Rendhagyó módon az évet rangos versennyel és díjátadóval zártuk.
A City Squash Club kezdeményezésére meghirdetett eseményre nagy volt az előzetes érdeklődés, hamar beteltek a 16-os táblák, még a hölgyeknél is.

Böhm Gabi beszámolója:
„Az ország jelenlegi legjobb női játékosai nagyon örültek a lehetőségnek, jó volt újra együtt látni őket. A papírforma szerint az 1-4 kiemeltek jutottak az elődöntőbe, ahol Kiss-Máté Csenge döntő szettben tudta hozni az elődöntőt Juhász Nóra ellen és Csókási Gabriella Szécsi-Páj Lindát győzte le a döntőbe jutásért. A döntő óriási csatát hozott, döntő szett végén is kiélezett volt a küzdelem, de végül az utolsó pontok Gabcsinak sikerültek jobban, a bronzérmet Juhász Nóri szerezte meg. A díjazásért hálás köszönet a Jazz TV-nek, Aradi Beöthy Péternek.


A férfi „A” kategóriában a magyar férfi ranglista teljes mezőnye pályára lépett, így kiderült ki milyen formában van, mennyit fejlődött az évben. A legnagyobb meglepetést Takács Benedek produkálta, aki a döntőben 2-0 ra vezetett az utóbbi években verhetetlen Farkas Balázs ellen. Fantasztikus befejező ütésekkel, látványos játékkal ráijesztett Balázsra, de a hatszoros országos bajnok összeszedte magát és megfordítva az eredményt megnyerte a versenyt, melyre az M4 Sport is kilátogatott és láthattunk egy kis összefoglalót a szilveszteri sporthírekben. A hétvége legsportszerűbb gesztusa a 3. helyért vívott mérkőzésen született. Püski Lénárd 2/0 10-6 os állásnál szerencsétlenül ütközött Simon Danival és nem tudta folytatni a játékot fejsérülés miatt. Dani lemondott a győzelemről, így Lénárd állhatott a dobogó harmadik fokára. Köszönjük Dani, minden tiszteletünk a Tiéd!

A férfiak díjazásáért óriási köszönet Fülöp Sándornak.


A férfi „B” kategóriát a szegedi Jeszenszki Zoltán nyerte magabiztosan, őt a jövőben az „A” versenyekre várjuk. A harmadik helyet döntő szettben Szécsi-Páj Linda szerezte meg az első kiemelt Lóczy Attila ellen.
A férfi „C” kategóriát a tapasztalt Krasznai Gábor nyerte meg. A fiatal Gulyás Attila az első kiemelt Bottyán Istvánt és a rutinos Valló Zoltánt is legyőzve egészen a döntőig jutott. A bronzcsatában Valló Zoltán a junior egri Vida Benjamint győzte le nagy csatában 3/2-re.
A férfi „D” kategóriában az esélyes junior tatabányai Jámbor Ákos lett a győztes.

Szombat este megtartottuk a díjkiosztó ünnepséget. Oszkó Péter elnök neten bejelentkezve tartott egy kis beszédet a 2023-as évről és a jövő évi tervekről. Püski Lénárd junior szövetségi kapitány számolt be az év junior eseményeiről, majd Krajcsák Márk a felnőtt és Kékesi Zsuzsanna a masters történésekről tájékoztatta a jelenlévőket.
Ünnepélyes keretek között új főtitkárunk méltatásai mellett díjazásra kerültek az év sportolói és edzői. Czakó Vince sporttörténelmet írt a kölni SS verseny megnyerésével, Juhász Nóra alaposan odatette magát idén a nemzetközi mezőnyben, így rendhagyó módon juniorok lettek sportágunkban a 2023-as év kiemeltjei.
Az év edzői díj megosztásra került Török András Albert és Püski Lénárd között. Mindketten más-más módon, de rengeteget tettet a juniorok fejlesztése terén és nagyban hozzájárultak a sikerekhez.
Végül, de nem utolsósorban megköszöntük a szponzorok támogatását. Díjaztuk Vass Zoltánt (ÉLTEX), aki a magyar squash egész történetének legbőkezűbb támogatója, rengeteget köszönhetünk neki, és számítunk rá a szövetség tagságában. Díjaztuk Kosztyu Tamást (Nissan Centrum) és Oszkó Pétert (Oxoholding), akikre szintén önzetlenül számíthatunk folyamatosan évek óta.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani, minden edzőnek, szülőnek, játékosnak, támogatónak, akik segítették, hogy ez a mi lelkes squash családunk minél sikeresebb és összetartóbb legyen.
Kívánom, hogy évről-évre egyre nagyobb sikereket érjünk el! Hajrá magyar Squash!”


