Március 23-31. között rendezi az Európai Squash Szövetség a Román Squash Szövetséggel előbb az egyéni, majd a csapat kontinensvidalokat U19 korosztályban. Hazánkat Juhász Nóra, Pescarescu Tamara, Komlódi Regő, Sáli Barna és Szabolcsi Márk képviselik.
Szombaton 55 fővel került megrendezésre a 6. Éltex Masters a Viadukt Fittben.
Az eseményt Vass Zoltán és az ÉLTEX pénzdíjjal, a Culinaris pedig minőségi italokkal és édességekkel támogatta, köszönjük szépen!
Országh Péter a klub oldaláról, mint szervező beszámolója:
„A verseny reggel 9-től este 20:00-ig tartott, az erős mezőnynek köszönhetően sok színvonalas és izgalmas meccsnek lehettünk szemtanúi.
A versenyen végig jelen volt és segített a lebonyolításban Kékesi Zsuzsanna főtitkár asszony, köszönöm a segítségét!
A részletes beszámolót kezdjük a hölgyekkel!
A 9 fős mezőny 3-as csoportokban játszotta a mérkőzéseket. A legjobb háromba Fábián Mónika, Szombati Edina és Kozma-Erdei Éva került. Moncsi a bronzérmet szerezte meg, az aranyért pedig Évi és Edina vívott hatalmas küzdelmet. A mérkőzés elején Edó nehezen találta a játékát, Évi pedig nagyon magas színvonalú, pontos játékkal kihasználta ellenfele hibáit, és behúzta az első két szettet. Ezt követően Évi elkezdett többet hibázni, Edó pedig fokozatosan visszajött a játékba, és nagyon szoros szetteket követően pontos játékával végül meg tudta fordítani a mérkőzést. Így 3:2-re győzve ismét Szombati Edina lett a női kategória győztese! Ellenfele egyáltalán nem szégyenkezhet, hatalmasat küzdött és szép játékkal szerezte meg az ezüstérmet.
A 12 nevezővel induló 55-ös férfi kategória kifejezetten erős volt. A verseny papírforma alapján alakult. A legjobb négybe a top 4 helyen kiemelt Nagy Péter Bálint, Bottyán István, Nándori Levente, és Krasznai Gábor jutott. Az 1. helyen kiemelt Nagy Peti Bottyán Istvánt legyőzve, a 2. kiemelt Krasznai Gábor pedig Nándori Leventét felülmúlva került döntőbe. A bronzérmet a Masters versenyen először induló Nándori Levente szerezte meg színvonalas játékkal. A Nagy Peti – Kraszi rangadó ismét izgalmas játékkal örvendeztette meg a szurkolókat, melyben a kiegyensúlyozottan játszó Nagy Péter Bálint bizonyult jobbnak, és szerezte meg az 55-ös kategóriagyőzelmet. Ezüstérmes Krasznai Gábor.
21 fővel a 45-ös korosztály volt a legnépesebb, ahol Horváth István és Országh Péter között már a nyolcba jutásért is láthattak a nézők izgalmas mérkőzést, melyben hátrányból fordítva 3-2-re István jutott tovább.
A legjobb négybe végül Pásztor Gergely, Németh Balázs, Rabi Illés és Kovács Zsolt jutott be. Közülük egyedül Balázs nem volt a legjobb négyben kiemelve, de a bejutása nem volt meglepetés az előző versenyeken nyújtott teljesítménye alapján.
Zsolt Illést győzte le az elődöntőben, Balázs pedig Gerivel vívott egy nagyon szoros 3:2-es csatát, melyet Balázs megnyerve jutott a döntőbe. Színvonalas játékának köszönhetően Németh Balázst Kovács Zsolt sem tudta megállítani, így első Masters versenyét egyből behúzva nyerte meg a 45+ kategóriát.
A 35-ös királykategóriában 13 versenyző nevezett. A legjobb négybe Szabóky Márton, Szécsi Dávid, Krajcsák Márk és Makra Roland jutott. Az elődöntőben Márk 3:0-ra győzte le Rolandot, Dávid pedig szettet hozott Marci ellen, aki így 3:1-es magabiztos győzelemmel jutott tovább.
