Múlt hétvégén Farkas Balázs és Kamocsai Bengedúz is az osztrák Budesligaban lépett pályára.
Kamocsai: „A hétvégi Bundesliga fordulón hazai pályán Grazban játszottam.
11 órakor én léptem először pályára gyerekkori barátom David Maier ellen. Szokásosan szép hosszú meccsünk volt, 75 perc, 5 szett. Sajnos az utolsó szettet nem sikerült elhoznom, pedig úgy éreztem alakulhatott volna fordítva is. Legközelebb visszavágok!
A három órás körben Simon Draxler volt az ellenfelem, ott egy gyors 3:0-val sikerült lezárni a napot.
A csapatunk is jól szerepelt, jelenleg 3. helyen állunk a tabellán, a következő forduló áprilisban lesz.”
Farkas: „Az első meccsen nyert a csapat 3-1 re, én sajnos kikaptam 3-2-re Martin Stephantol egy kemény meccsen.
A második körben nyertünk 4-0-ra, ott egy 3-0-ás eredménnyel járultam hozzá a sikerhez.
Összességében jól teljesített a csapat és harcban vagyunk az első helyért is.”
A versenyzők többsége három egyesületből érkezett: a CVSE, SFE és a szombathelyi Öntöde képviseletében, rajtuk kívül még néhány, a sporttal most ismerkedő diák szerepelt. A nevezők száma felülmúlta a tavalyit, „B” kategóriában 59 induló volt. Az első hosszúra nyúló versenynapon küzdelmes meccsek zajlottak, a sportszerűség példaértékű volt.
A versenyzők felkészítői: Varga Lorena, Czupor Attila, Nagy Ferenc, valamint Kajtár András voltak. Köszönjük a Szövetségnek anyagi támogatását, illetve a szemüvegeket, amelyeknek nagy hasznát vettük.”
Végeredmények:
I-II.korcsoport – lányok
1. Bíró Hanga (Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola)
2. Gelesits Boróka Virág (Szent Benedek Katolikus Általános Iskola, Celldömölk)
3. Marton Anna (Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola)
III.korcsoport – lányok
1. Őri Anna (Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium)
2. László Lorena (ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium)
3. Kovács Zoé (Szent Benedek Katolikus Általános Iskola, Celldömölk)
Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnökségében Hoffmann Péter social media és marketing területért felelős elnökségi tag lemondását követően egy elnökségi tagi pozíció megüresedett. A Szövetség Jelölő Bizottsága ezúton várja a tisztség betöltésére jelentkezők pályázatait.
Általános és specifikus szempontok a választandó elnökségi tag számára:
a Szövetség és a sportág iránti elkötelezettség
ismertség a sportágban
aktív részvétel a sportág életében elméleti és/vagy gyakorlati téren
erkölcsi feddhetetlenség
a tisztség társadalmi munkában történő ellátásához szükséges idő és energia ráfordítása, beleértve a Budapesten, havonta megtartott személyes elnökségi üléseken való részvételt
a vállalt terület feladatainak felelősségteljes ellátása legjobb tudása és képessége szerint
a jelölés és a megmérettetés vállalása
a Szövetség Alapszabályának ismerete
A pályázat részeként meg kell jelölni azt a területet vagy szakterületet, amelyen megítélése szerint a legeredményesebben tudja képviselni és előmozdítani a hazai squash érdekeit.
A megbízatás a 2027. évi tisztújító közgyűlésig szól.
A pályázatok benyújtásának módja, ideje és tartalma:
Tartalma: A pályázatnak a jelölt rövid bemutatkozásán túl tartalmaznia kell a feladat ellátásával kapcsolatos elképzeléseit, programot, valamint azt a területet, amelyen a pályázó a hazai squash fejlődését a leghatékonyabban tudja szolgálni.
Teltházas Junior Országos Bajnokság a Marczibányi téren!
Böhm Gabriella klubvezető beszámolója:
Teltház fogadta a játékosokat és nézőket a Marczibányi City Squash Clubban, ahol sok év után ismét országos junior bajnokságra került sor. A versenyre 69 nevezés érkezett az ország minden részéről 10 kategóriába, Soprontól Szegeden át Debrecenig képviseltették magukat a klubok és a tehetséges utánpótlás játékosok.
