Technikai okok miatt csak most kaptuk meg Szabóky Marci helyszíni beszámolóját az első versenynapunkról, az alábbiakban tesszük közzé:
A reggel a szokásos módon telt, ahogyan ilyenkor szokott lenni. Felkeltünk reggel, mentünk a klubba gyakorolni, edzettünk, és 12:00 órakor részt vettünk a squash verseny megnyitón a klubban. Csenge képviselte a magyar színeket, Ő vitte a zászlót. Az ünnepség után kis pihenés, és kezdődtek a küzdelmek. Csenge kezdett Aumard Coline ellen, aki jelenleg 30. a világranglistán. A francia lány volt az esélyesebb, és ugyebár a fő táblán 5/8-ig volt kiemelve. Nagy bravúr kellett volna ahhoz, hogy Csenge győzni tudjon a nála jóval idősebb, és tapasztaltabb klasszis ellen. Az első két szettben a francia lány irányított, néha Csenge villant egyet, de összességében, a francia irányította a mérkőzést. Viszont a 3. szettre Csenge megnyugodott, és sokkal pontosabb alapjátékkal, jobban előkészített támadásokkal méltó ellenfél volt az utolsó szettben, ahol vezetett is a szett második felében. A szett végjátékában is kiválóan játszott, de sajnos elvesztette 13/11-re. 10-10-től borzalmasan keményen hajtott, de sajnos nem tudta megnyerni a harmadikat. A szakmai véleményem az, hogy az utolsó szettben mutatott játéka méltó ellenféllé tette, és dicséretet érdemel, mert egy nála sokkal erősebb játékos ellen kiemelkedően jól játszott, a saját tudása legjobbját hozta, és a cél ez volt.
[5/8] Coline Aumard (Fra) 3-2 Csenge Kiss-Máté (Hun) 11/4, 11/2, 13/11 (26 perc)
Csenge folytatja a küzdelmeket tovább a 17-32. közötti helyosztókon, holnapi ellenfele az ausztrál Jessica Tumbull (74. a világranglistán) lesz 12:20-kor. Remélem az élő közvetítés végre megfelelően fog működni, és mindenki tud majd szurkolni Csengének!
A második szereplésünk következett, a 14:00 órás mérkőzés, amit nagyon vártunk Balázzsal, hogy mire lesz képes, mennyit sikerült fejlődni a nyári felkészülés folyamán. 13:45-kor megérkezett a magyar strand kézilabda válogatott, 15 fővel, akik már a bemelegítésnél óriási hangulatot csináltak a szurkolásukkal, amiért ismét köszönet jár nekik. Még a ruha próbákon, és az eskütételen haverkodtunk össze velük, páran játszanak hobby szinten, és mondták mindenképp jönnek, mert szeretnének Balázsnak szurkolni. A mérkőzés előtt, azt beszéltük a Balázzsal, hogy lehet nincs is itt a mexikói Salazar, mert az étkezéseknél, sem a szállodában nem találkoztunk vele, de megérkezett egy kicsivel a mérkőzés előtt, amikor megtudtuk, hogy ma 04:50-kor érkezett hajnalban londoni átszállással. Elkezdtünk taktikázni, hogy aki kb. 15 órás repülő útról jött, az biztosan fáradt lesz, az első fél szettig teszteljük próbáljuk meg sokat mozgatni, hogy miként bírja. Az első szettben nagyon erős jó kezdés Balázs részéről, jó helyzet kidolgozások, és könyörtelen pontosságú nyerők, kb. 5-5-ig mindenki csak nyerőt ütött nem volt hiba egyik oldalon sem. Aztán Cesar érezte, hogy bár gyorsabban tud játszani Balázsnál, de fizikálisan problémák lehetnek, (nagyon nehezen szedte össze magát a mozgását tekintve), és Balázs nagyon pontos játéka és tökéletes kill-jei ellen változtatnia kellett, elkezdte lassítani a játékot, és amikor Balázs előre játszott mindig támadva vissza ejtett, ami az egyik legnagyobb erőssége a mexikóinak. (Azt tudni kell, hogy ez a World Squash Federation társrendezvény, ezért itt a PSA tin van, 4 cm-el lejjebb van ahhoz képest, amin otthon játszunk. A lapos killeket és vissza ejtéseket nagyon nehéz elérni, mert a labda mindig alacsonyabban van, jobban meghal.) Plusz az üveg pályán nagyon jól tudta vissza pörgetni az ejtéseket a falra, amit nagyon nehéz volt leszednie Balázsnak. Messze nem játszott még annyit ilyen pályán a Balázs (üvegpályán), hogy ez természetesen legyen neki. Az új taktika a lassításokkal, kicsit kizökkentette a Balázst, és elkezdett hibázni, zsinórban 4 hiba, két nyerő, megint hibák a szett 11/7-re a mexikói versenyzőé. A második szettben Balázs sokkal jobban játszott elképesztően pontos alapjátékkal irányított és nyerte a szettet 11/5-re. Láthatóan meglepte a mexikóit, folytatni kellet ezt a taktikát. Ezen a sebességen játszani nagyon fárasztó, Balázs is kezdett egy kicsit lassulni, de Balázs folytatta a menetelést, borzasztóan szoros 3. szett volt. Hozzá kell tenni, hogy a harmadik szett végén a fél klub a mi meccsünket nézte, mert mindenki hitetlenkedve nézte az eredmény táblát, és a verseny legjobb játékosai, maradtak nézni az összecsapást. Aztán elképesztően szoros végjátékban Balázs megnyerte a 3. szettet 11/9-re. Hozzá kell tenni, hogy az utolsó két pontnál a Balázs 2 akkora nicket ütött, hogy a labda kigurult egyből, az egész klub neki tapsolt. 2/1 Balázsnak, itt volt az a pont, amikor reálisan úgy tűnt, megnyerhető ez a meccs. A szünetben mondta, hogy kezd nagyon fáradni, 30 perce ment a mérkőzés addig, egy top 25-ös játékos ellen. A negyedik szett eleje szoros 4-4-ig, aztán Balázs láthatóan elfáradt, könnyű hibák, 8-4-es mexikói vezetés, nem tudott Balázs visszajönni. 11/5-re a Cesar nyerte a szettet. Látható volt a szett végén, Balázs elkezdett pihenni, a döntő szettre, nem tudott mást csinálni, szerintem jól taktikázott. Elkezdődött az 5. szett, szoros játék, de 2-2 után látható volt, Balázs teljesen belassult, elfáradt. Ezt nagyon jól érezte a mexikói és emelte a sebességet, nem hibázott, és mindent próbált röptézni, hogy még nagyobb nyomás alá tegye a Balázst. Jól védekezett Balázs, de semmi mást nem tudott már csinálni a labdával. A mexikói pedig diktálta a tempót, és próbálta állandóan mozgatni a Balázst, aki ezt már nem tudta lereagálni, lekövetni. A körülményektől, és minden mástól eltekintve, nagyon büszkék lehetünk Balázsra, remekül sikerült a bemutatkozás. Büszke lehet a teljesítményére, csak így tovább!
A mérkőzés eredménye:
[¾] Cesar Salazar (Mex) 3-2 Balázs Farkas (Hun) 11/7, 5/11, 9/11, 11/5, 11/4 (50 perc)
Balázs is folytatja a versenyt 17-32. között, az egyiptomi Hanyy Hussein ellen, akinek a legjobb világranglista helyezése 163. volt tavaly. 11:40-kor fog kezdődni a mérkőzés holnap, mindenki aki teheti szurkoljon Balázsnak!
Hajrá Magyar versenyzők a Világjátékokon!