A bronzmérkőzés a verseny legizgalmasabb és legszorosabb mérkőzését hozta. Az első szettet Roland dominálta, 1:0 oda. Ezt követően két szoros szett következett, melyeket 11:9-re Dávidnak sikerült hoznia, így 2:1 Dávidnak. a 4. szettet nagyon simán, 11:1-re nyerte Roland, úgy tűnt, hogy Dávid elfáradt. A döntő szettre viszont összeszedte az erejét, és fej fej mellett haladtak, hosszú, küzdelmes labdamenetekkel megörvendeztetve a közönséget. 10:8-nál 2 szettlabdája is volt Dávidnak, melyeket Roland sikerrel hárított, és szettlabdát is szerzett 11:10 Rolandnak. Dávid a maradék erejét összeszedve küzdelmes labdamenetekben innen is fordított, és 13:11-re behúzta a győzelmet, ezzel megszerezve a bronzérmet!
A döntőben Krajcsák Márk és Szabóky Márton látványos játékkal szórakoztatta a közönséget, végül Márk szettveszteség nélkül nyerte meg a mérkőzést, a versenyt is és lett a 35. kategória bajnoka!
Marci így ezüstérmes lett, amivel sokéves Masters veretlensége szakadt meg.
A versenyen két először induló is dobogóra állhatott Németh Balázs és Nándori Levente személyében, örömmel tapasztaljuk, hogy a Masters versenyek továbbra is népszerűek a versenyzők körében, és régi-új játékosokat vonzanak be.
Említésre méltó esemény volt a díjátadók végén, hogy Nagy Péter Bálint a győztesnek járó 100.000 ft-ot felajánlotta a Szövetségnek, hogy fordítsa azt az utánpótlás tehetségek támogatására (kiemelve itt a Komlódi Regő nevét). A juniorok nevében köszönjük Péternek a nagyvonalú felajánlást!
Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek, remélem, hogy találkozunk a következő szezonban is!”
Farkas Balázs megállíthatatlan, élete legnagyobb sikerét érte el Balázs ma hajnalban Calgaryban. 3 játszmában tudott diadalmaskodni és ezzel elődöntőbe jutni a svájci bajnok, Dimitri Steinmann (vr.40) ellen.
Farkas Balazs (HUN) vs [7] Dimitri Steinmann (SUI) 3-0: 11-6, 11-7, 11-9 (52m)
A 7. helyen kiemelt svájci sem tudott szettet elvenni Balutól, aki az 52 perces mérkőzés után nyilatkozott:
„Még én magam sem hiszem el! Rég játszottam ennyire fókuszáltan és pontosan. Minden a tervek szerint haladt, nyugodtan tudtam tartani a labdát és kevés hibával játszottam. Nagyon örülök, hogy nyerni tudtam, rendkívül boldog vagyok. Készen állok Diego Elias elleni elődöntőre és remélem ott is a legjobb formámat tudom hozni”
Holnap hajnalban Balu ismét egy TOP10-es játékossal játszhat, aki nem más mint a perui Diego Elias.
A világranglista 3. helyezett „perui pumát” nem kell senkinek bemutatni, hiszen évek óta a világranglista élmezőnyébe tartozik. Ő az első dél-amerikai játékos, aki világelső tudott lenni 2023-ban!
Nehéz mérkőzés vár Balázsra, hiszen Diego gyakorlatilag „második otthonának” tekinti Kanadát.
„Mindenképpen a tornagyőzelem a célom, hiszen Kanada, mint ha a második otthonom lenne. Boldog vagyok, hogy itt lehetek és ilyen fantasztikus közönség előtt játszhatok.”
Nincs megállás Balu! Hajrá veled vagyunk!
Balu ismét a nyitóoldalon szenzációs eredményével:
Farkas Balázs (vr. 53) miután sikeresen vette az első akadályt Kanadában, Calgaryban a 78.000 USD SILVER besorolású PSA versenyen, tegnap este a nála 32 hellyel előrébb rangsorolt qatari Abdullah Al-Tamimit (vr.21) győzte le parádés játékkal három szettben. 11-5, 11-8, 11-8
A meccse után Balázst kérdeztük:
Mi az, amivel nyerni tudtál Tamimi ellen?
Fontos volt, hogy pontos legyen a hátra játékom és ki tudjam venni a röptét az övéből. Elöl mindig szépen kiemelni a labdákat, tudtam hogy nagyon gyors és jól el tudja rejteni az ütéseket. Fontos volt szintén, hogy ne adjak olcsó pontokat neki!
