felkialtojel2017. október 7-re tervezett dunaújvárosi C kategóriás verseny technikai okok miatt törlésre került. Helyette ezen a napon az On Line Squash Clubban D kategóriás verseny kerül megrendezésre. A C-s versenyre eddig beérkezett nevezések törlésre kerültek, az érintetteket levélben tájékoztatjuk a változásról.


Az elmúlt hétvégén került sor a szezon első összevont versenyére, melynek helyszíne a Rózsadomb Squash Club volt. Szombatom a női, valamit a férfi A és C kategória, vasárnap pedig a férfi B és D kategória versenyzői léphettek pályára. Az amúgy sem nagyszámú induló közül csaknem minden versenyszámban akadt visszalépő, és néhányan sérülés miatt nem tudták befejezni a versenyt. A női és a legmagasabb férfi kategóriában mindössze két válogatott játékos lépett pályára, sajnos a többiek távol maradtak a szezon első megmérettetéséről.


A ma reggel megtartott elnökségi ülés egyik napirendi pontja a 2017-2018. évi Országos Csapatbajnokság lebonyolítási rendjének megvitatása volt. Erre az adott okot, hogy a múlt héten derült ki, hogy a Premier Liga a tervezett formában egy visszalépés miatt nem bonyolítható le. A szempontok megvitatása után az az elnökségi döntés született, hogy a következő szezonban nem lesz Premier Liga, ismét a szokásos 10-10 csoportos lebonyolítással kerül megrendezésre a versenysorozat.
A Versenyszabályzat módosítása már ma elérhető lesz. További fontos változás a szabályzatban, hogy az a csapat, amelyik a nevezési határidő lejártáig nem adja le a nevezését, és nem fizeti be a díjakat, kizárásra kerül és a következő szezonban új belépőként kerülhet a versenybe, tehát a legalsó osztályban kell szerepelnie!
A Versenynaptár módosítása is még ma elkészül.
A csapatok előző szezon utáni besorolása ITT tekinthető meg.


Szeptember közepén, 15-és és 16-án a Merkapt Sportközpontban jártunk, ahol a XXI. alkalommal megrendezett Budapesti Nagy Sportágválasztón állítottuk fel mobil fallabda pályánkat.
A kicsit már őszies, hűvös idő ellenére hatalmas volt az érdeklődés, több ezer fiatal látogatott el pénteken és szombaton is az iskolákból országszerte.
A szervezőknek és Marosvölgyi Józsefnek köszönhetően a nagyszínpadon is bemutathattuk a squasht, aki lemaradt az interjúkról, a Sport 1 csatornán tudja később megnézni.
Külön köszönet Farkas János szövetségi kapitánynak és versenyzőinek a részvételért!

Partnereink:
Holzfabrik Kft.
RapidAgro Kft.
Cardinal Marketing Hungary Zrt.


Az elmúlt hétvégén, szombaton került megrendezésre a szezon első junior ranglistaverseny Tatabányán.Hét kategóriában mérték össze tudásukat a játékosok.
Kezdjük a legkisebbekkel az U11-es fiúkkal.
Sajnos betegség miatt visszalépett az egyik kiemelt, de helyette boldogan szállt be a fiuk közé Juhász Nóra, aki remekül helyt is állt, büszke lehet a teljesítményére.
A győzelmet Sáli Barnabás szerezte meg, Lamport Ádám lett a második.
A 13-as fiuknál Pikler – Komlódi összecsapás volt ismét a döntőben. Színvonalas mérkőzésen ezúttal Regő volt a jobb, megérdemelten nyert. Itt a harmadik helyet Sáli