Az idei év első junior versenyének Százhalombatta adott otthont.
Két kategóriában a fejlődőben és a haladóban lett kiírva a verseny. A fejlődőknél a magas létszámnak köszönhetően három hat fős csoport került kialakításra. Itt egy szettet játszottak egymással a fiatalok, az adott csoporton belül, mindenki mindenkivel. A mérkőzéseket 15 pontig és piros labdával játszották, és bizony volt 20/18-as eredmény is. A legtöbben itt a helyi utánpótlás bázisból indultak el, köszönet Király Zsolt munkájának, de még egy- két egyesületből is jött egy-két fejlődő játékos / BSA, Győr, Tatabánya /
A verseny végeztével nem lett rangsor hirdetve, hanem minden induló játékos emlékérmet kapott a részvételért.
A haladó kategóriában a lányoknál össze kellett vonni a korosztályokat.
Az első helyen Zsoldos Lili végzett. A második Deme Dorka, és a harmadik helyen Gubik Jázmin zárt.
A további győztesek
13 fiú -Sáli Máté, Weiner Miksa, Lőrinczi Ákos
15 fiú – Matuszka Marcell, Kárai Botond, Jámbor Ákos
17 fiú – Rózsa Viktor, Szabolcsi Márk, Makra Máté
19 fiú – Mannheim Martin, Sáli Barnabás, Sárkány László
Sajnos több esélyes játékos is visszalépett menet közben a verseny folytatásától, de ennek ellenére volt sok fordulatos, remek mérkőzés.
Én nagyon jól éreztem magam, remélem a fiatal játékosok is. Találkozunk Tatabányán a következő fordulóban.
Farkas János beszámolója