A frissített augusztusi ranglistán több junior játékosunk is előkelő helyen áll.

Kun Krisztina és Kosztyu Alex az U13-as korosztályban a 4. helyen állnak, míg Czakó Vince az U15-ban az első!

Gratulálunk a fiataloknak, csak így tovább!


Öt hét – több száz kilométer – kitartás, fejlődés, közösség – magyar juniorok nyári felkészülése” -fogalmazott Püski Lénárd junior szövetségi kapitány a nyári öthetes intenzív edzőtáborról.

Vannak olyan válogatott utánpótlás játékosaink, akik az egész programot végigcsinálták, nekik külön gratulálunk! Szinte minden válogatott játékos megfordult a City Squash Clubban a Marczibányi téren a nyár folyamán, ahol a squash mellett az erősítés és nyújtás is szerepet kapott az állóképesség fejlesztés, robbanékonyság, gyorsaság és mobilizálás mellett. A Margitszigeten végzett futásban Kárai Kázmér, az úszásban Kárai Péter segített, a funkcionális edzéseket Stéger Máté, a gerincerősítést Székely Mónika vezette és támogatta a fiatalokat.

Püski Lénárd beszámolója:

„Óriási öröm és büszkeség számomra, hogy idén megszervezhettem az öthetes junior edzőtábort, ahol a gyerekek minden nap maximális erőbedobással dolgoztak – reggeltől estig.

53 óra squash edzés – edzőmeccsek, solo gyakorlások, csoportos foglalkozások és irányított játékok

18 000 méter úszás – kemény intervallumokban

100 km futás – változatos intervallum terheléssel

12 óra funkcionális edzés és mobilizálás – erő, állóképesség, gyorsaság, agilitás, stabilitás fejlesztése

Külön öröm számomra, hogy a junior válogatott szinte teljes létszámban jelen volt – még ha valaki csak egy hétre is és keményen dolgozott. Némely heteken pedig nagy élmény volt, hogy felnőtt válogatott játékosok is csatlakoztak az edzésekhez, így a juniorok közvetlenül tanulhattak a tapasztaltabb versenyzőktől. A pályán kívül is épült a közösség: közös nyújtások, ebédek, rengeteg nevetés, támogatás – pont az a fajta sportcsalád, ami hosszú távon is erőt ad. Célom az volt, hogy nemzetközi szintű edzőtábort hozzunk létre itthon, ahol a gyerekek személyi edzőktől, futóedzőktől, jógaoktatóktól, squashedzőktől és válogatott játékosoktól tanulhatnak. Remélem ez sikerült!

Ezúton szeretném megköszönni mindazok munkáját, akik hozzájárultak a táborhoz:

Kárai Kázmér, mesteredző, aki futóedzésekkel fejlesztette a gyerekek állóképességét, hogy a versenyeken – főleg a magas pulzusú, kemény szettek végén, akár az ötödik szett hajrájában is – jobban bírják a tempót, és ott tudják eldönteni a meccseket.

Stéger Máté, aki óriási lelkesedéssel vezette a funkcionális edzéseket, amelyek elősegítették, hogy a gyerekek gyorsabbak, erősebbek, kitartóbbak, stabilabbak és agilisabbak legyenek a pályán – vagyis minden olyan képességet fejlesszenek, amire egy éles mérkőzésen szükség van.

Székely Mónika, aki a mobilizációban, a törzsizom és a gerinc erősítésében segített, hogy a juniorok jobb tartással, jobb fizikai állapotban és nagyobb flexibilitással léphessenek pályára.

Kárai Péter, aki az úszóedzéseket tartotta – pár gyereknek végig, és nemcsak irányította, hanem együtt is csinálta velük. Az úszás fejlesztette a VO₂-max értéket, bővítette a légzéskapacitást, és más izomcsoportokat is megdolgoztatott, hogy az egyoldalú terhelést ellensúlyozzuk.

Köszönet a City Squash Klubnak is, hogy biztosította a helyszínt, a pályákat, a felszerelést és minden lehetőséget, hogy ezt az öt hetet itt, ilyen körülmények között végigcsinálhassuk. És hatalmas köszönet a szülőknek, akik elszállásolták és támogatták a vidékről érkező juniorokat – nélkülük ez az összetartó közeg nem jöhetett volna létre.

