Szombaton Nyíregyházán a D Fitness Központban került megrendezésre az ANICO KÉSZHÁZAK Kft. által támogatott A-, és C-kategóriás ranglista verseny.
A tornáról Bottyán István beszámolóját olvashatjátok:
„A C-kategóriában a legelső meccsen láthattuk a nap leghosszabb mérkőzését, a debreceni Nagy Sándor egy több mint 50 perces meccsen tudott nyerni a helyi Kigyósi Norbert ellen. Sándor lendülete kitartott az elődöntőig, de itt már hiányzott az első meccsen elhasznált rengeteg energia, így a 4. hellyel kellett megelégednie. A meccsek során a papírformát egyedül Vencel Miki tudta borítani, aki magabiztos játékkal, nem kiemeltként, szettveszteség nélkül nyerte a versenyt. A bronzérmet a Győrből érkező Somlai Kristóf szerezte meg. A vigaszágat Kigyósi Norbi nyerte meg.
hely Venczel Miklós,
2.hely Raska Richard
3.hely Somlai Kristóf
Az A-kategóriában is az első meccs hozta a legnagyobb csatát. A két debreceni srác Ulics Máté és Gulyás Attila csatája döntő szett rövidítésben dőlt el Máté javára. Ez a meccs is ugyan úgy, mint a C-kategóriában megpecsételte a győztes napját. Máté még a következő meccsén az első szettet elhozta Nagy Simontól, de az energiák itt elfogytak, így ebből a csoportból Simi jutott a döntőbe.
A másik csoportban nem volt kérdés, Márk szokásos magabiztos játékkal nyert. A második Jeszenszky Zoli és a harmadik Szabolcsi Márk lett. Az 5. helyet Gulyás Attila a harmadikat Jeszenszki Zoltán szerezte meg. A döntőt Krajcsák Márk 3-0 arányba nyerte Nagy Simi ellen, olykor bemutató jellegű, közönség szórakoztató játékkal.
1.hely Krajcsák Márk
2.hely Nagy Simon
3.hely Jeszenszky Zoltán
Köszönet mindenkinek, akik eljöttek és hatalmas köszönet az ANICO KÉSZHÁZAK KFT-nek a támogatásért!”
Sinkovits Balázs a Divízió 3-as Csapat Európa-bajnokságon bíróként képviselte hazánkat. Több mint 10 év után ismét hivatalos bírót delegálhatott Magyarország egy ESF Európa-bajnokságra.
Balázs napi 3-4 meccset vezetett és a főbíró értékelése alapján kiemelkedő munkát végzett!
Gratulálunk, Balázs, további sok sikert és sok nemzetközi szereplést kívánunk!
A részvétel önköltséges, várható kedvezményes regisztrációs díj 20 Euro/fő, szállás-ellátás-transzfer 80 Euro/fő. Nevezés a Magyar Fallabda (Squash) Szövetségen és a MEFS-en keresztül történik április hónapban, várható indulók: Takács Benedek és Sáli Barnabás, akik ezzel értékes PSA pontokat is gyűjtenek.
Április 11-12-én rendeztük meg a squash Diákolimpia Országos Döntőjét a City Squash Clubban, amely minden idők legnagyobb létszámú hazai squash versenyének bizonyult. Az idei diákolimpiára összesen 460 nevezés érkezett, ami jól mutatja a sportág egyre növekvő népszerűségét a fiatalok körében.
A versenyt megelőzően nyolc területi fordulót bonyolítottunk le, amelyek eredményei alapján a „B” kategóriás játékosok kvalifikálták magukat a döntőbe, míg az „A” kategóriások közvetlenül a hétvégi fináléban léptek pályára. Összesen húsz kategóriában hirdettünk versenyt – tíz „A” és tíz „B” kategóriában – öt különböző korcsoportban.
A döntő mezőnye az egész országot lefedte: a résztvevők Zalaegerszegtől Nyíregyházáig, Soprontól Szegedig érkeztek. Külön érdekesség, hogy a „B” kategóriában indulók közül sokan más sportágakban is aktívan versenyeznek és a squash-t kiegészítő sportként űzik.
Mindkét nap teltház volt a Marczibányi téren. Szombaton az I-II., IV. és VI., vasárnap a III. és V. korcsoport került lebonyolításra, összesen 60 éremmel és oklevéllel készültünk a 20 kategóriában. Az „A” kategóriában ketten dupláztak, Kun Krisztina és Czakó Vince saját korosztálya mellett az eggyel idősebbek között is győzni tudott.
A hétvégén 20 kategóriában összesen 203 mérkőzés volt, melyben összesen 595 szettet játszottak a Diákolimpia résztvevői.
Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a magas létszám eléréséhez és segítette a lebonyolítást. Köszönjük a Head-nek és Nagyiványi Gyurinak, hogy védőszemüvegekkel hozzájárult az egész sorozat zökkenőmentes lebonyolításhoz, az MDSZ-nek a lehetőséget, hogy a tavaly 10 év után visszahozott Diákolimpiát ismét megrendezhettük squash sportágban, Böhm Gabinak a Diákolimpia koordinátori és főszervezői szerepet!
Az Országos Döntő mérkőzései visszanézhetők a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség YouTube csatornáján. Képek a két napról Kirner Ricsi tolmácsolásában ezen a linken elérhetők. Highlights a Szövetség Instagram oldalán.
Számos szép helyezéssel zárta tíz honfitársunk a Slovenian Master versenyt.
Napi beszámolók a Squash Masters on the Road Facebook csoportban ezen a linken.
Külön öröm, hogy új játékosaink is bemutatkoztak a nemzetközi versenyen és több dobogós helyezés is született!
Eredmények:
M35+/M40+ Végh Benedek – 3. hely, Galambosi Ákos – 10. hely
W35+/W40+ Fehér Enikő – 3. hely
M50+ Kozma János – 4. hely
W50+György Melinda – 3. hely, Fábián Mónika – 4. hely
M55+ Nagy Péter – 5. hely
W55+ Wéber Julianna – 3. hely
M70+ Monda László – 6. hely
Gratulálunk minden versenyzőnknek a remek szerepléshez!
Annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt tudjunk biztosítani, az oldalon cookie-kat használunk. Az oldalunk használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát!Rendben