A senior játékosok hosszú kihagyás után ismét Veszprémben léphettek pályára. A három pályára ezúttal 35 nevezés érkezett, néhányan két korcsoportban is pályára léptek. Ismét voltak olyanok, akiket még nem, vagy elég régen láttunk versenyen, reméljük kedvet kaptak és jönnek majd további versenyekre is. A házigazdák mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat, remek vendéglátók voltak. A nagy létszám miatt nem került minden hely kijátszásra, néhányan csak két mérkőzést tudtak játszani.
A hölgyek agy nyolcas svájci táblát töltöttek meg, ez is rég volt már senior versenyen. A harmadik helyért Wéber Juli és Koncz Ági játszott, Ági szerezte meg a bronzérmet. A döntőben a már szinte szokásos összecsapás zajlott Udvardi Leonóra és Guti Judit között. Judit a második helyre szorult Nóri mögött.
A férfi 55-ös csoportban egy visszalépés miatt egy ötfős körverseny zajlott, melyet Nagyiványi György nyert meg, a második helyre Rubányi Péter ért be, a dobogó harmadik fokára Nógrády Norbert állhatott fel.
A 45-ös csoportban kiélezett csatáknak voltunk tanúi. A harmadik helyre szorult Tóth Béla, aki láthatóan elszokott a versenyzéstől. A második helyet Kiss András szerezte meg, őt Rabi Illés szorította le a dobogó legfelső fokáról.
A legfiatalabb férfi kategóriában Kiss András a harmadik helyet szerezte meg, így két éremmel mehetett haza. A döntőbe a hazai pályát élvező Horváth István és a friss senior, Welesz Balázs mérkőzhetett meg. Ezúttal a hazai pálya előnye nem bizonyult elégnek, az aranyérem Welesz Balázs nyakába került.
Köszönjük a házigazdáknak a remek vendéglátást, szívesen megyünk máskor is a Fenyves Sport Clubba játszani.