Tegnap volt az utolsó versenynap a finnországi Európa Bajnokságon. A zárónapon mindkét csapatunk pályára lépett. A lányok az olasz csapattal játszotta utolsó mérkőzését. Gabi szoros mérkőzésen kikapott, de Csenge és Edina nyerni tudott, így a csapat megszerezte egyetlen győzelmét, ami a 8. hely megszerzésére volt elég.
A fiúk az izraeli válogatott ellen léptek pályára. Hoffmann Peti nem tudta legyőzni ellenfelét, de Márk, Balázs és Dávid győzni tudott, így 3:1 arányban győztek, ez az ötödik helyezést jelentette a csapatnak.
És ne feledkezzünk meg arról, hogy volt még egy magyar résztvevő, hiszen Horváth István tagja bolt a nemzetközi bírói csapatnak. Reméljük, hogy hasznos tapasztalatokkal tér haza.


Tegnap a férfi csapatunk az 5-8 között lépett pályára a belga válogatott ellen. Boros Dávid 0:3 arányban vereséget szenvedett, Márk 3:0 arányban nyert. Farkas Balázs is sikeresen vette az akadályt ismét 3:0 lett. Hoffmann Péter már csak két nyert szettig játszott. Miután ellenfelétől elvett egy szettet, már biztos volt a győzelem, 2:2-es meccsarány mellett 7:5-ös játszmaaránnyal győztünk. Ezzel csapatunk ma az 5. hely megszerzéséért léphet pályára ma 11 órakor az izraeli válogatott ellen.

A lányok a lengyel válogatott ellen játszottak és sajnos 1:2 arányban alul maradtak. Edina megnyerte az első mérkőzést, Gabinak és Zsófinak nem sikerült. Zsófi nagyon szoros csatában maradt alul. Ők ezekben a percekben az olasz csapattal játszanak.
A fiúk mérkőzése részben olyan pályán zajlik majd, ahonnan van élő közvetítés, remélhetően.


A fiúknak nem volt könnyű napja, az első mérkőzésükön a 2. a második mérkőzésükön az 1. kiemelt volt az ellenfelük. Azt hiszem, ennél rosszabb nem is lehetett volna.
Az első akadályt még jól vették, az ír válogatott ellen, döntetlennel zárult a találkozó. Ezzel a csoport második helyére kerültek, és az 1-8 helyért játszhattak tovább. Délután az első kiemelt holland válogatott volt az ellenfél a legjobb nyolc között, ahol már kieséses rendszerben folytatódott a verseny. Itt sajnos 0:4 arányban maradtunk alul, vélhetően nem tudták kipihenni a délelőtti szoros találkozót a fiúk, az 5-8 helyért folytatják a versenyt. Ma délelőtt 11 órai kezdettel a belga válogatott ellen lépünk pályára, ennek egy részét élőben is lehet majd követni a
https://www.youtube.com/channel/UCfQ7UNqHc3kU8wlI6V-jVew linkre kattintva.

A lányok sajnos a skót válogatott ellen sem tudtak diadalmaskodni, így pont nélkül a csoport utolsó helyére kerültek. a folytatás a 7-9 helyek megszerzéséért ma folytatódik. Délután a 4. kiemelt lengyel válogatott lesz az ellenfél, majd holnap délelőtt az olaszok. Reméljük, itt már több sikert élhetünk meg és sikerül a bennmaradás a divízió 2-ben.


Délben a lányok kezdtek az ír válogatott ellen. Az ír lányok a második helyen voltak kiemelve, várhatóan nehéz ellenfélnek mutatkoztak. Sajnos az eredmény ezt igazolta is. A Márton Zsófi, Csókási Gabi, Kiss-Máté Csenge összeállításban nem sikerült meccset nyerni, így 0:3-ra maradtunk alul.
Délután ismét pályára lépett a csapat, ezúttal a harmadik kiemelt svájci válogatott volt az ellenfél. Sajnos itt is bejött a papírforma. Ezúttal Edina játszott Gabi helyett, de itt is 0:3 lett a vége. A lányok a csoportban folytatják a versenyt, itt már a vereséget el kell elkerülni, hogy ne a 7-9 helyekért csoportba kerüljünk.
A fiúk kora délután a norvégok ellen léptek pályára. Az ellenfél mögénk volt sorolva, ez is adhatott önbizalmat a csapatnak. Hoffmann Peti elvesztette a mérkőzését, de Márk, Balázs és Boros Dávid sikeresen vette az akadályt, ezzel 3:1 arányban múltuk felül ellenfelünket. Mai ellenfelünk a második kiemelt ír válogatott lesz, a mérkőzés már tart, sajnos nem adást sugárzó pályán.
Lányaink 13:00 órakor a skótok ellen játszanak.
A meccseket a https://www.youtube.com/channel/UCfQ7UNqHc3kU8wlI6V-jVew linken lehet élőben követni.


Május 6-án a City Squash Club ad otthont az idei Országos Egyetemi és Főiskolai Bajnokságnak. A versenyen egyéni és csapat versenyszámokban lehet indulni. További részletek a Versenynaptárban található versenykiírásban.