A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség SquashSuli Proramja keretében, Cséffalvay Daniék, mint a program egyik koordinátora a százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban tartottak fallabda bemutatót, ahova a szövetség mobil pályáját is elvitték. A program beszámolóját Cséffalvay Dánielnek köszönjük: A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség jóvoltából ezúttal a battai Arany János Általános Iskola és Gimnáziumba jöttünk házhoz (tornateremhez) mobil squash pályánkkal.
Összesen mintegy 500 lelkes fiatal próbálhatta ki sportunkat, a 7éves kisiskolástól a 18 éves érettségizőig.

Volt, hogy 65fős évfolyamokkal foglalkoztunk, ami szép kihívást jelentett. Leonóra Udvardi , Zsolt Király és Szabó Péter csapatunk változatosan aktív programmal és szeretettel fogadta őket.
Mind az igazagatói – ill. tanári kar, mind a diákok nevében mondhatom, nagy siker volt.
Szomorú ám nem meglepő felismerés ugyanakkor, közülük a legtöbben még csak nem is hallottak sportunkról.

Ezért is tartom, tartja a Szövetség és közösségünk fontosnak, hogy sokkal több fiatalhoz jussunk el, adjunk nekik bepillantást a squash szépségébe!
Az új mobilpálya egy ideális eszköz végre arra, hogy betöltse a klubok és az utánpótlás közti fizikai űrt.
Az egész eseménysorozat kimondott célja, hogy a helyi klubok, egyesületek és ezáltal a Szövetség bázist tudjanak építeni.
Javaslom minden squashbarátomnak, éljen a lehetőséggel, jelenjen meg rendezvényeken, iskolákban a pályával.

A Versenynaptár menüpont jelenleg nem működik, ezért a szombati City Squash Clubban megrendezésre kerülő junior versenyre való nevezéseket a nevezesu@squash.hu e-mail címre kérjük megküldeni. A nevezésénél a nevet, egyesületet, kategória (ranglista, fejlődő) és korosztályt kell megadni. Csak a szövetség által visszaigazolt nevezések tekinthetők elfogadottnak! Nevezési határidő szerda éjfél. A verseny alatt a szövetség és a rendező klub kéri a Covid-protokoll betartását. Jó felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk!

Szombaton folytatódik a szeniorok versenysorozata, a Head Squash Clubban találkoznak a hazai versenyzők. A sorsolás és az időrend elkészült, megtekinthető a Versenynaptárban. A vírushelyzet sajnos erősödik az országban, ezért az MF(S)SZ elnksége a hétvégi szenior versennyel visszaállítja a szigorú Covid protokollt, amely a következő:

  • Beléptetéskor mindenkit digitális, érintésmentes hőmérővel ellenőrizni fognak. Ha egy belépőnek 37,2-nél magasabb a testhőmérséklete, akkor nem léphet be a verseny helyszínére.
  • A bejáratoknál fertőtlenítő oldatot helyezünk ki, és minden belépőt kérünk a rendszeres használatára.
  • Egy játékos legfeljebb EGY személyt (edzőt vagy játékosedzőt vagy kísérőt) hozhat magával!
  • Csapatversenyen az egy kísérő személy, az egész csapatra vonatkozik, tehát csapatonként EGY személy (edző) engedélyezett! (kieg.02.25.)
  • A klub területén, a pályák kivételével, kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése.
  • A pályán kívül tartózkodók lehetőség szerint tartsák a 1,5 méteres távolságot.
  • A kijelölt nézőtéren minden harmadik helyre lehet leülni.
  • A játékosok mérkőzés alatt és közben tartózkodjanak attól, hogy izzadt kezeiket az üvegben vagy a falban törlik meg.
  • A játékosok a mérkőzés előtt és után is tartózkodjanak a kézfogástól, ütőik összeérintésével helyettesítsék a köszöntési eljárásokat.
  • A játékosok a mérkőzés végeztével a bírónak ütőjük megemelésével és szemkontaktussal köszönjék meg a mérkőzés levezetését.
  • Amennyiben a főbíró vagy a főszervező második alkalommal figyelmeztet egy játékost a fenti szabályok be nem tartása miatt, a versenyzése felfüggesztésre kerül.

Hétvégén Szegeden játszottak a hazai fallabdások. Az 2. Összevont verseny beszámolóját Hoffmann Péternek köszönjük:

Remek kis összevont versenyt láthatott a hétvégén, a szegedi Squash Clubba kilátogató szurkolók, 54 nevezés érkezett a hétvégére, ami úgy gondolom, hogy egy szép szám ebben az időszakban.
Mindkét nap reggel a Szegedi Sütödék friss pogácsáit fogyaszthatták el a játékosok és a vendégek.
Szombaton az Orosházi Mazsorett és Táncsport Egyesület dobta fel a hangulatot parádés előadással.

Szombaton A és C kategória versenyzői csaptak össze, kiélezett mérkőzésekből nem volt hiány és a hosszú mérkőzéseknek köszönhetően este fél 7kor lett vége a napnak.

A kategóriában Püski Lénárd magabiztosan nyert, Sebők Beni ezüstöt szerzett és Takács Benedek 3. lett, Nagy Simont megelőzve.

C kategóriában az egész nap tökéletesen menetelő Hódi György és Nagy Levente vívott egy végletekig kiélezett csatát, amit Levi nyert döntőszett 11:8-ra.
A bronzmeccsen Bognár Koppány és Kozma Jani harcolt, amiből Koppány most jobban jött ki és elcsípte a bronzérmet.

B kategóriában nem volt meglepetés, Takács Beni könnyed játékkal vert meg mindenkit.
A döntőben Mannheim Martin jutott, aki egy színvonalas elődöntőben vetett véget Kiss Máté Csenge menetelésének. Csenge a harmadik helyért szépen behúzta a mérkőzést Országh Petit legyőzve.

D kategóriában a legmesszibbről érkező játékos megérdemelten nyerte meg ezt a kategóriát.
Tóth Peti nagyon magabiztos játékkal rukkolt elő és az elődöntőben Széll Andrást, majd a döntőben Barta Petit verte meg. A „nagy visszatérő” Vas Bence a bronzérmet szerezte meg. Köszönjük a támogatónknak, a Mórahűtő Kft-nek a támogatást!

Hétvégén a szegedi Squash Club Szabadidőközpontban Összevont ranglista verseny kerül megrendezésre, ahol az A-B-C és D kategóriás versenyzők mérik össze tudásukat. Összesen 54 fő adta le a nevezését, sajnos a női kategóriára ismét kevesen jelentkeztek, így a hölgyek versenye nem kerül lebonyolításra. Az egyes kategóriák sorsolása elkészült, az időrend péntek délelőt lesz látható, amelyek megtekinthetők a Versenynaptárban. Eredményes játékot kívánunk a versenyzőknek.