Horvát Junior Open 2017.

A 2017-es Horvát Junior Openre kilenc magyar versenyző nevezett, ezzel a horvátok és a szlovénok után a miénk volt a harmadik legnagyobb küldöttség. (A negyedik legnépesebb csapat a később két aranyat is begyűjtő, nyolcfős skót delegáció volt.) A magyar juniorok derékhada, hat játékos Szegedről érkezett (öten a Marostő SE-ből és egy a Tisza SC-ből), három versenyző pedig a Budapest Squash Akadémiát képviselte.
Legfiatalabb játékosunk Komlódi Regő (BU13) volt, aki a népes mezőnyben meg sem állt a döntőig: ott a skót Kyle Penman ellen játszva kategóriájának ezüstérmével zárt. A szintén nagy létszámú BU15-ben tőlünk négyen is indultak. Nagy Levente és Szabó Kende Zsombor végül egymás ellen játszva, Kende győzelmével végeztek az igen tisztes középmezőnyben, a 13-14. helyen. Takács Benedek csupán egyetlen mérkőzést vesztett: menetelését a későbbi kategóriagyőztes, Egebey Sesli állította meg a négy közé jutásban, így az 5. helyen zárt. A korcsoport magyarjai közül Jeszenszky Zoltán végzett a legelőkelőbb helyen, ő 4. lett. BU17-ben Rózsa Barnabásnak sikerült dobogós helyen végeznie: 3. lett. BU19-ben Lengyel Szilárd a magyar felnőtt bajnokságban is szereplő Roko Voncina és a szintén nagyon erős Maximilian Wielgus fémjelezte mezőnyben állt helyt és az 5. helyen végzett.
Ami a lányokat illeti, a 11 fős GU15-ben Rózsa Emma 6. lett, az összevont GU17-19-ben pedig Filyó Bori megszerezte a magyar csapat harmadik dobogós helyét és egyben a legfényesebb érmét is: a döntőben Szász Kincsőt legyőzve az 1. helyen végzett.

Rózsa Edvárd beszámolója

       

Share this post