A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség 2018. május 30-án 15:00 órai kezdettel tartja meg éves Rendes Közgyűlését, ami egyben tisztújító közgyűlés is lesz. Az esemény helyszíne a Víghajós John Bull Pub (1118 Budapest, Budaörsi út 7.)

Az elnökség megválasztotta a három tagú Jelölő Bizottságot, akik a napokban felveszik a kapcsolatot a szövetség tagjaival, a jelöltek állítása tárgyában. Ezen a közgyűlésen a szövetség elnökét, az elnökségi tagokat, illetve a Felügyelő Bizottság elnökét és két tagját kell megválasztani.
A jelölő Bizottság elnöke Guti Judit, tagjai Frey Martin, és Makra Roland. Kérjük, hogy aktívan segítsétek a bizottság munkáját.
A közgyűlési meghívó ITT letölthető, a mai napon közvetlen kiküldjük a tagoknak is.

Szombaton a férfi selejtezővel elkezdődött a 30. Marsall Országos Egyéni Squash Bajnokság Egerben. A selejtező mérkőzések az Invest Sportcentrumban zajlottak, de a főtáblás küzdelmek idején már az üvegpálya is várja a játékosokat és a nézőket a Dobó téren.

A helyosztó mérkőzésekkel a mai napon számunkra véget ért az Európa Bajnokság.
Az U15-ösök az első körben Belgium válogatottjával játszottak. A pályasorrend a mai napon fiú 1 – fiú 2 – lány. Mi a Jeszenszky – Sárkány – Rózsa felállást választottuk. Sajnos mindhárom mérkőzésen meg kellett hajolnunk a nagyobb tudás előtt, 0-3 arányú vereséget szenvedtünk. Egy szett megnyeréséhez legközelebb Sárkány László állt, több játszmalabda után sem tudtuk behúzni a szettet.

Ma lezárultak a csoportküzdelmek melyek eredményeképp mindkét csapatunk 9-16 között folytatja a versenyzést. Lássuk, hogyan is alakult ki ez a csoporteredmény.
Kezdjünk most a nagyokkal. Tudtuk, hogy a mai két meccsből mindkettőt meg kellett nyerni ahhoz, hogy a 8-ba folytassuk. Lássuk be, Dévald Tamás elvesztésével erre túl sok esély nem mutatkozott. Ennek ellenére az első Lengyelország elleni meccsen, majd később a Wales ellen is felcsillant a remény. Pályasorrend a következő volt, lány-fiú 1-fiú 2. A lengyelek ellen Vanda nyerte a női pályát, míg a walesiek ellen Hanna győzedelmeskedett.