A hétvégi 4. Összevont Ranglista Verseny a City Squash Clubban kerül lebonyolításra. Szombaton B, D, vasárnap női, A és C kategóriákban. Mindkét napon 32 fő lépett pályára, többen mindkét napot bevállalták. A hétvége legeredményesebb játékosa Chukwu Hannah lett, aki szombaton 3. lett a B kategóriában a férfiak között, vasárnap pedig megnyerte a női versenyt.
Két érmet nyert a hétvégén Lóczy Attila is, aki a szombati D kategóriás győzelme után, vasárnap C-ben is felállhatott a dobogóra. Simon Dániel első B kategóriás győzelmét szerezte meg kihasználva a hazai pálya előnyeit.
Vasárnap nagyon színvonalas mérkőzéseket láthattunk már az A kategória első fordulójában, Kamocsai Bendegúz 3/0 arányban győzött Cséffalvay Dániel ellen, majd az elődöntőben Boros Dávidtól kapott ki szoros 3/1-es mérkőzésen. A legnagyobb csata a döntőben zajlott, Boros Dávid 2/1-re vezetett Sebők Benedek ellen, de Beni fordított és a döntő játszmában 11/9-re hozta a meccset.
A hölgyeknél is látványos döntőt részesei lehettünk Chukwu Hannah és Kiss-Máté Csenge között.
Sajnálom, hogy csak kevés junior nevezett a versenyre, összesen heten a két nap alatt és ebből négyen a hölgyek mezőnyében. Hol voltatok fiatalok?
Köszönet a verseny szponzorainak. A győztesek értékes Russell Hopps vagy George Foreman termékeket vehettek át, szombaton a Red Bullos lányok osztogattak energia pótlást a kávét pedig a Portioli biztosította.
A versenyen készült fotók a City Squash & Fitness Club Facebook oldalán megtalálhatók.
Dobogósok:
A kategória: 1. Sebők Benedek, 2. Boros Dávid, 3. Kamocsai Bendegúz, 4. Szabóky Márton
B kategória: 1. Simon Dániel, 2. Kozma András, 3. Chukwu Hannah, 4. Fitos Krisztián
C kategória:1. Tremmel Gábor, 2. Karnauf Tamás, 3. Lóczy Attila, 4. Bederna Gábor
D kategória: 1. Lóczy Attila, 2. Engert Attila, 3. Kovács Balázs, 4. Balogh Csaba
Női Kategória: 1. Chukwu Hannah, 2. Kiss-Máté Csenge, 3. Laskai Vanda, 4. Filyó Borbála
Böhm Gabriella beszámolója