Szombaton befejeződött a 2016-2017. évi Országos Csapatbajnokság csoportversenye, ami az osztályok sorrendjét volt hivatott eldönteni. Még egy esemény van hátra, az osztályozók lejátszása, ami véglegesíti a feljutás-kiesés pontos rendjét.
A férfiak négy csoportja az alábbiak szerint végződött:
Egyéb
Kitolva az OB. nevezési határideje
Az Országos Bajnokság határideje eltolásra került, ma éjfélről 2017. április 06án 12:00 ig. Tekintettel arra, hogy a sorsolás a Tournament softwer segítségével kerül lebonyolításra, ez kevesebb adminisztrációval jár, így lehetőség van a nevezési határidő kitolására.
Ennek megfelelően még csütörtök délig lehet online nevezéseket leadni a Versenynaptár menüpont alatt.
Visszalépés a csapatbajnokságon
Országos Senior Csapatbajnokság
Szombaton az RSC adott otthont az Országos Senior Csatbajnokság második, záró fordulójának. A 35-ös mezőnyben három, a 45-ös mezőnyben hat csapat játszott a végső helyezések megszerzéséért. Izgalmas mérkőzések zajlottak, volt olyan összecsapás, ahol egy erős B-s mezőny lépett pályára. Az újonc Etalon a dobogó tetején duplázott, a Head-Team pedig a második helyet szerezte meg mindkét csoportban. A 35-ben a szintén újonc Palm Beach, a 45-ben pedig az Öntöde-ZEUS szerezte meg a harmadik helyet. A legeredményesebb női csapat címét a Ga-Liba csapat szerezte meg.
A következő szezonban talán nagyobb részvétel mellett ismétlődik meg ez a versenyszám.
Utánpótlás összetartás a Goldban
Most hétvégén került sor az U15-17-es EB-re való felkészülés keretében a soron következő válogatott összetartásra.Farkas János