Egyetemi bajnokság:

A Trinity College női és férfi csapata is megnyerte a New England Small College Athletic Conference (NESCAC) bajnokságot!

A fiúknak ez zsinórban 18. alkalommal sikerült, a csapatot pedig Takács Beni és Simon Dani is erősítette.

Takács Beni: „Az első meccsen tudtam csak játszani, mert begyulladt a bölcsesség fogam és a második napra már olyan fájdalmaim voltak, hogy nem tudtam pályára lépni. A meccsemen egy egyiptomi ellenféllel játszottam a csapat 2-es számú játékosaként, 3-0 arányban sikerült nyernem. Sorozatban 18. alkalommal nyerte meg a csapat a NESCAC bajnoki címet, büszke vagyok a csapatra és magamra is, hogy legalább egy meccsel hozzájárulhattam a csapat sikeréhez.”

Simon Dani: „Idén is volt lehetőségem a NESCAC-ben a Trinity csapatát képviselnem, az idei győzelmünkhöz három nyert meccsel járultam hozzá a negyeddöntőben, elődöntőben és döntőben egyaránt 3-0-ra győztem. Boldog vagyok, hogy sikerült jól szerepelnem, a csapat hozta a tőlünk elvárhatót. Most azonban nem következik még a pihenés, a nationals-re készülök.”

A Trinity-s lányok is megnyerték ezt a tornát, azonban Chukwu Hannah egy sérülés miatt kénytelen volt kihagyni: „Cornell elleni meccsen szereztem egy enyhe bokasérülést, ami miatt nem tudtam a NESCAC bajnokságon játszani. A csapat viszont nélkülem is megoldotta 9-0-ra nyertük az összes meccset. Mától már folytatom az edzést, jövő héten Drexel, utána Stamford, majd pedig a Nationals következik.”

Csókási Gabriella PSA tornán játszott az Egyesült Államokban:

Gabcsi Stamfordban, Connecticutban egy 1.000 USD összdíjazású versenyen játszott, ahol TOP100-as játékosok is részt vettek. „Elég last minute volt a jelentkezésem, mivel eredetileg egy február végi tornán akartam indulni, de az Akadémián azt tanácsolták, hogy ragadjak meg minden közeli lehetőséget a gyakorlásra. Már néhány hete együtt dolgozom a profi fitneszedzőnkkel, Samir El-Degwivel, aki Tarek Momen világbajnoki címe alatt is segített neki. Az utóbbi időben a fizikai állóképességem fejlesztésére fókuszáltunk, és remélem, hogy jó úton haladok ezzel. Az első körben az amerikai Chelsea Chan ellen játszottam, aki U17-ben az első számú játékos. Nagy elvárásaim nem voltak, inkább csak fel akartam mérni, hol tartok, hiszen még csak három hete edzek rendszeresen. Az első szettet 12:10-re elveszítettem, sajnos túl sokat foglalkoztam a bíróval és az ellenfelemmel, de a másodikban egy jó taktikával sikerült kiegyenlítenem. A harmadik és negyedik szettben már nem tudtam elég konzisztensen játszani, így bár szoros meccs volt, végül 3:1-re kikaptam. Összességében hasznos tapasztalat volt, és látom, min kell még dolgoznom a következő versenyekre!”


Beérkeztek és feldolgoztuk a 2. fordulók utáni eredményeket. Feltöltöttük a 3. forduló alá a versenynaptárba, amely ezen a linken is elérhető.

Ha valahol hibát találtok, kérjük, hogy a squashiroda@squash.hu email címre jelezzétek. Köszönjük!

felkészülést kívánunk az utolsó fordulóra, találkozunk április 26-án!


