Vasárnap a seniorok tartották meg a Mikulás Kupa versenyüket a Rózsadomb Squash Clubban. Négy csoportban zajlottak a küzdelmek, és ismét voltak, akik két korosztályba is megmérettették magukat, sikerrel.
A verseny közben megérkezett a Mikulás is, aki a játékosok gyermekeinek kedveskedett ajándékokkal.
A hölgyeknél a papírforma szerint alakult a verseny, Udvardi Leonóra szerezte meg az első helyet Guti Judit a második, míg Takács Kata a harmadik lett.
A férfi 55-ben a döntő két résztvevője a selejtezőből került ki, de ennek csak az az oka, hogy nem nagyon indulnak a versenyeken, ezért hátra szorulnak a ranglistán. Az első helyet szoros küzdelemben Baksai Lajos szerezte meg Horváth Tibor előtt. A harmadik Sódar László lett.
A 45-ös csoportban hárman kerültek a végső helyet eldöntő csoportba. Itt Nagy Péter Bálint megszerezte az első helyet jelentő két győzelmet. A dobogó második fokára Janzer György, a harmadik fokára pedig Király Zsolt állhatott fel.
A legfiatalabb férfiak mezőnyében az első senior versenyén szereplő Kárpáti Zsolt alul maradt a döntőben, így a második helyen végzett. Az aranyat itt is Nagy Péter Bálint szerezte meg, ismét sikerült két kupával hazatérnie. A harmadik hely Kiss Andrásnak jutott.