Szlovák Junior Open 2017.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Pozsonyban az Imet Squash Klubban az éves Szlovák Junior Opent.
Hazánkat öt játékos képviselte, három korcsoportban.
A legnagyobb siker az U15-ben született, ahol is a dobogó első és második fokára is magyar fiatal állhatott fel. Jeszenszky Zoli a Marostő SE játékosa végzett a második helyen, míg a City Squash Club fiatalja Simon Dániel lett az első.
Zolika az elődöntőben egy angolt vert 3/1-re, Dani pedig az első kiemeltet, egy holland fiút 3/2-re.
A 17-es fiúknál csoportmérkőzések voltak. Takács Benedek második lett a csoportjában, így ő a 4-6-ig játszott, Nagy Simon pedig megnyerte ezt, ő a dobogóért mehetett. Sajnos Siminek csak a 3. helyet sikerült megcsípnie, Beni pedig a 4. helyen zárt.
A 19-eseknél Lantos Olivér lépett pályára, szintén csoportkörös lebonyolításban. Neki a 6. hely sikerült, és ha jól sejtem neki ez volt az utolsó junior versenyeinek egyike, mert kiöregszik a korosztályból.
Farkas János

Share this post