Utánpótlás Mikulás Kupa Egerben

Az elmúlt hét végén az Eger környéki tejföl ködnek köszönhetően, kis késésekkel került megrendezésre a soron következő junior verseny, a Mikulás Kupa.
Az időjárási viszonyokon kívül még betegség miatti visszalépések is tizedelték a mezőnyt.
Viszont akik eljöttek, remek kiélezett, sok-sok öt szettes mérkőzést játszottak.
A rendezők is kitettek magukért, volt minden, mi szem-szájnak ingere.
Csokoládék, banán, mandarin, palacsinta. Mondhatnám a bőség zavara.
A legszorosabb a női 17-19 korosztály volt.
A dobogóra felálló mindhárom lány 3 győzelemmel és egy vereséggel fejezte be a napot. Csupán a szett aránnyal lehetett közöttük sorrendet felállítani.
A nap mérkőzését két U13 –as fiatalember játszotta, Komlódi Regő és Pikler Csanád személyében. Mondanom sem kell, hogy ez a döntő volt. És, természetesen 2/2, döntő játszmával lett vége.
Regő húzta be az első helyet, de Csanád is büszke lehet a teljesítményére.
Gratulálok a játékosoknak, és találkozunk a következő junior körversenyen, remélhetőleg több nevezővel.
Farkas János beszámolója
Részletes eredmények a Versenynaptárban.

Share this post