U19 EB, Első nap
Megkezdődött a 2018. évi U19-es csapat és egyéni EB. Csapatban nem vagyunk érdekeltek, de az egyéni versenyben három magyar játékos is szerepel, Dévald Péter és Tamás, valamint Kamocsai Bendegúz. A mai napon egyikőjük sem jutott a 16 köze
Dévald Tominak és Petinek az első körben jóval alacsonyabban rangsorolt játékosok jutottak, nem is okozott nekik problémát.
Mindketten sima 3/0. Gondoltam bemelegítésnél éppen megfelelő volt.
Nem úgy Kamocsai Beninek. Ô egy walesi fiúval kezdett, ami mar nehezebb dió volt, 0/3 lett a vége. Nehéz bármit is írnom. Kereshetném a kifogásokat /sérülés, betegség/ bármi. Nincs értelme.
Inkább a saját edzői felelősséget gondolom át magamban, és ennek függvényében változtatok majd az elkövetkező időszakok edzés munkáján, edzés stratégiáján.
A következő meccsen is kikapott 0/3-ra egy holland fiútól, így ma két vereséggel zárta a napot.
Dévald Tomi következett egy svájci fiú ellen, aki magasabban volt kiemelve, mint ő, de én 50/50-et adtam a meccsre.
Remekül kezdtünk, magabiztos első szett. Talán 11/7 vagy nyolc, nem is emlékszem. Már kezdtem egy kicsit örülni, megbeszéltük szett szünetben a taktikát stb. stb.
Nos, ebből túl sokat nem sikerült betartani, így megfordította a meccset a svájci és 1/3 lett a vége.
Tominál egyértelműnek tűnik a dolog, fizikálisan gyengébb, mint a többiek, ezen kell javítani és még szép eredményekre lehet képes. Ez a mérkőzés is megmutatta, amíg friss és gyors, bárkit el tud kapni egy-egy szettben, de ezt a sportágat kedves Tamás három nyert játszmáig játsszák.
Petivel már más a helyzet. Ő is vezetett 1/0-ra, de itt is 1/3 lett a vége. Egy francia fiútól kapott ki, nem volt ügyetlen a srác, de véleményem szerint Petinek meg kellet volna vernie. Olyan hullámzás van a játékában, amit nem tudunk kezelni. És az okát sem tudom. Szerintem fizikális eredetű nála is, mint testvérénél, de ő váltig állítja, hogy nem fáradt a szettek alatt. Nem tudom.
Holnap Petire a spanyol egyes vár, az sem lesz séta galopp. Tomi egy norvég fiúval csap össze, a skandináv fiatalember nagyon megnehezítette a dolgát az ír egyesnek.
Második nap az EB-n.
Kicsit tisztább a kép.
Engedjétek meg, hogy most kicsit összefüggéseiben nézzük a teljesítményünket.
Mint tudjuk, Peti alul maradt tegnap 2/3 aranyban a francia Mekhalfi ellen. Ezek után kíváncsian vártam, mit játszik ma a francia, a torna kettes kiemeltjével, az angol fiúval.
Nos, elhozta az első szettet, sőt még a másodikban is volt játszmalabdája, közel egyórás meccsen maradt alul.
Ennek fényében Peti eredménye nem is olyan rossz ugye? Gondolhatnánk.
De a squashban minden mérkőzés más-más, és engem inkább a mutatott játék nem győzött meg, se nála, se a többieknél, Tominál, Beninél.
Ugyan ez igaz Tomira is. Tegnap kikapott a svájci Roesctol, aki szoros 2/3-at játszott a cseh fiúval a nyolc köze jutásért. Ez sem rossz, gondolhatnánk, lehetne rá építkezni, de az összkép eme meccseknél, azzal nem voltam elégedett.
Ma lehetett javítani.
Petinek hibátlanul sikerült is. Először a spanyol fiút verte 3/1-re, pedig tartottunk ettől a meccstől, majd a norvég fiú ellen is győzni tudott. Nagyon elfáradt, panaszkodott is, remélem, valamennyire tudunk holnapra regenerálódni.
Beninek ma volt egy bye-a, majd egy osztrák fiút vert magabiztosan. Kicsit talán visszajött az életkedve.
Legyünk őszinték, ez nem az ő szintje, már itt a 33/64 között.
Tominak egy skandináv srác volt ma az első, 3/0 ide. Néha nagyon okosan, pontosan játszott, néha pedig olyanokat döntött, ami számomra megmagyarázhatatlan volt, kívülről nézve a labdamenetet.
A másodikban azzal a walesi fiúval játszott, aki elküldte Bénít a vigaszágra. Hát Tomit is. 0/3. Játszma megnyerésére volt esélyünk, de a meccsre nem. Semmi különöset nem csinált a fiú, csak mindenen ott volt, és nagyon okosan mindig igyekezett az adott helyzetekben a legjobb döntést meghozni. Ez jelenleg a magyar fiúk ellen elégnek bizonyult.
No de majd változtatunk ezen!
Farkas János beszámolója