Ismét egy jó hangulatú ranglista versenyen volt lehetőségem “karmesterként” részt venni a szombati “C” kategóriás, a CSC-ben megrendezett fallabda derbi alkalmával. És ugyancsak pozitív dolognak tartom az utánpótlás sorból induló, a már felnőtt versenyen is bizonyítani akaró szimpatikus, sportszerűen viselkedő fiatalok előretörését.
Az első nyolc kiemelt játékosból végül öten be is kerültek a legjobb 8 közé, igaz nem a kiemelés sorrendjében. Ez köszönhetően az idei második “C”-s versenyén is a dobogóra feljutott Rózsa Barnabás érdeme, aki az utánpótlás összetartás helyett a Marczibányi téren örvendeztetett meg bennünket szép játékával. Barni a döntőbe jutásért Bederna Gábort verte 3 játszmában, míg a másik ágon küzdelmes mérkőzésen Szilvássy Levente nyerte 14-12-re az ötödik szettet Bencsik Balázs ellenében. Levente “kissé” elkészült az erejével ezt az összecsapást követően, de mégis Főnix madárként feltámadva tette izgalmassá és látványossá a 2. szettet, amelyet szintén 14-12 arányban hozott a nálánál fele annyi idős Barnival szemben. De végül a junior korú Barnabás győzött 3-1 arányban és ezzel a dobogó legfelső fokára állhatott gyanítom nem utoljára. A kisdöntőt Bencsik Balázs nyerte ugyancsak 3-1 arányban.
Pethő Zoltán beszámolója