Jótékonysági támogató verseny az RSC-ben

2017. január7-én, szombaton egy olyan rendezvényre várjuk a jelentkezőket, akik ezúttal nem a ranglista pontokért lépnek pályára, hanem a segítség a cél.
A rendezvény kettős célt tűzött ki maga elé, az egyik az emberi megnyilvánulás, a másik pedig anyagi támogatás gyűjtése az alapítvány javára. Egyrészt szeretnénk lélekben támogatni az érintetteket, másrészt szeretnénk minél nagyobb összeggel hozzájárulni az alapítvány célkitűzésének megvalósításához. Az alapítvány barátunk és sporttársunk, Pápai Miklós gyermekének a gyógyulását célozza támogatni, amit mi ezzel a rendezvénnyel is segíteni kívánjuk.
Részletes felhívás a Versenynaptárban érhető el. Várunk mindenkit, aki részt szeretne vállalni ebben a programban.

Megalakult a Nemzeti Versenysport Szövetség

A 2004. évi Sportról szóló törvény 2016-ban módosításra került. A törvény értelmében a MOB Nem Olimpiai Sportágak szekciója január elsejétől megszűnik, és helyette egy új szervezet alakul meg, mely ellátja a feladatokat.
A mai napon volt a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) alakuló közgyűlése, ahol a tagok egyhangú szavazata mellett megalakult az új szervezet, ami országos hatáskörű köztestületként fogja irányítani, segíteni a nem olimpiai sportágak életét.
A szervezet elnöke Dr. Mészáros János lett, általános alelnöke Járosi Péter, szakmai alelnöke Galambos Péter. A szövetség működését az elnök és alelnökök mellett további nyolc fős elnökség biztosítja majd.
Ez az átalakulás további változásokat is magával fog hozni, erről majd folyamatosan beszámolunk.

Fallabda a Nemzeti Sportban

A december 20-án, kedden a Nemzeti Sportban megjelent cikkben olvashattok pár jó tanácsot, melyek főleg kezdő játékosoknak szólnak, de bízunk benne, hogy a már rutinosabb játékosok is találnak érdekességet, új információt!
A teljes cikk itt olvasható