Szombaton zajlott az Országos Csapatbajnokság második fordulója. Öt helyszínen egy női és négy férfi csoport lépett pályára. Ezen a napon a hazai squashélet legjava pályára lépett. Szerencsére a tél még nem mutatta meg a keményebbik arcát, így minden csapat meg tudott jelenni a verseny helyszínén. A második forduló után már kezd kirajzolódni az esélyesek sora minden csoportban, és sok izgalmat ígér a harmadik forduló, mert éles közdelem várható a helyezésekért.
A hölgyek Budaörsön játszottak, itt nem született meglepetés eredmény. Jelenleg az előző év élcsapatai állnak fej-fej mellet, és szorosan követi őket az újonnan belépő BLE csapata, de nekik már csak két mérkőzésük lesz a harmadik fordulóban.
A férfi I. osztályban született meg a nap, és talán az egész verseny legszorosabb eredménye a Sport Elit I-es és az Etalon csapata között. Azonos győzelmek mellett azonos szett és pontarány a vége, ebben az esetben az 1-es játékosok egymás ellen elért eredménye dönt, így a Sport Elit került ki győztesnek. Ebben az osztályban 5 idegenlégiós is pályára lépett, ezzel is emelve az élmezőny teljesítményét. Itt kettészakadt a mezőny, jelenleg a Colosseum-Luxus SE csapata áll az élen, jó eséllyel várja a harmadik fordulót.
A II. osztályban a BLE II-es csapata fölényesen vezet, ami nem is meglepetés, hiszen csak a versenyszabályzat tiltása miatt nem szerepelhetnek az I. osztályban, bár ott lenne a helyük. A dobogóra itt is több csapat esélyes, négy csapat áll azonos ponttal. Sajnos itt található két nulla pontos csapat is, de még lehetőségük lesz a javításra.
A III. osztály Egerben tesztelhette a felújított pályákat. Itt jelenleg két csapat azonos pontszámmal vezeti a mezőnyt, de a harmadik fordulóban egymás ellen is pályára lépnek, ott el fog dőlni az elsőség kérdése, de még a jelenlegi harmadik helyezett is esélyes lehet. itt is akad egy nulla pontos csapat, akiknek rezeg a léc.
A IV. osztály kilenc csapattal méreti meg magát, itt már volt, akik létszámhiánnyal küzdöttek. Akik túlvállalták magukat, ebből a csoportból töltötték fel felsőbb osztályú csapataikat. Jelenleg az újonc F.I.T.S.C. csapata vezet, minden találkozójukat három ponttal hozták. A második helyen pontegyenlőség van két csapat között, itt is még nyíltak az esélyek a végső győzelemre. Az élen álló csapatnak csak két mérkőzése lesz a harmadik fordulóban, míg két üldözőjéből az egyik még három találkozón szerezhet pontot.
2018. április 7-én izgalmas mérkőzések előtt állunk, hogy milyen idegenlégiósok lépnek majd pályára, most még nem ismert.
A csoportok eredményeit a Versenynaptárban a Korábbi versenyek menüpont alatt lehet megtekinteni.