A Csapatbajnokság III. osztályának Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő 2. fordulójának a beosztása megváltozott, és ez feltöltésre került a versenynaptárba (az első forduló eredményét tartalmazó fájl részeként)! A mérkőzések 4 pályán 10:00-18:00 között zajlanak. Kérjük ellenőrizzétek hogy mely blokkban (hány órától) van mérkőzésetek, tervezzetek előre a változással!
Január 29-én, szombaton, Tatabányán rendeztük meg a junior ranglistaverseny következő fordulóját.
Mind a fejlődő, mind a haladó kategóriában 20 – 20 játékos nevezett. Sajnos voltak hiányzók, visszalépők is, de így is közel negyvenfős mezőny jött össze
Egy időben zajlottak, két-két pályán a mérkőzések. A fejlődőknek nagyjából egy óra magasságában vége lett a versenynek. Ők csoportmérkőzéseken mérték össze a tudásukat. Egy – egy játszmát játszottak, 15 pontig. Így mindenkinek legalább 5 – 6 meccse volt . A szervezők mindenkinek egy emlékéremmel köszönték meg az indulást.
Külön köszönet Király Zsoltinak, aki egyedül levezényelte a fejlődő kategóriát, és minden versenyen legalább 10 játékossal képviseli az egyesületét. Csak így tovább!
A haladóknál betegség miatt az U19 elmaradt. Pedig szívesen megnéztem volna egy Mannheim – Sáli derbit!
Az U17-ben Szabolcsi Márk lett a bajnok, Rácz Levente a második és Pozsgai Csanád a harmadik.
Itt a lányoknál Vass Anna, Varga Lorena, Lambaoglu Selina lett a sorrend.
A 15-ben Czakó Vincét nem lehetett megállítani, a döntőben Németh Nándit verte.
A bronzmeccsen Juhász Nóri /aki a fiúk között indult / nyert Jámbor Ákos ellen.
A lányoknál Zsoldos Lili, Bongár Biborka, Polgár Maja lett a sorrend.
A 13-as lányoknál Gubik Jázmin nyert, a második helyen pedig Hornyák Tamara végzett.
Öröm volt felfedezni egy két új arcot, de nagyon sok” régi motorost” hiányoltam a versenyről.
Az anyukák ismét kitettek magukért. Köszönjük a finom sütiket Czakó anyukának, Jámbor anyukának és Gubik anyukának! Jó magam boldogan vállaltam a minőség ellenőrzést. Bizton állíthatom nem volt hiba!
Találkozunk a következő junioron, remélem minél többen. Addig is edzeni ,edzeni és még egyszer edzeni!
A héten sikerült megoldani a ranglista pontok felezését, melyről a szezon elején elnökségi határozat született, de informatikai problémák miatt akkor ez nem történt meg. A döntés értelmében a felezés a szezon kezdetére vonatkozik. Így a felezéssel nem az aktuális pontokat feleztük, hanem a szezonkezdő pontokat, és az azóta lezajlott versenyek pontszáma ehhez adódott hozzá, ami a ranglista sorrendet is megváltoztatta.
Az új ranglista a kisebb pontkülönbségeknek köszönhetően lehetővé teszi, hogy az aktív és egyben eredményes játékosok hamarabb kerüljenek az őket megillető helyre a ranglistán.
A Kiskunhalasi szenior verseny az eredetileg tervezett 04.02 szombati időpont helyett egy héttel később, 04.09 szombaton kerül megrendezésre. A módosítás felkerült a versenynaptárba is.
01.29-én szombaton Tatabányán a Squashberek Sportcentrumban kerül megrendezésre a szezon negyedik versenye utánpótlás ranglista és fejlődő kategóriákban. Nevezni 01.26 szerda éjfélig lehet, a versenyzőknek online, a fejlődő kategóriákban játszóknak e-mail-ben. Részletek a versenykiírásban, mely elérhető a versenynaptárban.
Annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt tudjunk biztosítani, az oldalon cookie-kat használunk. Az oldalunk használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát!Rendben