Az I. osztályban szoros állás alakult ki, három csapat is maximális ponttal áll az élen, ketten közülük csak egy meccset vesztettek idáig. Szinte az egész hazai élmezőny pályára lépett. Összesen három olyan mérkőzés volt, ami 3:2-re végződött, ez is mutatja, hogy az első osztályban jelentősebb különbségek vannak a csapatok között.
A II. osztályban két csapat van, amelyik megnyerte mindhárom mérkőzését. A BLE csapata kevesebb meccset vesztett, de esélyesek a végső győzelemre is, hiszen csak a tiltó szabályok miatt nem kerülhettek fel az I. osztályba. Két olyan csapatot is találunk, amelyiknek nem sikerül egyetlen pontos sem szerezniük. Egy olyan mérkőzés volt, ahol a megszerzett pontszámok döntötték el a győzelmet.
A III. osztályban is volt egy szoros mérkőzés, ahol a pontok döntöttek, és több szoros találkozó is volt. Egy csapatnak sikerül három győzelmet szereznie, és csak egy csapat maradt pont nélkül. Ebben a csoportban a legszorosabb az állás, izgalmas további fordulókra számíthatunk.
A IV. osztályban az új belépő F.I.T.S.E. csapata sikerrel vette az első akadályt, mindhárom mérkőzését megnyerte és ezzel vezeti is az osztályát. A szintén most debütáló Szigethalom SE egyik játékosa súlyosabb sérülést szenvedett, mielőbbi felépülést kívánunk neki, reméljük, hogy a következő fordulón már teljes értékű játékosként térhet vissza.
A hölgyeknél az előző év bajnoka vezeti a csoportot, majd két új csapat azonos ponttal a második helyen. Mivel nem minden csapat játszott azonos számú mérkőzést, így a kép nem reális. Az élmezőny az első fordulóban még nem játszott egymás ellen, így a nagyobb izgalmak a további fordulókra várhatóak.
A csoportok állása a Versenynaptárban tekinthető meg.