A hétvégén készült képek:

https://flic.kr/s/aHBqjB8JH8



Az összevont ranglista verseny „C” kategóriájában az első kiemelt játékos még hétfőn, a rendes nevezési határidőn belül visszalépési szándékát írásban jelezte, a maximális és lezárt 16-os tábla okán ezt az online nevezési oldalon nem tudta megtenni. A keddi sorsolásban az érintett játékos nem is lehetett volna benne, így az Általános Versenyszabályzat kiemelésre vonatkozó IV. 5. pontja nem érvényes, várólistás újonnan belépő játékos került a 16-os táblára, ennek megfelelően újrasorsolás történt.

Megtekinthető itt:

http://verseny.squash.hu/competitions/3-oesszevont-ranglista-verseny-c-kategoria-felnott-ferfi-c-1



A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség rendes, háromévente esedékes tisztújító közgyűlése 2024. február elején kerül megtartásra jelenlegi elnökünk, dr. Oszkó Péter mandátumának lejárása okán. A tisztújító közgyűlés az egész jelenlegi elnökséget érinti, így az elnök mellett az alelnök és az öt elnökségi tag megbízatását is.

A tisztségviselői pozíciókra a pályázatokat a squashiroda@squash.hu e-mailcímen várja a Jelölő Bizottság 2024. január 14. éjfélig.

A Jelölő Bizottság tagjai:

Udvardi Leonóra (elnök), Pásztor Gergely, Makra Roland 

Általános szempontok a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség választandó tisztségviselőihez, elnökéhez, alelnökéhez, elnökségi tagjaihoz:

  • A Szövetség és sportág iránti elkötelezettség
  • Ismertség a sportágban
  • 5 éven túli aktivitás a sportág életében elméleti és/vagy gyakorlati téren
  • Erkölcsi feddhetetlenség
  • A tisztség társadalmi munkában való betöltéséhez kellő rendelkezésre álló idő és energia, ami a budapesti, havonta esedékes személyes formában tartandó elnökségi üléseken való részvételt is magában foglalja
  • Az általa választott terület/ pozíció feladatait legjobb tudása és képessége szerint, felelősen látja el
  • Jelölés és megmérettetés vállalása
  • A MF(S)Sz Alapszabályának ismerete
  • A megbízatás a 2027. évi tisztújító közgyűlésig tart

A közgyűlés időpontja:          2024. február eleje

Helyszíne:                               személyes formában Budapesten

Pontos időpont és helyszín a későbbiekben kiküldésre kerülő Meghívóban lesz.

dr. Oszkó Péter

elnök

Budapest, 2023. december 17.


Rekordgyorsasággal, két héttel a nevezési határidő lezárta előtt megtelt a

Női, A, B és C kategóriák 16-os táblái a december 30-31-i évzáró versenyünkre!

Négy kategória betelt

A 2023-as év utolsó szövetségi versenye a City Squash Clubban kerül lebonyolításra december 30-31-én, szombaton este pezsgős állófogadással egybekötve. A különleges hangulatot egy rövid évértékelő, a 2023-as év női és férfi sportolójának valamint az év edzőjének díjátadása fokozza.

A „D” kategóriába még lehet online nevezni érvényes versenyengedéllyel a ranglista 100.helynél lejjebb elhelyezkedő játékosoknak és az újonnan belépőknek.

A többi kategóriába várólistára tudtok feliratkozni Böhm Gabinál a lehetséges visszalépések esetére.

Telefon: +3620 983 1444 – E-mail: bohm.gabriella@squash.hu

A sorsolás december 27-ig, az időrend december 28-ig elkészül és felkerül a Versenynaptárba.

Jó felkészülést és sok sikert kívánunk mindenkinek!