Péntetől vasárnapi a százhalombattai Omega Sportcentrumban összetartás keretében készül a felnőtt válogatott keret. Krajcsák Márk, a felnőtt szakág kapitánya a meglévő kerattagok mellé (Farkas Balázs, Sebők Benedek, Boros Dávid, Hoffmann Péter, Cséffalvay Dániel, Kamocsai Bendegúz) négy új játékost hívott be a keretbe (Ulics Máté, Takács Benedek, Kispéter Ádám, Nagy Simon), az elmúlt időszakban mutatott játékuk alapján.

Krajcsák Márk: Százhalombattára hívtam össze a válogatott keretet, az edzőtábor 3 napos lesz. Nézőket a Covid miatt sajnos nem tudunk beengedni. Az összetartás célja egy új és összeszokott csapat felépitése, valamint a nemzetközi szinvonalú taktika elsajátitása. Célom, hogy az edzötáborokkal olyan tudást adjak át a válogatottnak, amiket korábban sosem fedtem fel ilyen részletességben. Ha lesz haszna és van is rá igény és forrás, akkor a jövőben rendszeresebbé tesszük a táborokat. A programban napi 2-2 óra edzés lesz, a szünetekben pedig nemzetközi és hazai versenyeket elemzünk ki.

A válogatott összetartás költsége az MF(S)Sz keretében valósul meg.


November 7-én a City Squash Clubban találkoznak a juniorok, ahol hat kategóriában, illetve a kezdők a fejlődő csoportban mérkőznek meg egymással. A sorsolás és az időrend elkészült, amely megtekinthető a következő linken: http://verseny.squash.hu/tournaments/utanpotlas-ranglista-es-fejlodo-verseny

A verseny alatt a Covid-19 belépési és egyéb protokollja a következő:

  • Beléptetéskor mindenkit digitális, érintésmentes hőmérővel ellenőrizni fognak. Ha egy belépőnek 37,2-nél magasabb a testhőmérséklete, akkor nem léphet be a verseny helyszínére.
  • A bejáratoknál fertőtlenítő oldatot helyezünk ki, és minden belépőt kérünk a rendszeres használatára.
  • Egy játékos legfeljebb egy kísérőt hozhat magával!
  • A klub területén, a pályák kivételével, kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése.
  • A pályán kívül tartózkodók lehetőség szerint tartsák a 1,5 méteres távolságot.
  • A kijelölt nézőtéren minden harmadik helyre lehet leülni.
  • A játékosok mérkőzés alatt és közben tartózkodjanak attól, hogy izzadt kezeiket az üvegben vagy a falban törlik meg.
  • A játékosok a mérkőzés előtt és után is tartózkodjanak a kézfogástól, ütőik összeérintésével helyettesítsék a köszöntési eljárásokat.
  • A játékosok a mérkőzés végeztével a bírónak ütőjük megemelésével és szemkontaktussal köszönjék meg a mérkőzés levezetését.

Kérjük, a fenti Covid szabályok betartását!

http://verseny.squash.hu/tournaments/utanpotlas-ranglista-es-fejlodo-verseny

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnöksége Kohlrusz Balázst nevezte ki utánpótlás szövetségi kapitánynak. A szakember a legütőképesebb magyar kerettel szeretne nekivágni a tavaszi utánpótlás kontinensbajnokságoknak.

Az utánpótlásversenyzők számára folytatódnak a válogatott összetartások. „A cél, hogy a lehető legerősebb kerettel tudjunk nekivágni a tavaszi utánpótlás Európa-bajnokságoknak” – kezdte Kohlrusz Balázs.

„Rendhagyó, és egyben nagyon nehéz szezonunk van a világjárvány miatt. A tervek szerint elsősorban vidéken lesznek összetartások, ahol rendszerint háromnapos programokkal készítjük fel a legjobbakat a kontinensbajnokságokra.” – mondta a szövetségi kapitány, aki hozzátette: folyamatosan figyeli a fiatalok teljesítményét, hiszen a válogatott keretbe be, illetve ki is lehet kerülni. „A tervek szerint a bő keretet decemberig, a szűk keretet pedig közvetlen az Eb előtt jelölöm ki” – összegzett Kohlrusz Balázs.



Szombaton (2020.11.07.) a legfiatalabb korosztály is pályára lép a Griff Squash&Fitness Cluban megrendezésre kerülő Utánpótlás ranglista és kezdő versenyen. Az igazolt junior játékosok öt kategóriában mérik össze tudásukat, a versenyengedéllyel nem rendelkező kezdő játékokos pedig 4 vegyes csoportban mérkőznek.

A múlt heti őszi szünet miatt a nevezési határidő módosításra került, 2020. november 4-ig szerda 24:00 óráig lehet leadni a jelentkezéseket a versenyengedéllyel rendelkezőknek online, a versenyengedéllyel nem rendelkezőknek pedig a nevezesu@squash.hu címen. Kérjük, a módosított időpontig leadni a jelentkezéseket!