Hétvégén került megrendezésre a 2021. évi Secops-Szenior Egyéni Országos Bajnokság, amelyen közel kilencven induló vett részt. A kétnapos versenyen a szenior játékosok kitettek magukért, izgalmas mérkőzéseket és nagy csatákat láthattak a nézők. A legtöbb kategóriában a kiemelt játékosok hozták a kötelezőt, a baknoki címeket is az esélyesek nyerték el.
A versenyről részletes beszámolót Udvardi Leonórának főszervezőnek köszönhetjük:
Véget ért a SECOPS Szenior Egyéni Országos Bajnokság két napos versenysorozata Százhalombattán. A mind az elnevezés mind a sorsolás miatt kissé nehézkesen induló verseny szerencsére jó véget ért.
Rendezőként nagyon igyekeztünk kedveskedni a versenyzőknek, szponzoraink támogatásával a START csomagban sok ajándékkal tudtunk készülni, amin sokan meg is lepődtek, mert ilyesmire nem is számítottak, illetve a szombati napon kisorsolásra került 1 db ajándékkupon a budaörsi Mozgásklinika támogatásával melyet Horváth Tibi nyert el, vasárnap egy másik ilyen kupon dr. Báthonyi Richárdhoz került és a LOTUS Thermál Hotel 5* 3 nap 2 éjszakás hétvégi pihenését pedig Divéky Anna nyert el, aki igazán sikeres hétvégét tudhatott maga mögött, hiszen Pocsaji Anita mögött 2. helyen végzett a nők mezőnyében. Nagy meglepetésre harmadik helyen Kovács Anita végzett. Sajnálatos módon Guti Judit lesérült, akinek innen kívánunk jobbulást!
A hölgyeknél a döntőbe a harmadik kiemelt Pocsaji Anita és a negyedik kiemelt Divéky Anna került, ahol Anita szép játékkal megnyerte a mérkőzést és elnyerte a bajnoki címet:
- Pocsaji Anita
- Divéky Anna
- Kovács Anita
- Guti Judit
65+ kategóriában három induló volt, ahol nagyon szoros körbeverés (szettazonosság) után a végső sorrend a pontok kiszámolása után a következőképpen alakult:
- Képes Gábor
- Monda László
- dr. Petrusz János
Gratulálunk nekik és várjuk őket legközelebb is!
60+ kategóriában Baksai Lajos sajnos nem tudott rajhoz állni, mert előző nap lesérült, így feladni kényszerült a versenyt. Igy a végeredmény:
- Nagyiványi György
- Sódar László
- Monda László
- Horváth Tibor
55 + kategóriában nagyon erős mezőny alakult ki, ahol a végső sorrend
- Krasznai Gábor
- Tóth Béla
- Király Zsolt
- Baksai Lajos
50+ kategórában
- Nagy Péter Bálint győzött, aki ekkor már duplázott.
- Janzer György
- Szalai Zsolt
- Bottyán István, aki már szerencsére jól van és innen kívánunk neki is jobbulást.
45+ kategóriában
- Nagy Péter Bálint
- Rabi Illés
- Polczer Rajmund
- Bednár László
40 + kategóriában elképesztően színvonalas meccseket láthattunk, ahol a régi formáját felidéző Welesz Balázs nyerni tudott Muth Lóránt ellen, aki akkor már a második napját teljesítette. De szeretném kiemelni Pásztor Gergő fantasztikus játékát, aki nagyon megnehezítette ellenfelei játékát okos, pontos, tudatos játékával.
- Welesz Balázs
- Muth Lóránt
- Pásztor Gergely
- Rabi Illés, aki szintén mindkét napon remekül játszott.
És végül, de nem utolsó sorban a legifjabbak mezőnyében
- Szabóky Márton
- Muth Lóránt
- Balázs Erik
- Bencsik Balázs
A szombat esti partin grill vacsorával, dj-vel kedveskedtünk azoknak, akiknek volt még kedve és ereje velünk maradni. Összességében azt mondhatom, hogy egy sikeres rendezvényt bonyolítottunk le, ahol a visszajelzések alapján nagyon jól érezték magukat a játékosok, kisérőik, edzőik, és a kilátogató nézők egyaránt.
A részletes eredmények megtalálhatók a Versenynaptárban. Összeségében egy sikeres és eredményes országos bajnokságon vagyunk túl, ezzel a versennyel befejeződött a “kicsit” elhúzódó 2020/2021-es szezon. Gratulálunk a szervező Omega Sportcentrum csapatának, és az eseményen résztvevő játékosoknak, helyezetteknek és a bajnokoknak! A díjátadó ceremónián Gosztonyi István barátunk neve is elhangzott, akinek emléke a következő OB-n is fennmarad.