Öt hét – több száz kilométer – kitartás, fejlődés, közösség – magyar juniorok nyári felkészülése” -fogalmazott Püski Lénárd junior szövetségi kapitány a nyári öthetes intenzív edzőtáborról.

Vannak olyan válogatott utánpótlás játékosaink, akik az egész programot végigcsinálták, nekik külön gratulálunk! Szinte minden válogatott játékos megfordult a City Squash Clubban a Marczibányi téren a nyár folyamán, ahol a squash mellett az erősítés és nyújtás is szerepet kapott az állóképesség fejlesztés, robbanékonyság, gyorsaság és mobilizálás mellett. A Margitszigeten végzett futásban Kárai Kázmér, az úszásban Kárai Péter segített, a funkcionális edzéseket Stéger Máté, a gerincerősítést Székely Mónika vezette és támogatta a fiatalokat.

Püski Lénárd beszámolója:

„Óriási öröm és büszkeség számomra, hogy idén megszervezhettem az öthetes junior edzőtábort, ahol a gyerekek minden nap maximális erőbedobással dolgoztak – reggeltől estig.

53 óra squash edzés – edzőmeccsek, solo gyakorlások, csoportos foglalkozások és irányított játékok

18 000 méter úszás – kemény intervallumokban

100 km futás – változatos intervallum terheléssel

12 óra funkcionális edzés és mobilizálás – erő, állóképesség, gyorsaság, agilitás, stabilitás fejlesztése

Külön öröm számomra, hogy a junior válogatott szinte teljes létszámban jelen volt – még ha valaki csak egy hétre is és keményen dolgozott. Némely heteken pedig nagy élmény volt, hogy felnőtt válogatott játékosok is csatlakoztak az edzésekhez, így a juniorok közvetlenül tanulhattak a tapasztaltabb versenyzőktől. A pályán kívül is épült a közösség: közös nyújtások, ebédek, rengeteg nevetés, támogatás – pont az a fajta sportcsalád, ami hosszú távon is erőt ad. Célom az volt, hogy nemzetközi szintű edzőtábort hozzunk létre itthon, ahol a gyerekek személyi edzőktől, futóedzőktől, jógaoktatóktól, squashedzőktől és válogatott játékosoktól tanulhatnak. Remélem ez sikerült!

Ezúton szeretném megköszönni mindazok munkáját, akik hozzájárultak a táborhoz:

Kárai Kázmér, mesteredző, aki futóedzésekkel fejlesztette a gyerekek állóképességét, hogy a versenyeken – főleg a magas pulzusú, kemény szettek végén, akár az ötödik szett hajrájában is – jobban bírják a tempót, és ott tudják eldönteni a meccseket.

Stéger Máté, aki óriási lelkesedéssel vezette a funkcionális edzéseket, amelyek elősegítették, hogy a gyerekek gyorsabbak, erősebbek, kitartóbbak, stabilabbak és agilisabbak legyenek a pályán – vagyis minden olyan képességet fejlesszenek, amire egy éles mérkőzésen szükség van.

Székely Mónika, aki a mobilizációban, a törzsizom és a gerinc erősítésében segített, hogy a juniorok jobb tartással, jobb fizikai állapotban és nagyobb flexibilitással léphessenek pályára.

Kárai Péter, aki az úszóedzéseket tartotta – pár gyereknek végig, és nemcsak irányította, hanem együtt is csinálta velük. Az úszás fejlesztette a VO₂-max értéket, bővítette a légzéskapacitást, és más izomcsoportokat is megdolgoztatott, hogy az egyoldalú terhelést ellensúlyozzuk.

Köszönet a City Squash Klubnak is, hogy biztosította a helyszínt, a pályákat, a felszerelést és minden lehetőséget, hogy ezt az öt hetet itt, ilyen körülmények között végigcsinálhassuk. És hatalmas köszönet a szülőknek, akik elszállásolták és támogatták a vidékről érkező juniorokat – nélkülük ez az összetartó közeg nem jöhetett volna létre.

Bízom benne, hogy a jövőben mindenki megérti, mennyire fontos a nyári felkészülés – ez az, ami az egész szezont meghatározza. Ha mind az öt hetet közösen végigcsinálnánk, még nagyobb lenne a hatása – sőt, valójában minimum 7–8 hetes edzőtáborra lenne szükség, hogy a gyerekek igazán erős alapokkal kezdjék a szezont. Néhányan már most is példát mutatnak ebben.

Készítettünk egy videót is, ami megmutatja, milyen volt egy napjuk, megnézhetitek YouTube csatornánkon ezen a linken.

És végül… le a kalappal azok előtt a juniorok előtt, akik végigcsinálták az 5 hetet! Az a rengeteg extra munka, amit beletettek, hatalmas dolog. Sok sikert kívánunk nekik a folytatáshoz és az egész szezonhoz – legyen tele sikerrel, fejlődéssel és jó élményekkel!