Bízom benne, hogy a jövőben mindenki megérti, mennyire fontos a nyári felkészülés – ez az, ami az egész szezont meghatározza. Ha mind az öt hetet közösen végigcsinálnánk, még nagyobb lenne a hatása – sőt, valójában minimum 7–8 hetes edzőtáborra lenne szükség, hogy a gyerekek igazán erős alapokkal kezdjék a szezont. Néhányan már most is példát mutatnak ebben.

Készítettünk egy videót is, ami megmutatja, milyen volt egy napjuk, megnézhetitek YouTube csatornánkon ezen a linken.

És végül… le a kalappal azok előtt a juniorok előtt, akik végigcsinálták az 5 hetet! Az a rengeteg extra munka, amit beletettek, hatalmas dolog. Sok sikert kívánunk nekik a folytatáshoz és az egész szezonhoz – legyen tele sikerrel, fejlődéssel és jó élményekkel!

Ez a csapat példát mutat szorgalomból, kitartásból és sport iránti szeretetből. Hajrá magyar juniorok!”


Vida Benjámin a Junior Világbajnokságon kezd! Beni a napokban érkezett meg Kairóba, ahol hétfőn veszi kezdetét a Black Ball Sporting Clubban a junior VB. 15:20-kor a dél-afrikai Joseph Feast ellen lép pályára az első meccsén. Az eredményeket itt tudjátok követni, de mi is beszámolunk majd Beni meccseiről social media oldalainkon.

Hajró Beni!


Kedves igazolt squash játékosok!

Örömmel osztjuk meg veletek a jó hírt, hogy a MF(S)SZ-SquashLevels tesztidőszaka lezárult.

A 2025-26 szezontól a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség által rendezett versenyeken elért eredmények a SquashLevels nemzetközi ranglista-rendszerben is elérhetőek, így a 2025-26 szezontól minden játékosnak lesz SquashLevels szerinti ranglistahelyezése. A jelenlegi állás alapjául az elmúlt két év eredményei szolgálnak.

Az előző kommunikáció óta eltelt 1.5 év során nagy mennyiségű adatgyűjtést és tisztítást végeztünk, hogy mindenben megfeleljünk a SquashLevels rendszer kívánalmainak. Az elkövetkező szezonban továbbra is a jelenlegi magyar ranglista lesz a mérvadó, de ezzel párhuzamosan élesben fut a SquashLevels. Amennyiben sikeresnek bizonyul ez az új rendszer, akkor a szezon lezártával az Elnökség mérlegelni fogja a SquashLevels-re történő átállás lehetőségét.

A WSF is a napokban jelentette be, hogy megkezdte együttműködését a SquashLevels rendszerrel, így a jövőben minden magyar játékos világversenyen való szereplésében, kiemelésében fontos szerepet játszanak a hazai eseményeken elért eredményei, ami a jövő évi Masters VB szempontjából biztosan befolyásolja játékosaink pozícióit.


Remekül szerepeltek a magyar junior játékosok a hamburgi European Junior Openen! Büszkék vagyunk a kimagasló eredményekre és a lelkes, küzdő hozzáállásra, amit a pályán mutattak. Nézzük, mit mondtak a résztvevők a versenyről:

Kun Krisztina: „A 9.hely ma nem jött össze, sokat tanultunk ebből is! Precízebb pontosabb élesebb taktikusabb Kriszti kell! Ezen dolgozunk a köv 1,5 évben! Platinumon 10.hely sikerült az egyik legnagyobb világversenyen 3x győzelemmel Meg ráadásként másik 5 korábbi ESF versenyen 5 érem, mondhatom, hogy karrierem legjobb szezonja volt ez és csak most kezdtem belejönni”

Németh Nándi: „Hamburgban rendezett Platinum besorolású versenynek jól felkészülve vágtam neki 17/32-es kiemeltként. Első meccsemet sikeresen vettem egy brazil ellen, majd a 16-ba kerülésért egy szoros meccsen alulmaradtam 3:1 arányban. Itt játszottam eddigi legjobb játékom azt sajnálom hogy az eredmény ezt nem tükrözte annak megfelelően. Majd helyosztásnál kevésbé ment jól, viszont a legutolsó meccsen 0:2-ről tudtam megfordítani és megnyerni a mérkőzést. Összességében elégedett vagyok a játékommal, kezd látszani, hogy a sok munkát nem hiába csinálom. Remélem ez hamarosan a helyezésekben is megmutatkozik”

Gratulálunk fiatalok, most egy kis pihenő és kezdődik az alapozás a következő szezonra.