EB U19 első nap beszámoló

A mai napon már 9 óra előtt megérkeztünk a helyi squash klubba, ahol egy nyitó ceremónia után el is kezdődött a verseny. 
Tőlünk Mannheim Martin kezdett 10.00-kor. Ír ellenfele ellen jól is kezdett, azonban sajnos sikerült fordítania a fiúnak, végül 0-3 lett a vége. 10.45-kor már Sáli Barna következett, aki egy svájcival csapott össze. Az eredmény 0-3, de kicsit csalóka, hisz Barna vezetett az első szettben 10-7-re, majd a másodikban 10-8-ra is. Martin újra játszott 14.30-kor, most egy lengyel sráccal. A ki nem kényszerített hibák domináltak sajnos, 0-3-al a lengyel jött ki győztesen. 15.15-kor Barna folytatta és el is hozta a magyar csapat első győzelmét, görög ellenféllel szemben, 3-0 ide! Már tűkön ülve vártuk, hogy Hannah is pályára léphessen, erre viszont egészen este 19.00-ig kellett várni. Nem könnyű fenntartani a figyelmet, pörgést egész nap úgy, hogy nem is lépsz pályára, viszont 19.00-kor legyél toppon. Nos, nem is voltunk toppon, de a lényeg, hogy behúztuk a cseh lány ellen 3-1 arányban a mérkőzést.

A képhez tartozó alt jellemző üres; image0-1-983x1024.jpeg a fájlnév

Azt gondolom, a fiataljainkban ennél sokkal több van, és lesz is! Az EB “súlya” mindenki vállán ott van, de le fogjuk dobni. Egyáltalán nem voltunk alárendelt szerepben senkivel szemben, pozitívan várjuk a holnapot!
A szervezők remekül tartják az időrendet, a szállás és a klub között busz közlekedik, az étkeztetés remek, az időjárás kevésbé..:)

Kohlrusz Balázs beszámolója

Share this post