Swiss Junior Open 2017.

December 6-10-ig rendezték meg Langnauban az idei junior körverseny svájci fordulóját.
Közel kétszáz induló nyolc korcsoportban, méltán “SS” besorolású a verseny.
Hazánkat Nagy Sára és Nagy Simon képviselte, édesapjuk kíséretében, aki egyben az edzőjük is.
Sári a 20 fős U19-es mezőnyben a 15. helyen végzett, sajnos a torna elején már a 3/4 kiemeltet kapta, így nagy bravúr lett volna a 8-ba jutás.
Simi a legnépesebb u17-ben indult, ott közel 40-en jöttek össze.
Összességében a 14. helyen zárt, két győzelemmel és három vereséggel.
A 16-ba egy német fiú legyőzésével sikerült bekerülni, de a nyolcba egy spanyol játékos állta útját.
Gratulálunk mindkettőjüknek, és sok sikert a 2018-as évben a folytatáshoz.
Farkas János beszámolója

Senior Mikulás Kupa az RSC-ben

Vasárnap a seniorok tartották meg a Mikulás Kupa versenyüket a Rózsadomb Squash Clubban. Négy csoportban zajlottak a küzdelmek, és ismét voltak, akik két korosztályba is megmérettették magukat, sikerrel.
A verseny közben megérkezett a Mikulás is, aki a játékosok gyermekeinek kedveskedett ajándékokkal.

Olvass tovább

Utánpótlás Mikulás Kupa Szegeden

Szegeden került megrendezésre az idei év utolsó junior versenye a Mikulás Kupa.
Most először egy helyen és egy időben játszottak a kezdő és a haladó junior játékosok.
A kezdő játékosok három kategóriában, míg a haladók hat kategóriában mérték össze tudásukat.
Az kezdőknél körmérkőzéses lebonyolításos rendszerben, mindenki játszott mindenkivel, két-két szettet.
Itt eredmény hirdetésre nem került sor, de mindenki kapott egy emlék plakettet, megköszönve a részvételét a versenyen.
Reméljük, hamarosan viszont látjuk őket akár itt, akár esetleg a haladók között.

Olvass tovább

Versenyhelyszínek változása

Néhány verseny lebonyolításának helyszíne módosult a napokban.
A december 16-ra tervezett verseny a HEAD Squash Club helyett az On Line Squash Clubban kerül magrendezésre.
Az Országos Csapatbajnokság két csoportjában is módosulnak a helyszínek:
Az I. osztály a második fordulóban a Colosseum Sportcsarnokban, a harmadik fordulóban pedig a Squashberek Squash Clubban játszik.
A IV. osztály a második fordulóban a Rózsadomb Squash Clubban, a harmadik fordulóban pedig a Colosseum Sportcsarnokban játszik majd.

Egyiptom nyerte a férfi Csapat Világbajnokságot

Az elmúlt héten Marseille-ben rendezték meg a férfi Csapat Világbajnokságot. A versenyen 24 nemzet képviseltette magát. A selejtező 8 csoportban zajlott, utána egyenes kieséses rendszerben játszották ki a helyezéseket.
A versenyt Egyiptom csapata nyerte meg, a döntőt ismét Anglia csapatával játszották. A harmadik helyet Hong Kong csapata nyerte meg Ausztrália előtt.