Ez a csapat példát mutat szorgalomból, kitartásból és sport iránti szeretetből. Hajrá magyar juniorok!”

Nehéz napon vannak túl versenyzőink Franciaországban.

Chukwu Hannah a verseny első kiemelt vr.7 Tinne Gilis ellen kezdett, ahol bár alul maradt, a mérkőzés tempóját nagyon élvezte. Délutáni német ellenfele visszalépett, így Hannah játék nélkül megy tovább a 9-12 helyért.

Farkas Balázs délelőtt magabiztosan győzött a svájci Hafez ellen 3-0 arányban (11-3, 11-9, 11-6), így délután már a TOP 8-ban az üvegpályán a vr.25 Nicolas Mueller elleni párharcra került sor. Balu nagyon szépen játszott, a svájci meccslabdáját is hárította a 4. szettben, sőt, kiegyenlített. Az 5. szett nem indult bravúrosan, de Balu felállt, végül azonban szoros csatában a svájci jutott be a legjobb 4-be, holnap az 5-8 között folytatja. Farkas – Mueller 2:3 (6-11, 11-6, 11-13, 12-10, 9-11)

Simon Dani délután az ukrán Scherbakovot verte gigászi és izgalmas mérkőzésen 3-1-re (11-9, 12-10, 12-14, 18-16), holnap a hasonló kiemelésű walesi Morris-szal játszik.

Csókási Gabinak ma egy játéka volt a finn Koskinen ellen, akivel bár szépen játszott, sajnos 1-3 arányban alul maradt (11-7, 7-11, 6-11, 7-11), pénteken 10.00-kor reméljük szépíteni fog.

Napi meccseredmények ezen a linket találhatók.

Kövessétek a Facebook, Instagram oldalainkat, ahol Hoffmann Péter naponta többször bejelentkezik storykkal és élő adásokkal, interjúkkal.

Kedves Sportolók!

Az új szezon közeledtével összefoglaltuk a legfontosabb versenyengedélyekkel kapcsolatos kérdéseket. A linken elérhető tájékoztatót az Egyesületi Vezetők és Edzők megkapták, kérdéseitekkel keressétek őket bizalommal. Amennyiben olyan kérdés merül fel, amire nem kaptok választ, Egyesületi Vezetőtök továbbítani fogja a Szövetség adott kérdésben leginkább illetékes személye felé.

Sérülésmentes versenyzést, aktív szezont kívánunk!

A mai napon megkezdődtek a viadalok Chartres-ban. A megnyitó után Csókási Gabriella azonnal pályára is lépett a a portugál Nunes ellen, akitől sajnos vereséget szenvedett 11-6, 11-8, 11-6 arányban.

Simon Dániel következett, aki egy nagyon izgalmas mérkőzésen 11-9, 11-9, 11-9 arányban legyőzte a holland Mols-t. Danira még egy mérkőzés várt délután, a spanyol Pérez erősebbnek bizonyult és ezzel a TOP16-ba Dani már nem került be.

Chukwu Hannah EB szereplése jól kezdődik, könnyedén hozta a spanyol Mateos ellen meccset 11-3, 116, 11-5 arányban, ezzel a legjobb 16-ba került!

Farkas Balázs is győzni tudott első mérkőzésén, 3-0-ra verte walesi Morrist (11-9, 116, 11-4), így Balu is a TOP 16-ban folytatja csütörtökön!

Minden eredmény ezen a linken található, Hoffmann Péter tudósít a Facebook, Instagram oldalainkon storyk és élők formájában.

Hajrá tovább!

Ma kezdődik az Egyéni Európa-bajnokság Franciaországban, Chartres városában, ahol négy válogatott játékosunk is képviseli hazánkat. A versenyre 96 nevezés érkezett és vasárnapig tart.

A magyar csapat tagjai: Chukwu Hannah, Csókási Gabriella, Farkas Balázs és Simon Dániel

A sorsolás elkészült, a magyarok közül Balázs kapta a legmagasabb kiemelést, az 5/8-as pozícióban.

Szerdán minden játékosunk pályára lép

▪️ 11:20 – Csókási Gabriella vs. Catarina Nunes (17/32)

▪️ 13:20 – Simon Dániel (17/32) vs. Hjalmer Mols

▪️ 14:40 – Chukwu Hannah (17/32) vs. Sofia Mateos (9/16)

▪️ 18:00 – Farkas Balázs (5/8) vs. még ismeretlen

A teljes sorsolás és minden eredmény ezen a linken található

A magyar csapatot Hoffmann Péter kíséri, aki folyamatosan élőben tudósít a Facebook, Instagram oldalainkon story-kban és beszámolók formájában.

Hajrá, magyarok!