Vármegyei fordulók időpontjai:

Budapest: 2025. február 21. péntek 10.00.-15.00 (Budapest és Baranya megye)

Eger: 2025. február 21. péntek 16.00 (Heves megye)

Zalaegerszeg: 2025. február 25-26 délelőtt (Zala megye)

Tatabánya: 2025. március 7. péntek 9.00. (Komárom-Esztergom megye)

Győr: 2025. március 7. péntek 9.00. (Győr –Moson-Sopron megye)

Hajdúszoboszló: 2025. március 7. péntek 15.00 (Hajdú- Bihar megye)

Celldömölk: 2025. március 11. kedd 10.00. (Vas megye)

Százhalombatta: 2025. március 14. péntek 10.00 (Pest megye, Székesfehérvár és Gyula)

Helyszínek és felelősök:

Zalaegerszeg Sportutca Fitness Balázs Erik 30/4007661

Celldömölk Szent Benedek Katolikus Iskola Nagy Ferenc 70/3676100

Eger Leányka Sportcentrum Gulyás István 30/3400641

Hajdúszoboszló Hungarospa Nagy Norbert 70/7916695

Tatabánya Squashberek Sportcentrum Farkas János 20/9734029

Győr Golden Ball Club Németh Balázs 30/5589374

Százhalombatta Omega Sportcentrum Király Zsolt 20/5376321 és Sinkovits Balázs 20/2530787

Budapest City Squash Club Böhm Gabriella 20/9831444

Amelyik korosztályban nincs meg a létszám, ott összevonásokra kerül sor, de minden kategória győztese bejut az áprilisi országos döntőbe.

Kérdés, kérés esetén a helyszíni felelősöket vagy az esemény szövetségi felelősét, Böhm Gabriellát (20/9831444) lehet keresni.


Február 8-án az Omega Sportcentrumban lezajlott a 2024-25. szezon játékvezető képzésének második alkalma. Köszönjük, hogy ma is ilyen sokan eljöttetek, ezzel a teljes játékvezetői létszám 34 fő, ami nagyon szép szám! Köszönjük Papp Zolinak, hogy a helyszínt rendelkezésünkre bocsájtotta, köszönjük szövetségi főbírónknak, Török-Berkes Zolinak, hogy megtartotta a képzést.

A honlapon frissítésre került a két játékvezető képzésen legalább egyszer megjelent személyekkel az aktuális bírói lista: https://squash.hu/jatekvezetok/ Ha valaki nem találja magát, de ott volt, vagy a korábbi években aktív bíró volt és most is az, kérem jelezze a squashiroda@squash.hu címre.

Bírói díjazás a 2025. naptári évben a honlapon elérhető, ami az évközi versenyekre vonatkozik. Bruttó díjak!

Kiemelt pontok:

  • Létszám függő, hogy hány bíró szükséges egy versenyre
  • Elszámolás teljesítés után
  • WSO 3 képzést aki elvégzi és szeretné, hogy a szövetség állja a díját, előzetesen egyeztessen Török Zolival
  • A bíró játszhat is az általa vezetett versenyen, ha vállalja és teljesíti a feltételeket
  • Kiemelt versenyeknél 2025-ben az alábbi díjszabás érvényes:

Ősszel a PSA és HJO, most tavasszal a HMO is kiemelt lesz, mindegyikhez angol nyelvtudás, PSA-hoz minimum WSO3 is szükséges. A kiemelt versenyeken 50.000,- Ft/nap Bruttó díj jár a felelős versenybírónak, 40.000,- Ft/nap Bruttó díj a többi bírónak.

Jó munkát kívánunk minden Játékvezetőnknek!


Egy szuper kezdeményezésre szeretnénk felhívni a figyelmeteket!

Február 8-tól a budapesti Star Squash Clubban elstartol ‘Girls Only’ squash délután, amelyen kizárólag hölgyek vehetnek részt squash tudástól függetlenül. Ez a délután minden hónap első szombatján 17:00-tól kerül megrendezésre és a célja, hogy minél több nő próbálja ki és űzze a sportunkat.

Ha nem szeretsz állandóan erősebb férfiakkal játszani, vagy zavar, hogy te vagy egyedül nő az edzéseken, esetleg szívesen squasholnál, de nem volt kivel, akkor ez a délután neked szól. Bejelentkezni nem szükséges, csak gyere!

Cím: 1139 Budapest Lomb utca 45.

További részletekért kattints az eseménybe! https://fb.me/e/8YPFXjTmv