Március 9-én a Nemzeti Sportrádió Sportreggel című műsorának vendégei voltunk. Szabó Szilviával, Kovács Erikával és Gyurta Gergellyel Kékesi Zsuzsanna főtitkár és Farkas Balázs Magyarország első számú játékosa beszélgetett a jelenről és a jövőről, a mindennapokról és a tervekről.
Augusztus 15-22 között zajlott a 2024-es Squash Masters Világbajnokság Amsterdamban, Hollandiában a 21 pályás Frans Otten Stadionban. Egy hétig folytak a küzdelmek a 35 év feletti fallabdázók körében, csapatunkban szerencsére nem történt sérülés vagy baleset. A tizennégyszeres magyar bajnok, jelenlegi fellnőtt szövetségi kapitány és még itthon aktív versenyző még nem indult nemzetközi versenyen Masters kategóriában, erre a VB-re fél éve készül. Megállíthatatlan volt egészen az elődöntőig, 3-0-ra hozta addig minden mérkőzését. A holland Piedro Schweertmannal komoly csatát vívott az üvegpályán, akár meg is lehetett volna a mérkőzés, Márk értékelése saját Facebook oldalán olvasható. Maradt a bronzmeccs a szintén holland, Rene Mijs ellen, amit Márk 11:5 11:8 11:9 vagyis 3-0-ra nyert, ezzel felállhatott a dobogóra. Gratulálunk Márk!
Néhány érdekesség a versenyről:
Részvételi rekord a Masters squash történetében: 1227 nevezett, 1070 megjelent játékos (2022. Wroclaw 640 megjelent játékos)
Legnagyobb csoport: M55 128-as tábla + 17 fős várólista
Legidősebb csoport: M80 25 fővel
Legtöbb nemzet: Japántól Zimbabwén át Argentínáig 50 nemzet játékosai
Legnépesebb csapatok: Az USA-ból 90 fős, Dél-Afrikából 80 fős csapat érkezett + kísérők
Legszínesebb VB a dobogón:
27 érmes 15 országból
Élményekben gazdag esemény volt, sok értékes barátság született vagy elevenedett fel, s számtalan kirándulási lehetőség adódott a játékosok szabadnapjain.
Köszönjük az #mvm -nek a támogatást, ami nagyban segítette, hogy a magyar csapat ilyen szép számmal jelen lehetett.
Köszönjük nektek, akik itthonról drukkoltatok, reméljük éreztétek a hely, a csapat hangulatát a képek, közvetítések által.
Gratulálunk minden magyar résztvevőnek, méltón képviseltétek hazánkat és ismét megmutattátok, hogy 35 év felett is van sportos élet – nem is akármilyen! Büszkék vagyunk Rátok, csak így tovább!
Magyar eredmények (zárójelben a nyertes-vesztes mérkőzések száma)
25.000.-Dolláros PSA verseny 3 magyar induló Világranglista top 50-es játékosok! Időpont: 2024. szeptember 22-26 Helyszín: Ormai csarnok (üvegpályán!) 1022. Budapest, Marczibányi tér 13. Rendező: Magyar Fallabda (Squash) Szövetség és a City Squash Club Jegyek: jegy.hu
Squash TV közvetítés a helyszínről az egész verseny alatt További információk:
A hétvégén három játékosunk vett részt a szezon egyik legrangosabb versenyén, a Dutch Junior Openen Hollandiában.
Juhász Nóra, Kosztyu Alex és Németh Nándor vágott neki a tornának, most az ő beszámolóit olvashatjátok.
Juhász Nóra: A 48 fős GU17-es mezőnyben 5/8-as kiemelést kapott. Első meccse bye volt, a másodikban egy Európában ismeretlen amerikai lányt kapott, akitől sajnos meglepetésre 1:3-ra kikapott, így a 17. helyért folytathatta. A következő meccseken egy német, egy amerikai, egy ír és a végén szintén egy amerikai lányt kapott akiket viszonylag simán leküzdött, így végül a 17. helyen zárta a DJO-t. Az eredmény a kiemeléstől és az elvárásaitól is messze van.
Kosztyu Alexről edzője, Török András „Alex U11 kategóriában indult, mivel májusban töltötte be a 10. életévét. 4 győzelemmel és egy vereséggel zárt, így a 9. helyet szerezte meg az egyik, – ha nem a – legrangosabb európai Super Series Gold kategóriájú versenyen. Büszke vagyok rá nagyon, szerintem bíztató az eredmény, de (lehet) mivel maximalista vagyok kissé, ezért felemás érzéseim is vannak.” András részletes beszámolóját a személyes Facebook profilján olvashatjátok.
Németh Nándor: „A korcsoportom 108 nevezővel rajtolt, a mezőny nagyon vegyes volt, a világ különböző pontjairól érkeztek játékosok. Kiemelésemnek köszönhetően (9/16) első kört nem kellett játszanom. Az első meccsen magabiztosan sikerült túllendülnöm az ellenfelemen, aki Hong Kongból érkezett. Második meccsemen egy welszi játékossal játszottam, ahol könnyebb mérkőzésre számítottam, ám ellenfelem meglepett, így 3:2-re sikerült végül nyernem. Majd egy perui sráccal kerültem össze, ahol sajnos kikaptam 3-0 arányban. Később egyébként a dobogón végzett. Innentől a 9-16 között voltam, ahol továbbra is erős meccseket játszottam, végül a 15. helyet szereztem meg, kiemelésemet megtartva.”
Gratulálunk a játékosoknak!
Annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt tudjunk biztosítani, az oldalon cookie-kat használunk. Az oldalunk használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát!Rendben