A Sport TV adásában jelentette be Köpf Károly MET-főtitkár és Dr. Kovács Kriszta, hogy januárban indul a Sportszülők Akadémiája: 📺https://youtu.be/sIeGn7ZUy94

A Magyar Edzők Társasága 2024-ben elindítja a „Sportszülők Akadémiája” rendezvénysorozatot. A rendezvények minden hónap harmadik csütörtökén 18-20 óráig lesznek jelenléti formában a Magyar Sport Házában és online követhető a MET YouTube csatornáján. A rendezvényeken neves edzők, sportszakemberek és sportolók tájékoztatják a szülőket a gyermekük sportolásával kapcsolatos tudnivalókról, tanácsokat, információkat adnak ahhoz, hogy a szülők minél hatékonyabban tudjanak együttműködni az edzővel, a sportegyesülettel, segítve ezzel gyermekük sportolásának eredményességét. A rendezvényeken a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A kezdeményezés mellé állt a Magyar Olimpiai Bizottság, az Országos Sportegészségügyi Intézet, a Sportegyesületek Országos Szövetsége, a sportorvos.hu portál sportszülők rovata és szeretnék megnyerni a sportszövetségek és sportegyesületek támogatását is.

A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Idén rekordszámú, 64 sportág szövetsége válaszolt az MTI megkeresésére, így a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség is.

Vezetőségi szavazás alapján 2023-ban Juhász Nóra (Squashberek, Edző: Farkas János), valamint Czakó Vince (BLE, Edző: Török András) kapták meg az elismerést.

A Szövetség továbbá megszavazta az ‘Év edzője’ cím nyertesét is, amelyet megosztva Püski Lénárd és Török András vehet át a 2023-ban végzett juniorokkal kapcsolatos munkájuk okán.

Díjátadójuk december 30-án este lesz a City Squash Clubban.

Ezúton is gratulálunk a fiatal játékosoknak, edzőiknek, valamint az Év edzőinek is, csak így tovább!

(A nevek melletti szám azt jelenti, hogy hányadszor nyerték meg ezt a szavazást.)

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség rendes, háromévente esedékes tisztújító közgyűlése 2024. február elején kerül megtartásra jelenlegi elnökünk, dr. Oszkó Péter mandátumának lejárása okán. A tisztújító közgyűlés az egész jelenlegi elnökséget érinti, így az elnök mellett az alelnök és az öt elnökségi tag megbízatását is.

A tisztségviselői pozíciókra a pályázatokat a squashiroda@squash.hu e-mailcímen várja a Jelölő Bizottság 2024. január 14. éjfélig.

A Jelölő Bizottság tagjai:

Udvardi Leonóra (elnök), Pásztor Gergely, Makra Roland 

Általános szempontok a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség választandó tisztségviselőihez, elnökéhez, alelnökéhez, elnökségi tagjaihoz:

  • A Szövetség és sportág iránti elkötelezettség
  • Ismertség a sportágban
  • 5 éven túli aktivitás a sportág életében elméleti és/vagy gyakorlati téren
  • Erkölcsi feddhetetlenség
  • A tisztség társadalmi munkában való betöltéséhez kellő rendelkezésre álló idő és energia, ami a budapesti, havonta esedékes személyes formában tartandó elnökségi üléseken való részvételt is magában foglalja
  • Az általa választott terület/ pozíció feladatait legjobb tudása és képessége szerint, felelősen látja el
  • Jelölés és megmérettetés vállalása
  • A MF(S)Sz Alapszabályának ismerete
  • A megbízatás a 2027. évi tisztújító közgyűlésig tart

A közgyűlés időpontja:          2024. február eleje

Helyszíne:                               személyes formában Budapesten

Pontos időpont és helyszín a későbbiekben kiküldésre kerülő Meghívóban lesz.

dr. Oszkó Péter

elnök

Budapest, 2023. december 17.

A 2023. november 16-i közgyűlésen elfogadott Alapszabály módosítás egyik fő pontja a Szövetség székhelyének megváltozása a korábbi székhely megszűnése okán. A Fővárosi Törvényszék változásbejegyzése megtörtént, a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség székhelye:

1022 Budapest Marczibányi tér 13.

Az Alapszabály és ennek megfelelően a Szervezeti és Működési Szabályzat feltöltése megtörtént, elérhető a Szabályzatok között.

Juhász Nóri szeptember óta az Egyesült Államokban él és tanul, a hétvégén pedig a U.S. Junior Openen lép pályára GU17-es kategóriában. Érdekesség, hogy csak a lány U17 kategóriában 102 nevező van.

Nórit kérdeztük a versenyről. 👇🏼

“Az elmúlt 3,5 hónapban nagyon vártam ezt a versenyt és igyekeztem annyit edzeni amennyit tudtam a körülményeknek megfelelően. Mióta elkezdődött a squash szezon a suliban, azóta a csapattal sokat edzünk. Minden nap van csapatedzés, két egyiptomi lány a csapattársam velük szoktam edzeni, de vasárnaponként amikor nincs edzés a sulival, akkor vagy solozok vagy fiukkal játszok. A hét egyik napján van kondi a squash edzés után egy profi kondi edzővel, valamint egy nap squash után más ütős sportot is szoktunk csinálni a szórakozás kedvéért.

A versenyre elvárásaim nem nagyon vannak helyezés szempontjából, viszont mindent megszeretnék tenni minden meccsen hogy a legjobbat hozzam ki magamból, és küzdeni a végsőkig. A suliból az egyik lány egyiptomi csapattársam valamint egy jó pár fiú jön. A lány, és fiú edző is eljött velünk erre a versenyre (mind saját költségből), úgyhogy edzői segítsége mindenkinek van ami szerintem egy nagy dolog. Összességében nagyon várom a verseny kezdetét, és a meccseimet, valamint remélem sikerül teljesítenem az elvárásaimat.”

Nóri az első meccsén a kanadai ellenfelétől sajnos 0-3 arányban kikapott, így a tábla alsó felén folytatja a meccseit.

A versenyről minden információt ITT találtok!