Hogy bírod fizikálisan a 3. napot zsinórban? Következő ellenfeled a svájci Steinmann (vr.40) lesz.
Jól érzem magam, örülök hogy 3-0-ra nyertem mind a kettő meccsemet, így frissebben várhatom a negyeddöntőt.
Mivel regenerálódsz?
Nyújtás, valamint rengeteg folyadék és egy kiadós vacsora.
Steimann kemény ellenfél lesz és biztos 100%-ot kell nyújtanom, ha nyerni szeretnék. Nagyon várom már a mérkőzést és remélem, egy élvezetes meccset fogunk játszani és győztesen jövök le a pályáról.
Idén is a City Squash Club adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, melyet évet óta az Oxo Holdings támogatásával rendezünk meg, köszönet érte Oszkó Péternek.
Böhm Gabriella klubvezető beszámolója: 65 játékossal, 3 leány és 5 fiú kategóriában érkeztek nevezések U11 és U19 közötti korosztályokban. Délelőtt a kisebbek, délután a nagyobbak léptek pályára, reggel 9 órától este 7 óráig tartottak szünet nélkül a mérkőzések. A gyerekek rokonaival, barátaival, edzőivel, érdeklődőkkel egész nap telt ház volt a Marczibányi téri klubban. Sebestyén Fanni U19-ben egyedüli leányként jelentkezett, női ellenfelek híján a fiúk mezőnyében mérettette meg magát és alig maradt le a dobogóról, szívből gratulálunk neki. A legnépesebb mezőny az U13-as fiúknál jött össze. 18 nevezés érkezett, sajnos ketten végül lebetegedtek, így 16-an léptek pályára, többen első versenyükön. A házigazda City Squash Club adta a legtöbb nevezőt, 11-en vállalták a megmérettetést, sokan először versenyeztek és mindenki élményekkel fejezte be a napot. Legeredményesebb versenyzőnk U11-ben Hegedűs Norbert lett, aki ezüstérmet szerzett. A legeredményesebb egyesület címet a Budaörsi Labdaegylet érdemelte ki, akik az öt fiú kategóriából négyet megnyertek. Kisebb meglepetésekkel a leányok szolgáltak. U15-ben a sokat fejlődött Dévényi Flóra legyőzte a talán esélyesebbnek számító Kovács Brigittát a döntőben, U17-ben az egri Szűcs Boglárka most először tudott nyerni Zsoldos Lili ellen döntő szettben, így Flóra és Bogi állhattak a dobogó tetejére és vehették át a kézzel festett ajándék vázát. Érdekesség, hogy a Celldömölki Szent Benedek Katolikus Általános Iskolából 6 junior is érkezett. Az iskola saját pályáján Nagy Feri készíti fel a gyerekeket és az iskola igazgatója kisbusszal hozta el őket nem először. Jó lenne még sok-sok iskolában saját pálya és ilyen lelkes hozzáállás! Köszönet az edzőknek, akik vállalják a gyerekekkel való foglalkozást, felkészítést, személyes jelenlétet. Egerből Divéky Anna, Tatabányáról Farkas Jani, Százhalombattáról Király Zsolt, Budaörsről Lőrinczi Attila, Szegedről Bednár Laci, Debrecenből Krajcsák Márk, Celldömölkről a már említett Nagy Feri, a fővárosból Weiner István, Tamásy Ábel, Szombati Edina, Hornyák Péter, Püski Lénárd volt jelen és segítette a gyerekek versenyzését.
Szerencsére komolyabb sérülés nem történt, nagyon sportszerűen, jó hangulatban telt a nap.
Dobogósok: Lányok: U13: 1. Kun Krisztina, 2. Győrvári Lilla, 3. Vass Panna U15: 1. Dévényi Flóra, 2. Kovács Brigitta, 3. Poczok Luca U17: 1. Szűcs Boglárka, 2. Zsoldos Lili, 3. Mohammad Sandra
Hálás köszönet a főbíró Farkas Jánosnak a zökkenőmentes lebonyolításért. A részletes eredmények a Versenynaptárba, a Ranglisták aktualizálása hamarosan megtörténik, fényképek Junior Squash Elit oldalon.
Annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt tudjunk biztosítani, az oldalon cookie-kat használunk. Az oldalunk használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát!Rendben