Hétvégén jó hangulatú, ámbár csekély létszámú nevezővel – összesen 17 fő – szerveztünk egy B kategóriás versenyt az Online Squash Clubban. Nagy meglepetés nem történt, hiszen az első négy kiemelt jutott az elődöntőbe. A felső ágon Lőrinczi Attila és Konfár Tamás küzdöttek a döntőbe jutásért, melyből Tamás került ki győztesként 3:0 arányban. Jó mérkőzés volt, de Tamás nem adott esélyt Attilának, folyamatosan támadott és irányította a játékot, mindezt precíz, pontos játékkal.
Az alsó ágon a Dévald fiúk csatája zajlott. Izgalmas meccsnek ígérkezett, de Dévald Tamás sajnos meghúzta a lábát és nem bírta befejezni a játékot, így testvére Péter jutott a döntőbe.
A bronzmeccset a fiatalság és a tapasztalat vívta volna, de Dévald Tamás már az előző sérüléséből adódóan óvatosságból nem állt ki Lőrinczi Attila ellen.
A döntőben Konfár Tamás Dévald Péter ellen küzdött. Az első szett nagyon izgalmas volt, hosszú labdamenetek, izgalmas és látványos megoldások, az első szett szorosan Péteré lett. A szünet után hasonló tempóban kezdtek neki a fiatalok a második játszmának, de Konfár Tamáson már kezdett látszani, hogy lassul, egyre kevésbé volt éles a játéka, Petin viszont nyoma sem volt a fáradtság legapróbb jelének sem, így a második szett is az övé lett. A harmadik, egyben utolsó szettben Tamáson már nagyon látszódott, hogy teljesen elfáradt, így Peti gyorsan és könnyen befejezte meccset, ezzel a B kategóriás verseny győztese lett.
Végeredmény:
1. Dévald Péter
2. Konfár Tamás
3. Lőrinczi Attila
4. Dévald Tamás
Bencsik Balázs beszámolója.