Elnökségi döntések

A MF(S)SZ elnöksége egy online egyeztetés után levélben hozott döntést a 2019/2020-es versenyszezon folytatásával kapcsolatban. Ezen a szavazáson három döntés született a kormányzat által meghozott szabályzások értelmében.

A MF(S)SZ elnöksége a 2020. 05. 08-án kezdeményezett, majd 05.10-én módosított online szavazásán 1 Igen, 4 NEM és 2 tartózkodás mellett azt a határozatot hozta, hogy az elmaradt egri összevont versenyt utólag sem rendezi meg, ezt végképp törli a 2019/2020-as versenyprogramjából.

A MF(S)SZ elnöksége a 2020. 05. 08-án kezdeményezett, majd 05.10-én módosított online szavazásán 4 Igen, 1 NEM és 2 tartózkodás mellett azt a határozatot hozta, hogy az elmaradt Csapatbajnoki IV. osztályos rájátszás és az elmaradt osztályozó mérkőzéseket legkésőbb 2020. augusztus 22-ig a Versenyszabályzatban rögzített módon megrendezi.

A MF(S)SZ elnöksége a 2020. 05. 08-án kezdeményezett, majd 05.10-én módosított online szavazásán 1 Igen, 4 NEM és 2 tartózkodás mellett azt a határozatot hozta, hogy a 2019/2020-as szezonban pótlólag már nem rendez összevont versenyt.

A fentiek értelmében a 2019/2020-as versenyszezon augusztus 23-án lezárásra kerül. Az elnökség egyértelműen abban foglalt állást, hogy az elmaradt Országos Bajnokságokat még idén, és lehetőleg ősszel szeretné megrendezni, de ezt egyenlőre a kialakult helyzettől teszi függővé, figyelembe véve az akkori esetleges korlátozásokat. Vélhetően addigra elkészül majd az ESF versenyprogramja is, mert ezt is figyelembe kell venni a hazai versenyek tervezésénél.
Az érintett csapatokat levélben keressük meg a rájátszással és az osztályozó mérkőzésekkel kapcsolatban, konkrét tájékoztatást adunk részükre.

Share this post