Március 14-én Vas és Pest vármegyékben is lezajlottak a helyi fordulók, ezzel teljes az országos döntőbe jutók listája. Minden korosztály vármegyei bajnokait várjuk a budapesti Országos Döntőn április 5-6-án, valamint a vármegyei fordulót nem játszó versenyző, „A” kategóriás játékosokat. Hamarosan jövünk a részletekkel, de most még a mai játékosoknak és győzteseknek gratulálunk!

A Pest megyei forduló beszámolóját Fógel Zsófiától kaptuk:

„2025. március 14-én a százhalombattai vármegyei döntőt a Fireballs Squash Egyesület rendezte az Omega Sportcentrumban. 10 korcsoportba nevezett a harminc fiatal, néhány csoportban összevonást végeztünk a létszám okán. A helyi, százhalombattai TV is érdeklődött a Squash Diákolimpia után, készítettek riportot a helyszínen, mely hamarosan adásba kerül. A korcsoportok győztesei nagy örömmel vették az országos döntőbe jutást, melyre folytatják felkészülésüket. Biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan fiatalok, akik ezután a nap után még komolyabban veszik majd az edzéseket, és hamarosan találkozhatunk velük a junior versenyeken!”


Március 7-én ismét vármegyei fordulók zajlottak:

Győrben, Tatabányán és Hajdúszoboszlón mérték össze a fiatalok tudásukat a helyi selejtezőkben. A legnagyobb létszámú, tatabányai esemény helyi szervezője, Farkas János számol be a Squashberekben történtekről:

„2025.03.07-én, Tatabányán a Squashberek Sportcentrumban rendeztük meg a Diákolimpia vármegyei döntőjét. Nagy örömünkre szolgált, hogy közel hatvan játékos nevezése érkezett be. Három lány és három fiú korcsoportban játszottak életkorukból adódóan, csoportmérkőzéses rendszerben. Érdekesség, hogy a lányok létszáma magasabb volt a fiúknál. Külön örömömre szolgált, hogy a sportnap után sokan jelentkeztek az edzések látogatására, a kategória győztesek pedig szívesen veszik az országos döntőn való szereplést. Élő közvetítést biztosítottuk egy pályánkról, ahol sok remek mérkőzést lehetett nézni.”

Kategória győztesek:
Lány IV – Mészáros Dóra
Lány V – Lampert Lili
Lány VI – Kovács Léna
Fiú IV – Lendvai Csanád Márton
Fiú V – Rásky Mátyás
Fiú VI – Fodor Kornél


Múlt hét végén került megrendezésre az AJO Bécsben, ahol 25 magyar játékosunk is képviselte hazánkat. 5 dobogós helyet szereztek fiataljaink, gratulálunk a szép teljesítményhez!

GU13: Kun Krisztina 2. hely;

BU13: Kosztyu Alex 3.hely;

BU15: Czakó Vince 3. hely, (Lőrinczi Ákos 4.hely);

BU17: Kárai Botond 3. hely;

BU19: Sáli Barnabás 3. hely

Kun Krisztina: „Az első ellenfelem visszalépett, így a legjobb négybe jutásért egy Izraeli lányt kellett legyőznöm, akit magabiztosan 3-0-ra sikerült is. Ezután a bolgár Bozhana következett, akit szintén 3-0 arányban győztem le. A következő meccsemet az első kiemelt jordán Jana ellen játszottam, nagy küzdelem volt 4 szetten keresztül, de végül ő került ki győztesen. Vasárnap reggel indult az ezüstéremért való küzdelem, ahol cseh ellenfelemen, könnyű, gyors győzelmet arattam.”

Kosztyu Alex: „Az Austrian Junior Openen egy kategóriával feljebb indultam és sikerült dobogóra állnom, bronzérmes lettem. Sajnos az elődöntőben nem ment olyan jól a játék, mint a többi meccsen, de remélem, hogy jövő héten a Croatian Junior Openen vissza tudok vágni egyiptomi-walesi ellenfelemnek, és a dobogó tetejére tudok majd állni!”

Czakó Vince: „A versenyen úgy gondolom nagyon jól ment a játék, sok hibát kijavítottam az előző versenyeimből. Az elődöntőben sajnos egy portugál ellen épphogy, de 11-9-re kikaptam sajnos a döntő szettben, így a 3. helyért Lőrinczi Ákossal játszottam, ahol magabiztosan 3 szettben nyertem.”

Kárai Botond: „Nagyon örülök, hogy sikerült megszereznem az első dobogómat egy Silver besorolású versenyen. A játékommal elégedett vagyok, kihajtottam magamból mindent a hétvége során, sikerült két 3/2-es meccset is játszanom. A versenyen végig nagyon jó hangulat volt, köszönöm mindenkinek a segítséget, szurkolást és gratulálok minden magyar játékosnak.”

Sáli Barnabás: „Nagyon nagy öröm számomra, hogy 3. lettem a versenyen. Bizonyítani akartam, hogy ott a helyem az élmezőnyben. Nincs megállás, még több kemény edzés vár rám.”

Gratulálunk az érmeseknek és minden magyar játékosnak, sok sikert kívánunk a jövő heti horvát versenyen!


Megkérdeztük a négy játékosunkat, hogyan élik meg ezt a történelmi pillanatot.

Chukwu Hannah: „Egyelőre még el kell hinnem, hogy az olimpiára készülök, készülünk. Fantasztikus érzés és hatalmas megtiszteltetés, hálás vagyok nagyon. 2026-ban államvizsgázom, utána irány a PSA. A cél, hogy megmutassam magam 2028-ban Los Angelesben, óriási motiváció ezen a nehéz, de csodálatos úton.”

Csókási Gabriella: „Mindig is azok a versenyek voltak a legkedvesebbek számomra, ahol Magyarországot képviselhettem, ezért rendkívül hálás vagyok, hogy beválogattak a Los Angeles-i olimpiai keretbe.

Ez az első lépés egy hosszú úton, és tudom, hogy rengeteg munkát kell még beletennem, hogy az utazó keret tagja lehessek, de minden eddiginél elszántabb vagyok. Minden nap azon fogok dolgozni, hogy a lehető legjobb formámat hozzam és méltó legyek erre a lehetőségre.”

Farkas Balázs: „Nagyon nagy öröm, hogy bekerültem a keretbe. Egy álmom válna valóra, hogyha részt tudnék venni egy olimpián és ezért minden tőlem tölthetőt meg fogok tenni az előttem álló időszakban.”

Takács Benedek: „Óriási megtiszteltetés, hogy bekerültem az LA28 Olimpiai keretbe. Ez még jobban motivál, hogy még keményebben edzzek az elkövetkezendő 3 évben, hogy képviselhessem Magyarországot az olimpián.”

Sok sikert kívánunk, hajrá, magyarok!


A mai nappal biztossá vált, hogy Chukwu Hannah és Farkas Balázs ott lesz az augusztusban megrendezésre kerülő Világjátékokon és képviseli hazánkat a squash versenyszámban!

A Világjátékoknak idén Chengdu városa ad otthont Kínában, ami egyben egy kiváló erőpróba lesz játékosainknak a 2028-as Olimpia előtt.

Gratulálunk Hannahnak és Balázsnak a kvótához!