B kategória: Már a szombati nap elején lehetett érezni, hogy nagyon hiányzott mindenkinek a versenyzés és az elmúlt pár hónapos kihagyás látszott is a játékosokon.
Ennek ellenére nagyon komoly mérkőzések kerekedtek ki a nap végére. Sajnos Kiss Dani sérülése miatt nem tudott indulni, de az ő ágáról a kvaliból induló Jeszenszky Zoltán szépen végigmenetelt, a végén Rózsa Barni tudta megállítani.
A döntőben az előbb említett játékos simán 3:0 arányban tudott diadalmakodni Füzes Alexander, aki egész nap kiegyesúlyozottan hozta mérkőzéseit. Összességében pozitívan értékelem a versenyt és remélhetőleg valami lendületet tudtunk belevinni a versenynaptárba, ami a novemberi leállás óta az első megmérettetés volt a MF(S)SZ által rendezve.

1. Rózsa B
2.Füzes A
3. Jeszenszky Z
4.Szilvássy A

A kategória: Remek mezőny gyűlt össze Szegeden az év első A kategóriás ranglista versenyén. A mezőny erejét mutatja, hogy rengeteg szoros mérkőzés született és köztük volt 1-1 nemzetközi színvonalú meccs is. A hétvége embere Kamocsai BEndegúz, aki a 4-be ment, viszont ott 2 mérkőzésen is 2:3 arányban mardt alul, egyenként 65 éss 59 perces mérkőzések során.
Előbb Sebők Benedek, majd Takács Beni verte meg.
Az alsóházban Hoffmann Peti hozta minden mérkőzését, miután Farkas Balázs verte a négy közé jutásért.
Vegső sorrend:

1.Farkas B
2. Sebők B
3. Takács B
4.Kamocsai B
5.Hoffmann P
6.Simon D
7.Nagy S
8.Kispéter Á
9.Szabóky M

A rendezvény főszervezője, Hoffmann Péter beszámolója.


Szegeden készültek a junior válogatottak. Az U15, az U17 és az U19-es bő keret a Szeged Squash Club Szabadidőközpontban lépett pályára az elmúlt napokban.

„Jelenleg még 16 fős a bő keret. A legfontosabb célunk az volt, hogy olyan terhelést kapjanak a fiatalok, mintha egy versenyen indultak volna” – mondta Kohlrusz Balázs az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya. 

A válogatott fallabdázók irányított edzéseken vettek részt, taktikai feladatokkal birkóztak meg. „A legfontosabb most az volt, hogy kiderüljön, ki milyen erőben van. Az elmúlt időszak versenymentes volt, ezért mindenképp át kellett mozgatni a fiatalokat, kapniuk kellett egy-két új impulzust” – tette hozzá a sportvezető.

Mint ahogy a legtöbb sportágban, így a fallabdában is minden bizonytalan jelenleg a koronavírus-járvány miatt. Egy biztos: ha kiderül, hogy lesz csapat Európa-bajnokság, akkor Kohlrusz Balázs szűkíteni fogja a keretet. Az összetartásról hiányzott Chukwu Hannah, aki az Open de Bretzels elnevezésű francia versenyen lép pályára.


A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) kijelölte a 2022-es egyetemi squash-világbajnokság helyszínét. A döntés szerint a jövő évi világversenyt az egyiptomi Gíza rendezheti meg.

Fallabdában 1996 óta rendeznek egyetemi világbajnokságot, a tavalyi vb-nek Sanghaj adott volna otthont, de azt a koronavírus miatt törölték.

Az egyiptomiak ebben a sportágban tekintélyes sportdiplomáciával rendelkeznek. Ez elsősorban az évtizedek óta eredményes versenyzőik kiváló eredményeire épül. Ha például megnézzük a világranglistát, mind a nőknél, mind pedig a férfiaknál egyiptomi fölény van az élmezőnyben. A férfiaknál az első három, míg a nőknél az első két helyezett egyiptomi.

Zena Wooldridge, a Squash Világszövetség (WSF) elnöke szerint az egyetemi sport többször bizonyított.

Több sportágban az egyetemi világbajnokságokon már találkozhatunk a későbbi világsztárokkal. Ezt a hagyományt szeretnénk folytatni. Bízom benne, hogy egy nagyszerű vb-t láthatunk 2022-ben a jövő csillagaival” – összegzett a sportvezető. A 2022-es fallabda egyetemi világbajnokság június 27-én kezdődik és július 3-ig tart.


A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnöksége a hétfői ülésén megvitatta és döntött a februári versenyekkel kapcsolatban. Az elnökség döntéseiben elsődleges szempont volt a sportolók egészsége és biztonsága, ezért is törölte a 2/2021. 01.27. határozat alapján a február 6-i szenior versenyt. A Kormány vészhelyzethez kapcsolódó szigorításokat március 1-ig fenntartja, amely alapján a Versenynaptárban rögzített további versenyek felülvizsgálata és lebonyolításuk módosítása vált szükségessé. Az elnökség a fokozatosság elvét alkalmazva, a 4/2021. 02.01. határozata alapján a Versenynaptárban a következő módosításokról döntött: február 13-án szigorú Covid-protokoll mellett megszervezett, úgynevezett „buborék” A és B kategóriás verseny, február 20-án Utánpótlás ranglista és fejlődő verseny, valamint február 27-én az Országos Csapatbajnokság kerül lebonyolításra. A fenti versenyek szervezési menetét, helyszíneit és Covid-protokollját a weblapon és a versenykiírásokban tesszük később közzé. Kérjük, a vészhelyzet miatti időpont-változtatások és a versenyek lebonyolítási rendjének elfogadását. Köszönjük!


Nicol David lett minden idők legjobb Világjátékok-sportolója. A malajziaiak nyolcszoros világbajnoka a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) szavazásán összesen 318 ezer 943 szavazatot kapott. A szavazás január 8. és február 1. között zajlott.

A világklasszis az eredményhirdetés után méltatta a fallabdázók aktivitását világszerte. „Óriási megtiszteltetés, hogy a szavazáson én nyerhettem el a Világjátékok legjobb sportolója címet. Külön köszönet, hogy hazámban és világszerte a fallabdás közösségekben ilyen aktívak voltak, és ilyen sok szavazatot kaptam” – mondta Nicol David.

A Squash Világszövetség (WSF) elnöke, Zena Wooldridge is nyilatkozott a fallabdás sikerrel kapcsolatban: „Nicol egy példakép. Számos rekordot megdöntött. Fantasztikus azt érzékelni, hogy a fallabdás társadalom ilyen összetartó, és aktív. Erre építkezhetünk.” – mondta a sportvezető.