Egy izgalmas projektet szeretnénk megosztani veletek. 🙂

Cselényi Dániel Spanyolországban tanul filmrendezést, és a diplomamunkája keretében a squash-ról forgat egy rövidfilmet ‘Tweener’ címmel.

A kisfilm szinopszisa: a spanyol-katalán-magyar diplomafilm Max, egy fiatal squashtehetség történetét meséli el. A fiú, miután elveszíti edzőjét, Alexet – aki számára szinte már egyfajta apa figura volt – egy új, sokkal sikerorientáltabb és kompetitívebb közegbe kerül, mint amit valaha is elképzelt. A veszteség hatalmas űrt hagy benne, amit az új edzője, Esteban hamar felismer – és megpróbál a saját javára fordítani. Max hamarosan döntéshelyzetbe kerül: megpróbálja megőrizni szenvedélyét a squash iránt, vagy feláldozza azt, hogy mindenáron a legjobb lehessen valakinek a szemében. Vajon megőrzi a becsületét, vagy enged a külső nyomásnak és az elismerés iránti vágynak? Tiszteletben tartja egykori edzője emlékét, vagy bárkivel helyettesíti őt, csak hogy ne kelljen szembenéznie a gyásszal? A történet néhány nap leforgása alatt, egy junior squash bajnokság keretei között játszódik le.

A film közösségi támogatással készül el, amelyhez Dániel és csapata minden hozzájárulást szívesen fogad.

Ezt bárki megteheti a linkre kattintva, valamint a Facebook oldalukon még több információt megtaláltok a kisfilmről: https://www.goteo.org/project/tweener

A munkát mi is figyelemmel követjük majd, és nagyon várjuk a végeredményt!

Sok sikert kívánunk a projekthez!


A hétvégén került megrendezésre az Italian Junior Open Riccioneban, ahol 18 magyar játékosunk lépett pályára a 225 nevező között. A teljes magyar csapat kísérőkkel elérte az 50 főt, aktív négynapos versenynek lehettünk tanúi. Az olasz verseny mérkőzéseiről négy pályán közvetítés volt, amik ezen a linken visszanézhetők.

Az erős mezőnyben egy érem született, Kun Krisztina 3. helyezést ért el az U13-as kategóriában, gratulálunk!

Kriszti az egész idei szezonban kiemelkedő teljesítményt nyújtott, ugyanis minden nemzetközi Junior Openen, amin elindult, felállhatott a dobogóra!

Juhász Nóri (U19) 4. lett épphogy lecsúszva a dobogóról, Czakó Vince (U17) 6., Weiner Miksa (U15) 7., Dévényi Flóra (U17) 9.

Minden eredmény elérhető a TS oldalán.

Gratulálunk minden magyar játékosnak a helytállásért, jó pihenést kívánunk a nyárra, jó felkészülést akövetkező szezonra!


A 2025. május 22-i Alapszabály módosítás nyomán az MF(S)SZ elnöksége a június 12-i elnökségi ülésen megfogalmazta az új elnökségi tagra vonatkozó feltételeket.

Általános és specifikus szempontok a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség választandó tisztségviselőjéhez, elnökségi tagjához:

  • A Szövetség és sportág iránti elkötelezettség
  • Ismertség a sportágban
  • Aktivitás a sportág életében elméleti és/vagy gyakorlati téren
  • Erkölcsi feddhetetlenség
  • A tisztség társadalmi munkában való betöltéséhez kellő rendelkezésre álló idő és energia, ami a budapesti, havonta esedékes személyes formában tartandó elnökségi üléseken való részvételt is magában foglalja
  • Általa képviselt terület a hazai általános Esemény/Versenyszervezés és Masters szakág
  • A terület feladatait legjobb tudása és képessége szerint, felelősen látja el
  • Jelölés és megmérettetés vállalása
  • A MF(S)Sz Alapszabályának ismerete
  • A megbízatás a 2027. évi tisztújító közgyűlésig tart

A tisztségviselői pozícióra a pályázatokat a squashiroda@squash.hu e-mailcímen várja a Jelölő Bizottság 2025. július 31. éjfélig. A döntésre rendkívüli közgyűlés keretein belül kerül sor.

Jelölő Bizottság: Püski Lénárd (elnök), Szabó Daniella, Kirner Richárd Leonárd

A pályázatnak tartalmaznia kell a jelölt bemutatkozásán túl elképzeléseit, programját a feladatra vonatkozóan.

dr. Oszkó Péter

elnök


Kedves Játékosok, Squash barátok!

Készítettünk egy rövid kérdőívet, melynek célja, hogy felmérjük mely helyszíneken szerettetek játszani a 2024/25 szezonban, hol volt kevésbé kényelmes. Rövid kérdőívünk célja, hogy minél inkább olyan helyszíneken legyenek a 2025/26 idényben szövetségi versenyek, amit alkalmasnak, megfelelőnek gondoltok, ahol jól érzitek magatokat. A helyszínek értékelése mellett egyéni véleménynyilvánításra is van lehetőség. 

Legfőképp a szezonban aktív személyek (játékosok, szülők, edzők, nézők) válaszait várjuk június 20-ig.

A kitöltés anonim és önkéntes, legfeljebb öt percet vesz igénybe.

Elérhető itt: https://forms.gle/T6PqMWauujAUL1z86

Köszönjük segítő közreműködésetek!


Június 6-8 között Zágrábban zajlott a 35 év felettiek nyárindító ESF versenye, ahol öt honfitársunk lépett pályára. Mindannyian top 5-ben végeztek, hárman dobogón. Gratulálunk!

Napi beszámolókat és képeket a Squash Masters Facebook oldalon találtok, részletes eredményeket a TS oldalán.

Eredmények

W40+: 3. György Melinda, 4. Fábián Mónika Edina

M50+: 2. Polczer Rajmund, 4. Bátonyi Richárd

M55+: 2. Nagy Péter Bálint