Tatabányán csaptak össze a juniorok

Január 29-én, szombaton, Tatabányán rendeztük meg a junior ranglistaverseny következő fordulóját.

Mind a fejlődő, mind a haladó kategóriában 20 – 20 játékos nevezett. Sajnos voltak hiányzók, visszalépők is, de így is közel negyvenfős mezőny jött össze 

Egy időben zajlottak, két-két pályán a mérkőzések. A fejlődőknek nagyjából egy óra magasságában vége lett a versenynek. Ők csoportmérkőzéseken mérték össze a tudásukat.  Egy – egy játszmát játszottak, 15 pontig. Így mindenkinek legalább 5 – 6 meccse volt . A szervezők mindenkinek egy emlékéremmel köszönték meg az indulást. 

Külön köszönet Király Zsoltinak, aki egyedül levezényelte a fejlődő kategóriát, és minden versenyen legalább 10 játékossal képviseli az egyesületét. Csak így tovább! 

A képhez tartozó alt jellemző üres; U17-1024x768.jpg a fájlnév

A haladóknál betegség miatt az U19 elmaradt. Pedig szívesen megnéztem volna egy Mannheim – Sáli derbit!

Az U17-ben Szabolcsi Márk lett a bajnok, Rácz Levente a második és Pozsgai Csanád a harmadik.

Itt a lányoknál Vass Anna, Varga Lorena, Lambaoglu Selina lett a sorrend.

A 15-ben Czakó Vincét nem lehetett megállítani, a döntőben Németh Nándit verte.

A képhez tartozó alt jellemző üres; U15-1024x768.jpg a fájlnév

A bronzmeccsen Juhász Nóri /aki a fiúk között indult / nyert Jámbor Ákos ellen.

A lányoknál Zsoldos Lili, Bongár Biborka, Polgár Maja lett a sorrend.

A 13-as lányoknál Gubik Jázmin nyert, a második helyen pedig Hornyák Tamara végzett. 

Öröm volt felfedezni egy két új arcot, de nagyon sok” régi motorost” hiányoltam a versenyről.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Lanyok-1024x768.jpg a fájlnév

Az anyukák ismét kitettek magukért. Köszönjük a finom sütiket Czakó anyukának, Jámbor anyukának és Gubik anyukának! Jó magam boldogan vállaltam a minőség ellenőrzést. Bizton állíthatom nem volt hiba!

Találkozunk a következő junioron, remélem minél többen. Addig is edzeni ,edzeni és még egyszer edzeni!

Farkas János beszámolója

Share this post