak. Remélem ez sikerült!

Ezúton szeretném megköszönni mindazok munkáját, akik hozzájárultak a táborhoz:

Kárai Kázmér, mesteredző, aki futóedzésekkel fejlesztette a gyerekek állóképességét, hogy a versenyeken – főleg a magas pulzusú, kemény szettek végén, akár az ötödik szett hajrájában is – jobban bírják a tempót, és ott tudják eldönteni a meccseket.

Stéger Máté, aki óriási lelkesedéssel vezette a funkcionális edzéseket, amelyek elősegítették, hogy a gyerekek gyorsabbak, erősebbek, kitartóbbak, stabilabbak és agilisabbak legyenek a pályán – vagyis minden olyan képességet fejlesszenek, amire egy éles mérkőzésen szükség van.

Székely Mónika, aki a mobilizációban, a törzsizom és a gerinc erősítésében segített, hogy a juniorok jobb tartással, jobb fizikai állapotban és nagyobb flexibilitással léphessenek pályára.

Kárai Péter, aki az úszóedzéseket tartotta – pár gyereknek végig, és nemcsak irányította, hanem együtt is csinálta velük. Az úszás fejlesztette a VO₂-max értéket, bővítette a légzéskapacitást, és más izomcsoportokat is megdolgoztatott, hogy az egyoldalú terhelést ellensúlyozzuk.

Köszönet a City Squash Klubnak is, hogy biztosította a helyszínt, a pályákat, a felszerelést és minden lehetőséget, hogy ezt az öt hetet itt, ilyen körülmények között végigcsinálhassuk. És hatalmas köszönet a szülőknek, akik elszállásolták és támogatták a vidékről érkező juniorokat – nélkülük ez az összetartó közeg nem jöhetett volna létre.

Bízom benne, hogy a jövőben mindenki megérti, mennyire fontos a nyári felkészülés – ez az, ami az egész szezont meghatározza. Ha mind az öt hetet közösen végigcsinálnánk, még nagyobb lenne a hatása – sőt, valójában minimum 7–8 hetes edzőtáborra lenne szükség, hogy a gyerekek igazán erős alapokkal kezdjék a szezont. Néhányan már most is példát mutatnak ebben.

Készítettünk egy videót is, ami megmutatja, milyen volt egy napjuk, megnézhetitek YouTube csatornánkon ezen a linken.

És végül… le a kalappal azok előtt a juniorok előtt, akik végigcsinálták az 5 hetet! Az a rengeteg extra munka, amit beletettek, hatalmas dolog. Sok sikert kívánunk nekik a folytatáshoz és az egész szezonhoz – legyen tele sikerrel, fejlődéssel és jó élményekkel!

Ez a csapat példát mutat szorgalomból, kitartásból és sport iránti szeretetből. Hajrá magyar juniorok!”

Share this post