Jó volt látni, ahogy a gyerekek egymásnak szurkolnak, és azt is, hogy egy ilyen összetartó szülői közösség áll mögöttük, remek hangulatú bajnokságon vagyunk túl.
Az egyes kategóriagyőztesek egy rövid riportot is adhattak, így a legjobbak nemcsak a pályán, hanem a kamera előtt is megmutatták magukat.
Minden induló versenypólót és ajándékcsomagot kapott, amiért köszönet illeti a Magyar Fallabda (Squash) Szövetséget. Köszönjük Farkas János főbíró egész napos munkáját, valamint a további négy versenybíró segítségét, akik nélkül nem lett volna ilyen gördülékeny a lebonyolítás.
Köszönjük Sipos Ferinek az online közvetítést, a mérkőzések visszanézhetők a szövetség YouTube csatornáján.
A napi eseményei képekben ITT – Köszönjük Kirner Ricsi!
Az OB Highlights-ban interjúk Hoffmann Peti tolmácsolásában: Instagram link
A legeredményesebb egyesület a hazai pálya előnyét kihasználva a házigazda City Squash Club lett, akik 2 arany, 3 ezüst és 1 bronzérmet szereztek.
Különösebb meglepetés nem történt, a legesélyesebb versenyzők lettek a kategóriák győztesei. Az U15 és U17-es fiú döntők voltak a legizgalmasabbak, mindkét kategória döntősei mindent megtettek a győzelemért.
Országos Bajnokok:
U11: Balogh Hanna Fireballs, Tóth Tamás HSE
U13: Szabad Laura Szilvia BSA, Tóth Szabolcs Kornél Török SE
Takács Benedek és Simon Dániel Egyetemi Bajnokok lettek a Trinity csapatával!
Hétvégén került megrendezésre az Egyesült Államokban az egyetemi bajnokság döntője, ahol egy erős szezon után a Trinity csapata esélyesként lépett pályára a Harvard ellen.
A srácoknak sikerült 5-3-ra behúzni a döntőt, amiben a magyar fiúk is kivették a részüket, Takács Beni és Simon Dani is 3-0-ra hozták a meccsüket.
Beni: „Eslő kiemeltként indultunk neki a tornának, de ez nem jelentette azt, hogy sima lesz az út a győzelemig. Két éve is 1. kiemeltek voltunk, de a döntőben verséget szenvedtünk.
Idén sikerült megnyernünk a versenyt, aminek elképesztően örülök és egy álmom vált valóra. Én mindhárom meccsemet megnyertem a csapat 3-as számú játékosaként.
Aminek külön örülök, hogy a döntőben sikerült azt a srácot megvernem, akitől az alapszakaszban 3-2-re kikaptam. Dani is rendkívül jól játszott, innen is gratula neki is.
Nagyon jo szezonon vagyok túl, az egyéni Egyetemi Bajnokságon a Top 8-ba sikerült bekerülni, és a csapat is győzni tudott.
Vitathatatlanul a legjobb szezonom volt a 4 év alatt.”
Dani: „Az első napon nem volt meccsünk mint első kiemelt csapat és pénteken a Princeton University ellen kezdtük meg a versenyt. Én a nyolcas pályán 3-1 re tudtam a csapatot győzelemhez segíteni.
A következő akadályt a Yale jelentette. Ezen a napon én nem játszottam, hogy a döntőre a legjobb formámban legyek. A csapatnak sikerült nyernie, és így a döntőbe jutottunk.
A döntő napján a Harvard ellen léptünk pályára, akik egy szoros meccsen az elődöntőben a University of Pennsylvania-t verték. 3-0-ra sikerült a meccsemet megnyernem, ami az egyik győzelem volt az 5 közül, amivel megnyertük az egyetemi bajnokságot egy veretlen szezon után.
Hihetetlen érzés volt 4 év küzdelem után megnyerni ezt a címet, és együtt átélni ezt az élményt a csapatommal és az alumnikkal. Így 8 év után újra bajnok a Trinity College!”
Gratulálunk a Trinity csapatának a bajnoki címhez!
Annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt tudjunk biztosítani, az oldalon cookie-kat használunk. Az oldalunk használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát!Rendben