Tegnap elindult a Szövetségnek az a programja, mely az EMMI Feltörekvő sportága támogatás II. ütemének a része. A támogatásból megépült mini mobil squash pályáról már korábban beszámoltunk. Tegnap pedig elkezdődött a pálya tényleges használata, melynek terveink szerint minimum 10 állomása lesz. A mobil pályát iskolai tornatermekben kívánjuk felállítani, ahol a testnevelés óra keretében megismertetjük a fiatalokkal a sportág alapjait. Ezt a programot a Csé Squash Akadémia (Cséffalvay Dániel, Elmi Dávid és Fődi Zoltán) bonyolítja, ahol ők biztosítják a pálya mozgatását és a szakmai munkát is. Az első állomás a hidegkúti Klebelsberg Kunó Általános Iskola és Gimnázium volt, ahol reggel 8 órától délután 4 óráig lehetett részt venni a programon. Ezen a napon 10 osztály mintegy 200 tanulója vett részt, 10-18 éves fiatalokkal.

A program tovább folytatódik, az első alkalomnak nagy sikere volt, visszavárják a pályát és a foglalkozást tartó csapatot is.

Ha a közeledben van olyan iskola, ahol szintén meg lehet valósítani ezt a programot, jelezd nekünk, add meg a kapcsolattartó személyt, és mi megpróbáljuk beilleszteni a programba.

Az Európai Squash Szövetség levélben kereste meg a Magyar Fallabda (Squash) Szövetséget, abban a tárgyban, hogy Simon Dániel az idei Czech Junior Open versenyen sportszerűtlen viselkedés miatt egy mérkőzésen leléptetésre került. Az ESF egyben állásfoglalásra hívta fel a Szövetség figyelmét.

A MF(S)Sz elnöksége megtárgyalta a történteket, és többségi szavazás mellett Simon Dánielt, a City Squash Club SE játékosát 3, azaz három hónapra eltiltja a hazai és nemzetközi versenytől.

Elnökség egyben felhívja a figyelmét arra, hogy amennyiben nem változtat a viselkedésén, abban az esetben súlyosabb büntetést fog kiszabni.

Tekintettel arra, hogy Dániel már korábban benevezett az Austrian Junior Open versenyre, és a nevezési díjat is már befizette, ezt az indulási jogot nem vonja meg a Szövetség. Ennek értelmében az eltiltás 2020. március 9-én kezdődik, és 2020. június 9-én jár le.

MF(S)Sz elnöksége

Szombaton Szegeden, a Relaxo Sportközpontban került megrendezésre a B kategóriás verseny. A versenyen sok izgalmas és fordulatos meccset láthattak a versenyre kilátogatók, minden mérkőzés sportszerűen és akadálymentesen zajlott. Végül a bronzérmet Szebeni Péter szerezte meg Chukwu Hannah előtt egy szoros 3-2-vel. A döntőt Simon Dániel nyerte Kohlrusz Balázs ellen 3-1 arányban.

Köszönjük mindenkinek a részvételt, reméljük jól éreztétek magatokat!

Kohlrusz Balázs beszámolója

Február 15-én került megrendezésre a D kategóriás körverseny az Aktív Squash Klubban. A remek tempójú összecsapások közül kimagaslott Csúri Richard és Bíró Zoltán első játszmája, mely 23-21-el zárult. Richard hatalmasat küzdve háromszor is 5 szettes mérkőzést végig játszva zárt a negyedik helyen, őt Varga István Attila taszította le a dobogóról. A döntőben Tóth Béla nézett szembe Simon Tamással, utóbbinak sikerült behúznia egy játszmát, azonban Béla magabiztosan nyerte végül a meccset 3-1 arányban, ezzel bezsebelve az aranyat.
Az Aktív Squash Klubnak a kiváló kiszolgálásért, tisztaságért és segítségért, a versenyzőknek pedig a jó hangulatért jár köszönet!
A verseny közben sikeresen versenybírói vizsgát tett Barát Bálint!

Tóth Béla-Barát Bálint beszámolója

felkialtojelA szombati B kategóriás verseny táblája kissé módosult, mer a 2. kiemelt Takács Benedek sérülése miatt nem tud pályára lépni. A program ezt már tudja kezelni, a nemzetközi szabályoknak megfelelően a kiemeltek átsorolásra kerültek. A tábla felső fele érintetlen maradt, de az aló felében néhány játékos helye, és ezzel az első mérkőzésének az időpontja is módosult.

Beninek mielőbbi felépülést kívánunk. Az egyetlen jó hír, hogy a frissen módosított program jól működik, ezzel sikeresnek mondható fejlesztésen vagyunk túl.