A szigorú Covid protokollt betartva került megrendezésre az idei első Utánpótlás ranglista verseny a City Squash Clubban. Mind a szövetség, mind a club nagy hangsúlyt helyezett a fertőzés minimalizálására, így a különböző korosztályokat, amennyire lehetett szétbontottuk, hogy kevesebb játékos legyen egyszerre jelen.

A lányoknál kettő, míg a fiúknál négy kategóriában versenyeztek a magyar juniorok. Legtöbb játékost, Kohlrusz Balász a junior szövetségi kapitány által vezetett Szeged Squash SE hozta.

Az U15 leány kategóriában a legizgalmasabb meccset a döntő mérkőzés nyújtotta, ahol Bednár Kata 3:2 arányban győzött Zsoldos Lili ellen. Az U17/U19 leány kategóriába összevonva is sajnos csak három nevező érkezett. A legidősebb Harmath Eszter állhatott a dobogó legfelső fokára, aki magabiztosan nyert Juhász Nóra, és Polgár Luca ellen.

A nap folyamán a legnépszerűbb U15 fiú kategória került elsőként lebonyolításra. A kategória meglepetés embere Matuszka Marcell, aki az első fordulóban a 3/4-es kiemelt Somodi Balázst, majd az elődöntőben az első kiemelt Szabolcsi Márkot verte meg. A döntőben végül Pavlovski Péter állította meg, aki magabiztosan szett veszteség nélkül nyerte meg ezt a kategóriát.

U17-es fiú kategóriával folytatódott a verseny, ahol az első két kiemeltet várta mindenki a döntőbe. Fiatalon több felnőtt versenyt is megnyerő Komlódi Regő és Sáli Barnabás hozta a verseny legszorosabb meccsét. Regő a 4. szettben több meccslabdát is hárított, de végül Barnabás a döntő szettben bizonyult ma jobbnak. Barnabás egy korosztállyal feljebb indult, így nagy egyéni eredménynek számít első helye.

Délután folyamán a legfiatalabb játékosok is sorra kezdték el a meccseiket. Az U13 kategóriában, csakúgy, mint az Országos Junior Bajnokságon, a döntőig, az első kiemelt Kárai Botond és Czakó Vince menetelt. Fiatal koruk ellenére, hosszú látványos labdameneteket játszottak. Vincét és Botondot egész nap lehetett látni a pályán, amint volt egy szabad pálya, egymással játszottak. Az OB döntő most Vince nyerte a mérkőzést 3/1 arányban.

Az U19-es kategória a selejtező csoport lebonyolítása miatt egész nap zajlott. A táblára Mannheim Martin és Nagy Levente került fel. Papírforma aszerint az elődöntőbe a kiemeltek jutottak. Jeszenszki Zoltán Nagy Simon ellen egy ütközés során kisebb sérülést szenvedett, ami kihatott a további játékára. A másik elődöntő felnőtt válogatott szintet megközelítő színvonalon zajlott. A már múlt hétvégén jól teljesítő Takács Benedek győzelmét megnehezítette a hazai pályán játszó Simon Dániel. A döntőben nem volt kétséges Takács Benedek győzelme.

Püski Lénárd beszámolója.

A részletes eredmények megtekinthetőek a Versenynaptárban.


A szövetségi versenyeken minden résztvevőnek kötelező betartani a klub és a szövetség Covid-protokollját. A sportolókon kívül a csapatbajnokságon csapatonként egy edző, a junior és egyéni ranglista versenyen pedig játékosonként egy edző/játékos-edző vehet részt. A szabályok betartása/betartatása a rendező klub feladata, a főszervező és ha jelen van, a főbírónak kötelessége a Covid-protokoll ellenőrzése. Amennyiben egy játékost kétszer figyelmeztetnek a szabályok be nem tartása miatt, a versenyzése azonnal felfüggesztésre kerül. Kérjük, a fenti információk betartását. Köszönjük!MF(S)SZ


2021. február 27-én indul a 2020/2021. évi Országos Csapatbajnokság. Az idei évben is sok csapat nevezett, a 4 osztályban összesen 42 csapat méri össze tudását. Az idei évben, a vírushelyzet miatt az MF(S)SZ elnöksége úgy döntött, hogy az első fordulóban az osztályokat ketté osztja (A és B), és két helyszínen játszanak a csapatok. Ezzel az egyes helyszíneken kisebb létszámmal lesznek jelen a játékosok, csökkentve a kontaktilitást. A csapatbajnoki forduló alatt a helyszínt biztosító klub és a szövetség szigorú Covid-protokollját kötelező mindenkinek betartani! Az egyes osztályok helyszínei, a csapatok besorolása és az időrend megtekinthető a Versenynaptárban!

Mindenkinek jó felkészülést, és sikeres Csapatbajnokságot kíván az MF(S)SZ


A City Squash Clubban megrendezésre kerülő junior ranglista verseny sorsolása és az időrendje elkészült. Megtalálható a következő helyen:http://verseny.squash.hu/tournaments/utanpotlas-ranglista-es-fejlodo-verseny-1

A verseny alatt a szövetség és a klub szigorú Covid-protokollját be kell tartani. A játékosokkal csak egy kisérő lehet jelen. A klubba való belépéskor lázmérés fog történni, illetve mindenkinek egy Covid-nyilatkozatot kell kitölteni. Védő maszk használata a játékon kívüli időszakban mindenkinek kötelező! A Covid-protokoll tartalmazza, hogy ha valaki a szabályokat nem tartja be, a második figyelmeztetéskor kizárható a versenyből! Kérjük, figyeljünk egymásra és vigyázzunk magunkra. Mindenkinek jó versenyzért kívánunk!


Szombaton folytatódik a juniorok ranglista körversenye, amely a budapesti City Squash Clubban kerül lebonyolításra. A versenyen a szövetség és a rendező klub szigorú Covid-protokollja az irányadó, amely itt a weblapon, illetve a helyszínen tekinthető meg. A résztvevői kontaktok számának csökkentése érdekében az egyes korcsoportok tömbösítve kerülnek lebonyolításra, illetve az eredményhirdetések is az egyes csoportok zárásával kerülnek megrendezésre. A versenyen csak versenyengedéllyel rendelkező játékosok vehetnek részt! Nevezni itt a weboldalon, online formában lehet. Nevezési határidő: 2021. február 17. szerda éjfél. Sorsolást csütörtökön lehet megtekinteni. Kérjük, a verseny alatti Covid-protokoll betartását, és vigyázzunk egymásra.